Hakuna Matata

" Az élet nem ilyen egyszerű. Azt te csak hiszed kis angyalom. Fogsz te még koppanni. Jaj, de kis naiv vagy. A világ nem így működik. Majd hiszem ,ha látom. Majd letörik a kis szárnyad ne félj. Semmit sem tudsz még a világról. Fiatal vagy még. Azt hiszed neked minden sikerülni fog? 22 évesen én is így gondoltam. Majd ha idősebb leszel megérted."

A fenti mondatok majdnem minden egyes ember életében megjelennek, akár van hasznuk akár nincs.
Én is megkaptam őket. Majdnem az összeset. Valamilyen szinten normálisnak tartom, hogy az ilyen mondatok kiejtésére sor kerül, hiszen a gyermekeinket csak úgy tudjuk megóvni a cudar világ kegyetlenségeitől, és a rájuk leselkedő rémísztő valóságoktól, ha szépen felkészítjük őket arra, hogy igenis: a kellemetlen dolgok bekövetkezhetnek, úgyhogy be is fognak következni.
De... és tudom, hogy most valószínű lesznek akik le fognak hurrogni ezért, de biztos, hogy ez ésszerű dolog?

 Úgy értem, miért fessük az ördögöt a falra, hogyha megtehetnénk azt is, hogy egy vidám és pozitív festményt rakunk a falra? Miért vegyük el a gyerekektől a tapasztalás élményét, és miért adjunk nekik kész elképzeléseket az életről ahelyett, hogy ők megalkossák a sajátjukat? Miért beszélünk sokkal többet arról, mik azok amiktől tartania és óvakodnia kell, ahelyett, hogy arra tanítanánk, hogyan mosolyogjon a világra?

Tény, hogy én nem vagyok szülő. Nem is szándékom okoskodni a gyermeknevelésről, mert sohasem tapasztaltam milyen Anyának lenni. És igen, lehet, hogy tévedek!

Pár éve megjelent egy könyv, Titok címmel, ami már nagyon nagyon rég óta ismert tényeket próbált, eladható, újnak tűnő borítóban összefoglalni. Az eredmény az lett, hogy a fél világ pozitív-hozzáállás lázban égett, mindenki annyira nagyon boldog lett, hogy azonnal könyvet írt róla, és megszületett még 2 tucat alkotás, különböző címmel, picit különböző sztorival, de gyakorlatilag ugyanazzal a mondanivalóval: ha a jóra gondolsz, a jó megtörténik.

Nem célom a propagandakészítés, sem a könyvek, sem a filmnek, sem semmi másnak.
De személy szerint úgy gondolom, igenis máshogy alakulhat az életed, ha a fejedben levő gondolatok inkább húznak a pozitív irányba, mint a negatívba vagy a semlegesbe, vagy az akármilyen másikba.
Ehhez nem kell megvenned egy könyvet sem, nem kell megnézned egy filmet sem, nem kell elmenned egyetlen előadásra sem ha nem akarsz ilyeneket csinálni.
Egy dolgot kell tenned: El kell engedned a félelmeidet.
Ahelyett hogy azt gondolod, áh úgysem, fog sikerülni, én ehhez nem vagyok elég jó, nekem az ilyenekben sosincs szerencsém, múltkor sem jött össze, kétlem, hogy pont nekem sikerülne, de a Marinak se jött össze, a Pista azt mondta ez lehetetlen, Anya azt mondta ez lehetetlen, az egész világ azt mondja, hogy lehetetlen....gondolhatnád azt is hogy sikerülni fog, elég jó vagyok, össze fog jönni, meg tudom csinálni, el tudom érni,és teljesen mindegy, hogy a világnak erről mi a véleménye.
Minden reggel amikor felkelsz eldöntheted, hogy szenvedő alany leszel akivel a dolgok csak úgy pitty-putty megtörténnek, vagy az az ember leszel aki olyanra csinálja az életét amilyenben szívesen él. Te döntesz.

Mindenki találkozott már a "bevonzod" kifejezéssel, ennek ellenére úgy vettem észre , hogy az emberek nagy része inkább babonának tekinti az egészet, mint racionális történésnek. Pedig az alapja igen egyszerű, és a világ nagy része anélkül használja, hogy elgondolkodott volna azon, hogy tényleg használja.Vegyük például az imádkozást. Aki nem tudja annak mondom: nem vagyok vallásos, még csak meg sem vagyok keresztelve. Nem mondtam, hogy nem hiszek semmiben, csak azt mondtam, hogy egyik egyházhoz sem tartozom. Aki megkérdezi miben hiszek, annak azt szoktam mondani, hogy magamban. Erre 10 emberből 7 legyint egyet. De nekem ez pont elég így. Mindenki abban hisz amiben akar, állítólag... jó lenne ha ez tényleg megvalósulhatna így, és nem ítélnénk el embereket csak azért mert az ő meggyőződéseink eltérnek a sajátjainktól, de ez egy másik történet.
Az imádkozás, vagy mondhatjuk h tudatos teremtés, vagy egyszerűen aktív vágymegvalósítás (és akkor egyáltalán nem érezzük úgy hogy valami hűde-spirituális megközelíthetetlen jelenségről beszélünk, amit csak 3 éves tibeti remeteéletmóddal lehet elsajátítani) azért csodálatos dolog, mert amikor csináljuk elképzelünk a fejünkben egy képet, amit szeretnénk elérni, amiben szeretnénk létezni, amit meg szeretnénk valósítani. Ennek hatására, mivel naponta többször is megalkotunk a fejünkben egy valóságot, megengedjük magunknak, hogy az szépen lassan bekövetkezzen. Ennyi! Direkt nem írok olyanokat, hogy Isten vagy isten, vagy univerzum, vagy felsőbb hatalom, vagy Allah, vagy utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyháza, mert mindenki majd eldönti magának hogy akar-e bármi ilyesmit az életébe. A lényeg, hogy benne legyen a cél a fejedben, lásd magad miközben ott vagy, próbálj úgy élni mintha már ott lennél. Megpróbálom elmagyarázni az én példámmal és akkor majd tudjátok miről beszélek.
Én amíg nem jöttem ide, otthon leültem a google-maps elé és nézegettem Máltát, ahol lehetett ott sétáltam, csak, hogy tudjam milyen, hogy itt lehessek, amennyire lehet.
Elképzeltem, hogy már itt vagyok, és így sikerült beleágyaznom az elmémbe, hogy igenis itt leszek.

Vannak akik azt mondják, nem vagy képes rá. Amit tenned kell
az csupán az, hogy megfordulsz és azt mondod:
"Csak figyelj."

Ilyen egyszerű. Ám nagyon fontos, hogy itt nincs helye félelmeknek. Ha a félelmeidet beengeded ebbe a szférába akkor bizony bele fognak mászni a jövődbe is: erre  is mondok egy példát.
Ha attól félsz, hogy beteg leszel akkor mi jelenik meg a fejedben egészen pontosan? Egy kép erről, hogy az ágyban fekszel, taknyod nyálad egybefolyik, lázmérő a hónod alatt, és Anya hozza a húslevest.
Másképp is csinálhatod.
Mondjuk úgy hogy, ha nem akarsz beteg lenni, akkor nem engeded hogy a félelmeid összefirkálják a vágyaidat és elképzeléseidet. Gondold azt hogy egészséges szeretnél maradni, képzeld el, hogy az vagy, és viselkedj úgy mintha az lennél (akár az vagy, akár nem), képzeld el milyen abban a pillanatban élni, össze vissza szaladgálni, játszani, pihenni.
Az akarva akarással nem lehet elérni semmit. Hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek. és kész.

Azért mondom ezt Nektek, mert a pozitív hozzáállás irgalmatlanul fontos, és ha ez megvan, és fent tudod tartani a létezését akkor, (és üzenném Losinak , aki a legutóbb is annyira komolyan vette a "a nyelvtudás fél siker" kijelentésemet, hogy elkezdett angolul tanulni  - erről van szó, így tovább cimbora!! :)) ENNÉL TÖBB NEM KELL!

A kulcsa az egésznek az, hogy a beszéd nem elég. a beszéd majdhogynem felesleges ha a céljaid elérése szempontjából nézzük.
A gondolat már sokkal fontosabb, és a tett az amivel változást produkálhatsz.
CSINÁLD!

Csináld!! Ne kérdezz, ne agyalj, és legfőképpen ne kételkedj, hidd el, hogy sikerülhet, és csináld!

Nekem az is sokat segített, hogy a dolgokat amiket el szerettem volna érni, tényként kezeltem. Elhittem, hogy meg fognak valósulni, hiszen nincs más választásuk, meg fogom valósítani őket, úgyhogy jobb ha ezt nem is feszegetem, így lesz és kész.
És ugye azt nem is kell említenem, hogy az, hogy mások mit gondolnak rólad, a vágyaidról, az maximálisan irreleváns.

Aki otthon volt velem, az tudja , hogy a két bőröndömön kívül egy rakatnyi pozitív hozzáállást hoztam magammal, és semmi mást.

Igen, voltak nehézségek és nem,  nem volt mindig könnyű. Volt, hogy legörbült a szám, és olyan is volt, hogy hosszú órákat sírtam át (személy szerint a sírás egyébként nekem nagyon sokat segített).
Már mondtam, ha nincsenek rossz napok, elfelejtenénk becsülni a jókat.
De végig hittem magamban, mert biztos voltam benne, hogy ha valamiért tényleg teszek, akkor el tudok érni bármit. Igen, Bármit. Ahogy Te is.

 Mielőtt idejöttem, elhatároztam, hogy találni fogok egy kórházat, szállodát, vagy wellness központot, akik azt fogják mondani, igen, elég jó masszőr vagy, kellesz nekünk.
Sokáig keresgéltem, hetekig jártam mindenfelé, sok helyen utasítottak vissza, és még több helyen még csak nem is voltak kíváncsiak rám. Volt ahol letagadták, hogy masszőröket foglalkoztatnak, csak mert nem akartak szemtől szembe elküldeni, és olyan is volt hogy fűt fát ígérgettek, és aztán még egy telefont sem tudtak megereszteni felém. De nem adtam fel, eszembe
sem jutott ilyesmi.

Ezen a héten Hétfőn behívtak egy állásinterjúra a Palace hottellánc egyik spa részlegébe. Elmentem, próbamasszázst kértek, megcsináltam, elégedettek voltak. Visszahívtak a második fordulóra, Szerdán volt esedékes. Szerdán reggel már kézhez kaptam egy beosztást, úgyhogy végre kijelenthetem:
Egy 5 csillagos szálloda hivatásos masszőrje vagyok. :)

Igen, sikerült! Szóval kedves barátom, ennél többet nem tudok mondani amivel alátámaszthatnám a tényt: ha Nekem sikerült, Neked is sikerülhet :)

Mindent leírtam, már tudod, én mit, és hogyan csináltam, nem szentírás, nem volt célom a prédikáció, és tudom, hogy mindenki más, és lesz akinek ez a módszer nem lesz szimpatikus, de tudd, hogy én tényleg csak a pozitív hozzáállást használtam, és működött.
60 nap kellett hozzá, meg sok kitartás, egy hatalmas kupac türelem, amit néha én sem értek honnan szereztem, de mégis volt. És akár hiszitek akár nem, Ti is kellettetek hozzá :)
Ti biztattatok, Ti bátorítottatok, és ha nem is itt helyben, de Ti tartottátok bennem a lelket akkor amikor nem tudtam már hova forduljak reményekért.
Köszönöm minden családtagomnak, barátomnak, rokonomnak és ismerősömnek, hogy bízott bennem, és így hozzájárult ahhoz, hogy én is bízhassak saját magamban :)

Megkönnyebbültem, nagyon boldog vagyok, végre hátradőlhetek, és élvezhetem, hogy Vagyok. Pont.

Csütörtökön felmondtam a medAsiában, elképesztően kíváncsi vagyok, hogy néz ki itt egy 2 hetes felmondási idő, mennyiben befolyásolja az emberek hozzá(m)állását, az, ha tudják (ha nem is mindenki) hogy meg vannak számlálva az ott töltött napjaim. Mindent meg fogtok tudni :)

Vigyázzatok magatokra, és ahogy a művész Úr mondaná: Pusszantás mindenkinek drága szíveim!

A költészet világnapjára - és arról cseppet lekésve

Versbe szedtem nektek a mostani bejegyzést,
Ki nem csípi a lírát, kérem, nézze el nekem.
De minden költő megérdemli a Földön,
Hogy évente egyszer emlékké legyen.

Naponta többször is nekiálltam írni,
De nem jöttek könnyen a mondatok,
Próbáltam százszor magam is elhinni,
Hogy van még új, mit nektek mondhatok.
Van még, rengeteg, csak nem jön a lelkem,
Hiába kérem, hiába noszogatom,
Nem születhet új történet bennem,
Míg saját magam meg nem hallgatom.
Egyedül vagyok. Kijelentő mondat.
Nem azért mondom mert így rossz nekem.
Azért mondom, mert ez az igazság,
Tetszik vagy nem, most ilyen az életem.
Sokszor félek tőle, nem is a magánytól,
Inkább a félelemtől való félelem,
Az mitől tartok...holott nem szabályszerű,
Hogy a félelem mindig velem legyen.
Nem hát! – kiáltom, s már veszem is a cipőm.
Nem tudom merre, de elindulok.
Talán nem is számít – úgyis odaérek,
Ahol majd tudom, hogy jó helyen vagyok.
Egyenlőre semmi, de semmi olyan nem jött
Amit úgy hirtelen mesélni tudnék Neked,
Tudom, hogy érdekel hogy telnek napjaim,
Na de mi újság? – mosolyogva kérdezed.
Hogy mi az újság azt már elmeséltem,
Görgess csak lejjebb, a helyzet nem változott:
Felkelek, kinyomom a harmadik szundit,
Fogat mosok, talán táplálkozok.
Van magamra három vagy négy órám,
De mire kihasználnám már csak 1 marad,
A fejemet fogom, majd inkább legyintek,
Így van ez – majd utoléred magad.
És mire legyintek már nem is igazán zavar,
Hiszen ez az egy is elég most nekem,
Nem leszek hamari, volt és lesz is még
Mikor tengernyi idővel rendelkezem.
Éljünk a mának, mondják oly sokan, de
Én inkább a mostnak élnék ha szabad.
Bár tudom téged inkább az érdekel éppen,
Hogy mivel töltöm itt a napjaimat.
Rég nem írtam Neked, több mint kettő hete,
Várattalak, igen, én is tudom.
Elnézést kérek, a magánéletemben
Adódott számos bonyodalom.
Értékelem türelmed, hogy is ne tenném,
Köszönöm hát, hogy elnézed nekem,
hogy bár valljuk be, időm az lett volna,
írni – bár kedvem az már nemigen.
Fent is és lent is, nem egyszer de többször
Jártam mostanában összevissza itt.
Az a dal melyre vigyorgom kedden,
Szerdára van, hogy keresztre-feszít.
Nem ellenkezem, ha jönni kell, hát jöjjön
Szar napok nélkül a jókat becsülni nehéz.
Aki azt hiszi, gond nélkül lehet élni,
Nem mondom, hogy hülye – de elég merész.
Meg kell tanulnom magamért élni,
Ha én nem teszem, akkor senki sem,
Meg kell tanulnom a csenddel is zenélni
A csend nem ellenség, csak új még nekem.
Meg kell tanulnom, vissza is lépni,
Még ha azt is hittem, hogy nem tudok.
Meg kell tanulnom vissza nem élni,
Senkivel sem, mert nem korrekt dolog.
Meg kell tanulnom másra is figyelni,
Nem csak éhezni a Te figyelmedet,
S meg kell tanulnom elfogadni azt is,
Amiről azt hittem, hogy nem lehet.
Legyen az egy vendég, egy árva szó vagy érzés,
Legyen az bármi, ami épp gyötrelmet okoz.
Túl nagy luxus lenne engedni ,hogy legyen
Mi a kedvemet szegi de békét nem hoz.
Tehát drága barátom, csinálom mit eddig,
itatom a népet, meg etetem.
Ha hamutartót kér azt is adok neki,
Bár hivatalosan már nem tehetem.
Tőlem lehetne, engem ugyan nem zavar,
De a biztosúr a minap csúnyán nézett ám,
Mikor látta, hogy a tető alatt a füst úgy hömpölyög,
Mint valami csapzott szmoghurrikán.
Kültér ugyan, de mégis törvény tiltja,
Hogy az ember csak úgy bagózgasson ott
Hát elmondom szépen mindenkinek, ki kérdi:
„Cigizni?  Itt nem. Csak ott, meg amott.”
Sok az olasz. Ami inkább sóhaj, mint közlés.
A vendéggel nincs baj, csak ne olasz legyen.
A máltai sem piti, de nem tisztem senkit
Megsérteni, legyen akármilyen.
A kórházból nincs hír, de tán nem is akarom már
Voltam bent, steril, és olyan... kórházszerű.
Kékben és fehérben úszik az egész helység
Ami nem az, az króm, vagy ezüst színű.
Olyan hideg, hogy ilyet még nem láttam
Rozsdamentes acéltömb – reptér méretű.
Inkább mennék olyan helyre mégis,
Amiben van még valami életjellegű.
És most jön a csattanó, hisz jól megtanultam,
A megoldás mindig az uccsó versszakban van,
Vagy ha nem is ott, de valahol a végén,
A verselemzést nem úszod meg kisfiam.
Interjúm lesz holnap, hotel 5 csillaggal,
Palace Hotel Sliema a neve.
Próbamasszázsra hívtak be onnan,
Lehetőség kellett? Hát ittvan, nesze!
Most jön az a rész, amihez én kellek
Az az idő, mikor bizonyítani lehet.
Teszjelleggel várnak, mutassam meg mégis
Mire tudok használni két ilyen kezet.
Holnap dél az idő, hogyha ráértek
Gondolatban várlak titeket.
Akár egy mosoly, egy gondolat vagy csuri
Is nagyon de nagyon de nagyon jól jöhet :)

Legyetek jók, vagy rosszak, nekem mindegy,
köszönöm, hogy ismét meghallgattatok,
Írom a fejleményt, amint az állásról,
bármilyen jellegű híreket kapok.

2014. 04.13. Birkirkara

Kerékvágás-kialakítás

 - Egyébként mi a foglalkozásod?
 - Masszőr vagyok.
 - Masszőr ??? Akkor mi az istent keresel itt?

bár nem látszik jól, de ott már úsznak

Idézet a beszélgetés a főnökünkkel című komédiából. Jasmond, a medAsia egyik menedzsere kérdezte ezt tőlem. Én készségesen elkezdtem mesélni, hogy rajta vagyok, van önéletrajz, amint lesz egy szabadnapom elmegyek ide, meg oda, ja meg még amoda is. Erre ő fogott egy tollat, meg egy papírt, lendületes irkálásba kezdett és 1 perc múlva kaptam egy cetlit kórháznevekkel, munkaügyi központ címekkel, és a "Try them all, they will give you a better job", vagyis "próbálkozz náluk, jobb munkát fognak adni" instrukcióval.

 Gondolhatjátok mennyi köszönömöt és hálás vagyokot habogtam el miközben a leesett államat kapartam össze a földről. Valahogy eddig nem találkoztam még ezzel a hozzáállással, hogy a saját főnököm ajánl, a jelenleginél jobb álláslehetőséget, és ráadásul még meg is mutatja mikor és hova menjek, kinek, és mit mondjak.




A múlt héten volt esedékes az első lépés megtétele, de mivel (megint) elfelejtettem, hogy a siesta idején, déltől négyig semmilyen érdemleges hely nincs nyitva, ez az egész procedúra átcsúszott holnapra. Kis szerencsével 1 hónapon belül már abban a kórházban fogok dolgozni amiről mellékeltem egy-két képet ide Nektek.

Elég sokat dolgozom szerencsére, kaptam eddig fizut is, de nem tiszta ,hogy most mennyit kaptam hány hétért/napért, úgyhogy kiderítem és amint megtudom le fogom írni, okés?
Amennyi szabad időm van azt próbálom a szabadban tölteni, nagyon szép idők vannak mostanában itt. Sétálgatok a környéket, próbálom megismerni a szigetet.
Voltam Valettában, ami egyszerűen leírhatatlanul csodaszép, és meglepően aprócska, 2-3 tucat utca az egész.

A meló nagyon tetszik, pörgős, érdekes,  többnyire rendes, barátságos emberekkel vagyok körülvéve.

A mondat fontos része a többnyire szó. Kicsit mesélek megint Norbert barátunkról :)

Aki ismer az azt hiszem tudja, hogy elég nagy a pofám, igen, bármilyen meglepő, én is tudom.
Nem vagyok büszke rá,  nagyon próbálok idomulni a világhoz, higgyétek el.
Mivel ezt az attitűdöt sehol nem díjazzák annyira, főleg nem egy munkahelyen ahova most kerültél be, erőteljesen visszavettem az arcomból. Az időm nagy részét mosolygással, kussolással, "hát persze, hogy megcsinálom"-ozással töltöm, de persze mint bárhol máshol, itt is van aki szívesen visszaél ezzel.
Norbert a minap megkért h töltsem fel a szójaszószadagolófogalmamsincshogyhívjákokat.
Egy 100 x 40 cm-es, 8-10 kg súlyú rakománnyal ellátott tálcával a kezemben megkérdeztem látja-e h épp mit csinálok és mondtam h bocsi, de ezt most nem.
A konyháig követett, a középső ujjának alapos mutogatásával mellékelve, nagyon gyakori fuckyou szólamok kíséretében.(Annak akik nem tudná, pl. a nagymamám, ez nem egy barátságos kifejezés, mi több annyira nem az, hogy a színvonal megtartása végett nem is írhatom ide, hogy mit jelent, legyen elég annyi, hogy a magyar megfelelője b-vel kezdődik , meg-gel végződik és nem a barátkozz meg kifejezésről beszélünk). Mikor beértünk a konyhába még egyszer 5-10 cm távolságról az arcomba is beleüvöltötte, biztos ami tuti, hátha eddig nem hallottam, eközben a feje a tőle 3 méterre lévő homár színéhez hasonló árnyalatúvá változott, a nyála pedig mindent beterített 1 méteres körön belül. Álltam, mosolyogtam, és csak annyit mondtam, h b meg te is.

Előfordul az ilyen, a családomnak mondom, h ennél azért rosszabb dolgok is történhetnének Velem, mindenki hülye néha, lécci ne küldjetek bérgyilkost a szerencsétlenre.

A nap hátralévő részében Pál fordulat következett, Norbert szépen kért, mosolygott, és még a köszönöm szó is elhagyta a száját, nem is egyszer...bezony. ide is írhatnám h c'est la vie, de az már nagyon cliché lenne, és ugye a jó blog nem tartalmaz közhelyeket :)

ez speciel a műszakvégi vacsim

Néha még azért kapom az ívet, főleg a konyhán, kóstolgatnak, de ez az élet rendje, az újonc mindig ki van röhögve. Van egyébként potya sushi, tavaszitekercs, illatos-ropogós kacsa, csirke, hal, rák de kizárólag azt esszük meg amit érintetlenül hagytak, anélkül, hogy beleturkáltak volna, olyankor mindenki odagyűl (aki még nem unta meg az ázsiai kaját, úgy mint az unokák a nóta tv-t) a tálca köré, és eszi amit talál. Családias, nagyon jó hangulatú 5-10 másodpercek ezek.



A lakásban is zajlik az élet. Itt akárkinek bármit mondok ami a jövőmre vonatkozik, és elérendő cél, az a válasz h "imádkozunk majd érted". Kővallásos emberekkel lakom, én, aki szintén egy misét sem hagyok ki. Akiké a lakás ők keresztények, a cseh lány aki a shared roomban lakik izraelita.
Erről ennyi pont elég is. Ebben a blogban nem fogtok hallani tőlem semmilyen diszkriminatív fröcsögést, ez az ő életük, az ő döntéseik.

Egyébként Birkirkara a hely neve ahol élek, a futballkedvelőknek még talán mond is valamit a név.
Valley road, vagyis völgy útnak hívják főutat. Az érdekessége az, hogy amikor télen sokat esik az eső, akkor a fent említett úton nem ritka a spontán patakjelenség, Alkalmakként konkrétan folyókat meghiúsító sodrás is van, amiért buszok kénytelenek másik úton haladni amíg a főúton inkább csak csónakázni lehet. Az előző bejegyzésben láthatjátok az utat napfényben, normális körülmények közt, most láthatjátok milyen esőben. De mivel nem fog esni még pár hónapig, szerencsére erre nekem most nem kell felkészülnöm.



Joanna, az anyuka a házban már az első nap mondta, hogy van két lépcső (amivel az utcánkból le tudok menni a főútra, de ha esik akkor ne ezen menj hanem azon, tudniillik "ez" eső idején vízeséssé fejlődik és nem annyira egészséges dolog ha a víz lemossa az embert az egyik utcáról, 10-15 lépcsőfokon át, 4 méterrel lejjebb.

 Azt hiszem mindent elmondtam amit csak tudtam. Itt van még néhány gondolat ami az előző postból kimaradt.

a kép amin a fülem merőleges a minden másra

Otthon leszedték a  fogszabályzóm, úgyhogy megmutatom nektek a szép új mosolyom , remélem legalább egy ember arcára mosolyt csalok vele.






A legjobb hír közel, s távol, hogy március 12-én hivatalosan is gyógyultnak nyilvánított Jósvai doktor úr, szóval kikérem magamnak az ez utáni lekriplizést. :)

Megtisztelő volt megint írni nektek pár sort, örömmel hallom, hogy ott is tavaszodik!
Menjetek ki a szabadba, olvassatok ,bandázzatok ahelyett, hogy azon vitatkoztok éppen melyik spanyol csapat a nagyobb homoszexuális.
Még egy fontos dolog. Elszomorodva konstatálom, hogy manapság egy ebéd, egy koktél, vagy egy sima kávé is selfieket és fotózkodást igényel.
A kedvemért mondjuk csak naponta egyszer kérlek titeket éljetek az adott pillanatnak ahelyett, hogy mindenekelőtt megosztanátok azt az egész internetes nézőközönséggel.

Köszönöm!!





Vigyázzatok magatokra, egymásra, mosolyogjatok sokat.
Mindenkinek napsütésben gazdag Hétfőt kívánok! :)

C'est la vie

Sziasztok!

Heves elnézéskéréssel kezdenék, amiért 2 hete nem jelentkeztem. Az egyik héten azért nem tettem , mert a szabadidőmben az alvást választottam blogolás helyett, a másik héten pedig otthon voltam, Magyarországon.
Remélem megértitek, aki pedig mégis haragszik, az remélem hamar megbocsát a mulasztásomért :)

Előszó gyanánt annyit elárulok, hogy az elmúlt 2 hét eseményeiről fogok most beszámolni Nektek, és az újdonság - rovat friss tagjaként be fogok mutatni néhány realisztikus negatív élményt is, úgyhogy most már az is hátradőlhet aki eddig azt hajtogatta nekem, hogy sehol sem fenékig tejfel minden, bár mint már mondtam: én ezt sosem hittem.

Indulás előtti munkanapjaim ugyanabban a kerékvágásban teltek, vendégek jöttek-mentek, én pedig azt vettem észre, hogy repülnek az órák, és mire odanézek, már szinte jöhetek haza. A jobb napokon. A rosszabbakon nyilván nem ez a helyzet. Hiszen mikor már az utolsó asztalt is leszedted, és az utolsó villát is eltörölgetted, még megigazítod az egyébként is szögmérőpontossággal elhelyezett pálcikákat, és elviszed a sushi bárhoz az odatartozó szójaszószkiöntésre alkalmas pici fehér csészéket, az unalom felkel és megint körbeugrál. Így hát ha nincs bent senki elkezdek menüt, itallapot ismételgetni, a szintén szabad kollégáktól spanyolul, máltaiul, bolgárul tanulni. Ez olyan bevált és működő elv, mint az ,hogy ha a megállóban nem érkezik a hőn áhított jármű, az embernek csak rá kell gyújtania, és a bkv/bkk azonnal kitesz magáért.

Negatívum az, hogy még mindig egy árva centet sem láttam, és ennek a bősz elégedetlenségemnek hangot is adtam egy udvarias kérdés formájában természetesen, mire azt a választ kaptam, hogy 3 hetente van fizetés. Várunk. (Mivel még csak két hetet dolgoztam, és azt is próbaidőn).


A hazautazásom körül semmi bejegyzésben való szereplésre méltó esemény nem történt.Talán azt mégis elárulom, hogy amíg a magyar reptéren még a bakancsodban csillogó fém mütyürre is gyanúsan néz a gonoszulnézésre-nevelt egyenruhás néni, addig itt még az övet, fülbevalót, gyűrűt, órát sem kell levenni.
Ezt onnan tudom, hogy mögöttem egy olyan indiai lány jött aki szemmel láthatóan nagyon-nagyon szeretett retinaégető csillogással rendelkező nemesfémekből álló testékszergyűjteményével repkedni az országok közt.

Horvátország felülről

Az otthontartózkodásom csodásan telt, fantasztikus idő volt otthon, majdnem mindenkivel tudtam találkozni akivel szerettem volna, rengeteg szeretetet kaptam, még több emlékezetes pillanatot, és nem fogok Nektek hazudni, iszonyatosan nehéz volt visszajönni.
Azt hiszem ez azért van, mert most nem látom közel, s távol se a következő lehetséges időpontot amikor haza tudok szökni, ezáltal a hazalátogatási esélyeim most köszönik szépen, elég csehül állnak.
Pénzt keresni vagyok itt, benne van a pakliban, hogy ez néha horribilis áldozatokkal jár, és tudtam, hogy lesz néhány dolog, amiről rettenetesen nehezen, de muszáj most lemondanom.



A pénteki búcsúbuli, és 0 számú alvással töltött óra után megint a reptéren voltam reggel 9kor, de lusta voltam sajnálni magam, úgyhogy inkább sétálgattam. Megérte, életem egyik legnagyobb meglepetése ért a Ferihegyen, figyelmébe ajánlanám azoknak akik ültek már ott úgy, hogy még legalább 40 percig nem tudják melyik kapunál tudnak beszállni.

 Ferihegy 2B második emeletén ugyanis megtalálható, egy kifogástalan állapotban lévő Garlando csocsóasztal, egy állandóan visszaguruló (kvázi ingyé') labdával. Bár senki sem volt aki játszott volna velem, el sem tudom mondani milyen mennyei békét hozott ez a kis magányos csocsóasztal, leharcolt és szétzilált kis lelkivilágomba. Végül egy mosolygós, öltönyös úriember kihívott egy 5ös meccsre, amiből 3 labdát játszottunk le, mert sietnie kellett, 10 perccel később már én is a gépem felé sétáltam diadalittasan, az- és másnaposan.

Mivel sajnos engedtem a lusta és a trehány énemet tombolni a hazautazásom előtti időkben, és az időm nagy részét elbaltáztam, amikor visszajöttem hivatalosan is hontalan voltam. Balázsékhoz nem mehettem vissza, mert olcsóbb szállásra volt szükségem ahhoz, hogy a szülőföldemet pénzkeresésért elhagyó akciómnak kézzel fogható értelme legyen. Ennek ellenére Karin, és még más itteni barátok is felajánlották, hogy a kanapéjuk a rendelkezésemre áll, de senkin sem szerettem volna ingyenélősködni, akármilyen jófejek is, szerettem volna önállóan boldogulni, ahogy eddig.
Visszamentem Karinékhoz a  motyóimért, és Karin megengedte, hogy még kicsit lopjam a netüket, utólag is köszönet érte, és azért is ,hogy otthagyhattam a nagy bőröndöm, míg hazamentem!

Kiírtam néhány "Kiadó szobák, és lakások Máltán", "Találj lakást Sliemában" és még hasonló nevekkel ellátott csoportokba hogy ki vagyok, mit szeretnék, és mennyiért.
3 óra múlva már az új szobámban voltam. Rámírt egy fiatal párocska, hogy nekik van privát (ezt azért emelem ki, mert gyakori a shared room - vagyis másokkal megosztott szoba, ami mindig olcsóbb valamivel) szobájuk 250 euróért havonta, ami - még a 2es matekosoknak is - elég egyértelműen kevesebb mint a 450. Ezért kapom ezt a szobát, heti egy ágyneműhuzatcserét ,új törcsit 4 naponta, heti egyszer mosnak rám, konyha-, hűtő-, (meseszép)fürdőszoba- és erkélyhasználatot.
Még egy másik szobájuk is van, de abban 3 ágy van összesen, ágyanként 200 euróért lehet beköltözni. Ők itt azért tehetik ezt meg, mert közel van az egyetem, és a tanulóknak van, hogy megér ennyit egy jó szoba.

Próbáltam lerajzolni nektek ,hogy eddig hol laktam, most hol lakom, és mindez hol van a munkahelyemhez képest. Annak a környéknek a neve ahol eddig laktam San Gwann. Itt egy régió kb akkora mint otthon a Margitsziget. Ahol most lakom az Ta' Paris és Msida határán van, csendesebb, nyugodtabb környék, távolabb a centrumtól. Ahova dolgozni járok azt Sliemának hívják, ez üdülőövezet, itt kb olyanok a szobaárak mint nálunk a Vörösmarty térnél, vagy a II. kerületben.

Láthatjátok, hogy picit messzebb vagyok most a munkahelyemtől, be tudok sétálni innen is , de ahhoz kell 50 perc. Szóval úgy gondoltam meg tudom engedi magamnak a napi 1.50 eurós buszjegyet.
Na! Itt ezzel a 465 Ft-ot érő buszjeggyel egész nap oda, és azzal megyek amivel csak szeretnék, korlátlak mennyiségben. Összehasonlításképpen azért elárulom nektek ( a képen)  azt is, mennyibe kerül egy ilyen otthon... nem mondok semmit, majd mindenki levonja a megfelelő következtetéseket az országában garázdálkodó tömegközlekedési helyzet alkalmasságáról.

A busszal ma pl. beértem a medAsiaba 27 perc alatt, ajtótól ajtóig, ami eléggé zsír. Egyébként a séta is teljesen okés, mert szép idő van, és naponta 5-6 km sétába úgy tudom még nem halt bele senki. Bár lehet, hogy mégis, manapság sok furcsaság történik a világban.
Ma volt training, amolyen oktatásféle, fejtágító, vendéglátós gyorstalpaló 10-12ig. Holnap is lesz 9-11ig , de látnotok kellett volna a falfehér arcokat amikor a főnököm kijelentette, hogy 9re kell jönni. Hát igen, mediterrán népek... Még mindig senki nem mond semmi konkrétat a munkába állásomat illetőleg, de egyre kevésbé pattogok ezen, ha valami fontos van úgyis szólnak, addig meg dolgozom.


Szerencsére most úgy érzem hátradőlhetek,végre egy kellemes nyugodt tempóban megírhatom a szakmai önéletrajzom, és elkezdhetek keresni egy jobban fizető állást ,mint masszőr.
Ezzel fogom tölteni a szabad óráimat, és ha minden jól megy (és jól fog) akkor hamarosan találok egy rendes állást abban a szférában, amihez tényleg értek.

 Köszönöm nektek, hogy drukkoltok, támogattok, érdeklődtök és velem vagytok és köszönöm azoknak is ,akik bár nem ismernek személyesen olvassák a kis feltörekvő blogomat, még úgy is, hogy kb. annyira értek az íráshoz mint az oroszok a békéhez.
Azt olvastam a neten, hogy egy jó blog heti két bejegyzésből áll.
Nem tudom, hogy megy majd az élet, én igyekszem tartani ezt a mennyiséget, de ha nem történik velem semmi izgi akkor nem fogok a semmiről bájcsevegni 2 oldalon keresztül, mert hasznosabban is eltölthettek 10 percet, szóval lehet ,hogy lesz mikor csak hetente egyszer írok, de nem felejtek el írni, ezt megígérem.

Farkas Csamangó Zsófiának üzenem, hogy nem tudom miért nem tudott hozzászólni a bejegyzésekhez, mert én beállítottam, hogy bárki hozzászólhasson, kérlek írj, ha még mindig nem megy.

Remélem mindenki jól van, és ha nincs is rendben mindig minden azért boldogok vagytok, hiszen mindjárt nyár van !
Vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem :)

Hogyan - miként (2. rész)

Sziasztok!


Végre van időm, hogy bepötyögjem nektek, hol, kikkel, mikor, mennyit és mit csinálok munka gyanánt. Szeretnék tisztázni azonban egy lényeges dolgot, mert kaptam néhány visszajelzést amik arra utaltak, hogy néhányan félreértettek, elnézést ,ezek után megpróbálok egyértelműbb lenni.
Ez a dolog pedig a névtábla, amit küldtem nektek. Sajnos ez még nem egy munkaszerződés, és nem is készpénz, ez csak az a dolog ami a legtöbb, amit megkaphattam a jelenlegi helyzetemben.
Igen, ez egy másmilyen közeg, de attól még nem fognak hipp-hopp alkalmazni senkit (amit nem is vár el tőlük senki ), viszont mivel nem írtam meg legutóbb megírom most, hogy én jelenleg próbaidőn vagyok. (Igen, én is nagyon boldog lennék, ha egyből a kezembe nyomtak volna egy fél éves munkaszerződést, de ennyire azért remélem senki sem volt naiv.)
Ez a kifejezés ugyanazt jelenti, mint otthon. Van két hetem arra, hogy bizonyítsak. 2 hét alatt az ott dolgozók nagy része segít nekem, türelmes, magyaráz, tanít, oktat, kioktat.
2 hét után értékelik az ott eltöltött munkámat, levonnak egy konklúziót, és vagy maradok vagy kivágnak mint macskát...az udvarra. Eddig 3 napot dolgoztam, 1 hét alatt, kezdem is az elején.

Szerda este 7-kor kezdődött a műszakom. Miután bemutatkoztam mindenkinek akit nem ismertem, átöltöztem, és körbevezettek. Megtudtam, hogy van egy pici kártyaolvasó méretű gép, ahhoz minden átöltözés után oda kell mennem, és be kell jelentkeznem (check in). Beregisztráltak a gépbe, felismeri az arcom, tudja ki vagyok, de be kell pötyögnöm neki a 46os kódot, ez lesz mostantól az azonosítóm. Miután lejárt a munkaidőm, még munkaruhában ki kell jelentkeznem (check out). Azért fontos az, hogy miben vagy, mert szeretnék kiküszöbölni a munkaidőben bratyizást, ami azt hiszem teljesen érthető, hiszen a legtöbben láttuk már azt a magyar munkamorált kiemelkedően frappánsan leíró képet, amikor 1 munkás vezetéket kalapál, és van még 6, aki nézi.

Nagyon vegyes a társaság. Senkit sem fogok (még) jellemezni a "kedves, aranyos, gonosz, trehány, bunkó, rohadék, szerencsétlen, lusta, parancsolgató, tündéri, segítőkész" szavakkal, mert én sem örülök, ha valaki 3 napos ismeretség után úgy gondolja, hogy tudja, hogy milyen vagyok. Ha mégis ilyet írok az nem állandó jelző, hanem pillanatnyi, oké?  Senkit nem ítélhetek meg sehogy ennyi idő után, majd ha telik múlik az idő úgyis megírom, hogy kiről mik derülnek ki.

Főnök - A hely tulaja. Alig van bent, amikor bent van azt onnan veszed észre, hogy még az is kussban dolgozik akinek egyébként olaszokat megszégyenítő hangja van. Máltai.

Menedzser - 3 van belőlük. Andrew, Jasmond és Kevin. Ők is mind máltaiak. Andrew-ról már meséltem, ő és Jasmond elég kimérten viselkednek az alkalmazottakkal, Kevin mindenkivel nyíltan,  emberségesen és barátságosan viselkedik. Ő a raszta srác a képen.



Sushi bár - két japán srác, az egyiket Josephnak hívják, a másik a One becenévre hallgat. Mosolygós, jókedélyű emberkék.

Kiszállítók (és egyben) biztonsági őrök - csak az egyikkel találkoztam eddig. Vladimir, bolgár és messze a legszimpatikusabb ember az étteremben. Úton útfélen odaszól nekem és Diának (aki egy magyar kolléganőm - igen, van egy) , "na mivan madzsar?". Diáról kérlek ne alkossatok előítéleteket. Igen, magyar, de egy tündér, konstans mosollyal az arcán, és többet segít nekem mint ott bárki.

Konyhai személyzet - 2 séfünk van. Az egyik máltai, Ruben, a másik (azt hiszem) olasz, Fabio. A többi konyhai kisegítő brit, japán, kínai, eritreai, máltai, bolgár.

Pult mögötti személyzet - 90 %uk bolgár, ők velem a legsegítőkészebbek, főleg egy Alex nevű leányzó, aki rám-rám-kacsint vagy mosolyog ha látja h igénylem, első három nap a bolgár pultosok rengeteg dologban segítettek nekem.

Ruben, a séf

Pincérek - Máltaiak, bolgárok, spanyolok.
Dián kívül még egy Josito nevű pincért kell megemlítenem, akinek egyszerűen letörölhetetlen vigyor ragyog az arcán mindenkivel szemben, irigylésre-méltó türelemmel, és kedvességgel társulva. A bolgár lányok is cukik, de Dia azt mesélte ,ha a saját érdekükről van szó, nem áll messze tőlük ,hogy keresztbe tegyenek neked. Szóval az általános óvatosság (mint mindenhol máshol is) itt is indokolt.

Runner-ek - szaladgálók (én is egy ilyen vagyok jelenleg), magyarra fordítva csicskát jelent, vagy ha nem is azt , de valami ijesztően hasonlót.
Gyakorlatilag ahogy a neve is mutatja én viszem ide ezt,  oda amazt én vagyok ott amikor a tálcát kell vinni, vagy épp visszahozni. Úgyszínt én vagyok ott ha kell még 3 tányér, egy gyertya, 5 kés, 3 szalvéta, egy kis rákchips vagy ha valamelyik vendég kér még egy poharat, mogyorót, egy fél kecskét, vagy a nagymamája gyerekkori képeit.

Mosogató, takarító személyzet - Ghána, Eritrea, Szenegál és az Egyesült Királyság fiai. Egytől egyik korrekt, rendes emberek. Ez ahogy tapasztaltam így szokott lenni sajnos. Általában azok a legemberségesebbek, akik a legalja szakmákat csinálják. De itt megemlíteném azt is, hogy megint (!) példát kell, hogy vegyek az afrikai népekről, akik még akkor is képesek átmosolyogni a trágyakupacon, amikor mindenki más rinyál.

A feladataim: asztalleszedés, tisztítás, újra megterítés. Üres tányér pohár leszedés, eközben gyakori kérdezgetés hozzak- e másikat, vagy bármi mást helyette. Hamutartó ürítés, csere. Rágcsálnivaló-újratöltés. Szemkontaktus fenntartás, hogy érezzék a törődést a vendégek, nem kell ott lihegni a nyakukban, ha feléjük nézel 3 percenként, hogy ha bármit szeretnének azt észrevedd, az több nekik mint elég. Ha hallom a konyhai csengőt azonnal ott lenni, a kész kaját kihozni, közben megkérni egy pincért h jöjjön és szolgálja fel. Ha az étel olyan jellegű, ( sushi, curry) ráadás tányért, rizsszedő kanalat biggyeszteni mellé. Figyelni a bárpultra, ha akármi ott van, blokkal mellette, csekkolni melyik asztal rendelte, odavinni, blokkot a kis szögre tűzni - jelezvén , hogy már szervírozásra került.
Ha nincs más dolgom (ami nevetségesen ritkán fordul elő) akkor evőeszközöket kell fényezni, és a konyhából a tiszta tányérokat elvinni a helyükre. Felsöpörni, ha az asztal alatt jó magaviseletű vendégekre utaló nyomok vannak. Én vagyok az akihez a " Kérlek, hozz már légyszi egy/öt/300...." kezdetű kérdéseket intézik, és az is én vagyok akihez a "Ezt vidd már el a .....- nak  , - nek " közlendőjű mondatokkal fordulnak. Már látjátok miért tartottam inkább a csicska szót helyénvalónak.

 Ennek ellenére jól érzem magam ,mosolygom, kedves maradok, türelmes, és átröppenek mindenen amin csak tudok.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy nekem a világon minden sikerül ,és semmi rossz nem történik velem az most dőljön hátra, mert erről is van egy kis anekdotám.

Ledolgoztam a szerdát és a csütörtököt egyetlen pohártörés, vagy kaja- illetve koktélborogatás nélkül.
Voltak hibáim, de nem voltak korrigálhatatlanok, úgyhogy ki is tudtam javítani őket.
Csütörtökön viszont beosztottak egy máltai srác mellé. Norbert névre hallgat.
Ekg görbe formájúra nyírt hajjal, genetikailag rekedt hanggal, napbarnított bőrrel, dél-amerikai habitussal parancsolgat, ordít, pofákat vág, kiveszi a kezemből a tálcát. Ennek az lett az eredménye h sajnos nem tudtam megőrizni se a nyugalmam, sem a türelmem, sem a jókedvem. 1kor kezdtem. Fél 6-ra egy Spitz, 2 Long Island Ice Tea, és egy kávé fantasztikus aromája volt érezhető a ruháimon. Az elsőt el is törtem.
A műszakom végezte után beszélgettem Andrew-val, mondtam neki, hogy nincs problémám azzal ha forgalmas és pörgős a napom, és 49 dologra kell egyszerre figyelnem. Meg tudok birkózni vele.
Azzal van bajom , ha egy gyökér egész nap indokolatlanul gyakorol nyomást rám, annak ellenére, hogy tudja, hogy próbálok a lehető legjobban teljesíteni.
Később bementem Kevinhez is, és elmeséltem neki is a történteket. a reakció: " Ki? Ja Norbert? Legszívesebben megskalpolnád? Gyere, csatlakozz a klubba!"

Mondtam nekik, hogy nem szeretném emiatt elveszteni az állást, amire mondták, hogy ez nem is túl valószínű, de Kevin megnyugtatott, hogy ha mégis így történne, segít nekem másikat találni.

Tudom, hogy ez mindenkivel megesik, úgyhogy pár perces önsajnáló, miért-pont-velem rituálé után úgy döntöttem, h elengedem ezt az egészet.
Igaziból köszönöm Norbertnek, h emlékeztet arra, hogy ilyen emberek is vannak itt, így sokkal jobban fogom értékelni azt, aki nem ilyen :)
Csak azért írom ezt Nektek, hogy lássátok, hogy igen, velem is történnek nem túl kellemes dolgok, de ha sikerül megőrizni a pozitív hozzáállást, akkor lehet belőlük építeni.
Én például ezek után tudni fogom, hogy Norbert egy olyan ember akivel csak egyféleképpen lehet bánni: Ignorálni kell.
Van ilyen, és mindig lesz is néhány ember, aki így fog viselkedni velem, de nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen mutáns miatt ne érezzem jól magam.
Úgyhogy továbbra is mosolygom :) Főleg Norbert barátunkra. NEM azért ,hogy idegesítsem.
Azért, amit Socrates ( Nick Nolte ) mond, a Békés harcos útja c. filmjében.

"Annak van a legnagyobb szüksége a szeretetre, akin a legkevésbé látszik."
 Ezért.


Egyébként amíg otthon mindenki farsangol, addig itt mindenki carnevalozik, ez a hétvége erről szólt.
Őszintén megmondom, fogalmam sincs mit ünnepelnek ilyenkor az emberek, de az tuti, hogy ennyi férfit magassarkúban szaladgálni sehol nem láttam eddig. Mentségükre legyen szólva, hogy néhányan jobban ráéreznek a tűsarkúban tipegésre, mint sok nő manapság. 2 napja esik az eső, kisebb napos szünetekkel, a helyiek pedig azt hajtogatják, hogy, hogy fog ez hiányozni. Úgy hallom a következő  héten még ilyen idő lesz, utána viszont sanszos, hogy októberig nem lesz eső. Csak meleg, pára, forróság. Alig várom :)