Hali!

Ott fejeztem be legutóbb, hogy Írországba költöztünk. Apukám itt él, Nyugat-Írországban, úgyhogy az első 3 hétben meg tudtunk ott szállni, így a családdal is tudtunk tölteni egy kis időt, és nem kellett azon stresszelni már az első napokban, hogy milyen szállást, mennyiért és hogyan fizetünk.
Azoknak mondom akik terveznek a jövőben kivándorolni: sokkal-sokkal könnyebb a kezdet ha vannak segítőkész, önzetlen családtagok, barátok a célként kitűzött környéken, akik segítenek akkor amikor épp megérkezünk és úgy érezzük magunkat mint egy hat éves gyerek szeptember elsején.
Ha mégsem akad ilyesmi, akkor legalább válassz magadnak egy környéket ahol maradni szeretnél.
Ez azért hasznos, mert amint elküldöd az önéletrajzodat akárhova is, a folyamat elindul és megeshet, hogy kapsz egy emailt 1 héten belül, de az is lehet, hogy három hétig nem történik semmi. Ezért nem ajánlatos például össze-vissza küldözgetni mindent. Ha költözni készülsz jó előre kezdd el az önéletrajzokat bombázni a különböző lehetséges munkahelyeket, és menj abba a régióba ahonnan a legtöbb válasz érkezik, vagy aminek a közelében legalább van egy esetleges nagyobb város. Mi ezt tettük amíg apuéknál laktunk.
Két fontosabb emailt kaptam az első napokban. Mindkettőt Dublintől 10 km-re.
Az első interjúra apu vitt el, a másodikra már macerásabb lett volna kocsival menni, mert munkanap volt, úgyhogy elmentünk egy hostelba (ami olyan mint egy hotel, csak olcsóbb és 1-2 ágy helyett 4-5 emeletes ágy sorakozik a szobákban), és két éjszakát töltöttünk egy kitudja milyen nyavalya sújtott, naponta számos alkalommal okádó ázsiai lány, és még néhány egészségesnek tűnő más országokból jövő fiatal társaságában. Mindkét interjú jól sikerült.
A munkakeresés úgy gondolom egyik országban, vagy talán egyik kontinensen sem egy leányálom.
Az olyan szakmákban mint például az enyém, ahol havonta 200 új vendéggel találkozol és az összes esetben elengedhetetlen hogy kiváló benyomást tegyél, nem elég beszélgetni néhány szót egy interjú folyamán.
Több forduló van, általában 2, de nívósabb hoteleknél előfordul, hogy 3 vagy 4. Az elsőn gyakorlatilag a pofaviziten van a hangsúly, le kell, hogy ellenőrizzék, hogy beleillenél az ő képükbe. Magyarán elég jól beszéled-e a nyelvet (általánosan, és szakmai szempontból is), nem vagy-e bunkó (köszönés, ülőhelyzet, rágógumi, hanghordozás, szóhasználat), megfelelsz-e az alapvető higiéniai elvárásoknak (testszag, fokhagyma-lehellet, zsíros haj, koszos ruha, kéz, vagy körmök), de mindezt nyilván nem kötik az orrodra. Ezeket megfigyelik miközben válaszolsz az általuk feltett néha szövevényes kérdésekre:
Miért jöttél el az előző munkahelyedről?
Alkalom adtán hány évig tervezel ebben az országban tartózkodni?
Körülbelül milyen heti fizetésre számítasz?
Milyen volt az eladási háttered az előző munkahelyeden?
Mi tudsz erről a spa-ról / hotelről?
Miért lenne jó döntés a hotelnek, ha felvennénk téged erre a pozicióra?
E kérdésekre a lehető legdiplomatikusabb válaszokat kell adni, ha tényleg azt szeretnéd, hogy felvegyenek.
Ez után csinálnom kellett egy masszázst valakin, hogy lássák mit tudok. Utána még beszélgetés a hotel humán erőforrás küldöttjével és kész a három forduló.
Mindkét helyen nagyon jól ment az interjú. Mindkettő kastélyszálló volt. Hatalmas területen elterülő golfpálya, rongyrázás, kaviár, pezsgő aranydarabkákkal, kevésbé szerencsés ázsiai vagy afrikai országok helyzetének még csak az árva gondolata sem jár erre. Az egyik helyről írtak, hogy el tudnám-e kezdeni a tréninget jövő héten. Amikor az ilyen kérdések elhangzanak, már nincs okod kétségre, határozott szándékukban áll felvenni téged, különben nem valószínű, hogy befizetnének téged egy tréningre. Pár nappal később a másik helyről is kaptam egy e-mailt.
Mindeközben nézelődtünk a környéket szállás iránt. Megkérdeztem az interjúkon biztosítanak-e az ott dolgozóknak valamiféle albérleti lehetőséget, de mindkét helyütt nemleges választ kaptam.
Vannak különböző weboldalak, ahol lehet keresni albérletet, vagy kiadó szobát rövid, hosszú időre, stb, stb.
A legközelebbi falu 5 km-re volt, ugyan busz jár arra de csak óránként egyszer, és még a megállóból kell sétálni másfél-2 kilométert, ami napos időben abszolút nem probléma, de ha már kicsit jobban rázendít az időjárás, lehet hogy meggondolandó a kis túra napi kétszer.

Az albérletek elég húzósak voltak, nem tudom azért-e mert csak 15 percre voltunk kocsival Dublintól, vagy mert nagyon puccos a környék, vagy mi másért de elkértek egy 2 hálószobás földszinti, tegyük fel még kertje sincs lakásért 1000-1200 eurót.

Itt kitérünk egy kicsit az Írországi fizetésekre. A minimálbér 8.65 euró (körülbelül 2630 Ft) per óra, ami európai viszonylatban igen erősnek számít. Ennél jobbat csak  Belgium (8.94), Franciaország (9.47), Hollandia (8.66), Monaco (9.43) , Luxemburg (11.10) , San Marino (8.52) produkál. A magyarországi óránkénti minimum bér 1.95 = 607 Forint. Máltán ez a szám 4.6.
Írországban hetente vagy kéthetente utalják a fizetésedet, többnyire vagy minden pénteken találsz a kártyádon egy minimum 300-400 eurós összeget, vagy minden második pénteken egy 600-800 eurósat.
Mivel blogot csak magyarok olvassák megjegyzem, hogy igen ez az összeg nagyon kecsegtetően hangzik, ha abból indulunk ki, mennyit keresünk, mennyit költünk, mennyit adózunk otthon.
De érdemes emlékezni, hogy ahol az ember többet keres, ott többet is költ, és többet is adózik.
A magyar 27 %-al ellenben itt 23 %-ot fizetsz ÁFA néven, ami azt jelenti, hogy ha keresel 1400 eurót akkor 322 eurót mindenképpen adózol belőle.
Ehhez jönnek még egyéb adók esetenként.

Írországban a hivatalos ügyek intézéséhez, biztosítás, munkavállalás, költözés, bankszámlanyitás elengedhetetlen a PPS szám. Personal Public Service number, ami egy amolyan személyes azonosítószám.
 A regionális okmányirodákban lehet igényelni, útlevéllel, munkaszerződéssel, és valamilyen lakhelyet bizonyító dokumentummal ( bérleti szerződés,  névre szóló telefon/ villanyszámla).
Időpontkéréssel, ügyintézéssel együtt 1-2 héten belül kézhez kapod a kártyádat. Teljesen ingyen van.
Minden létező folyamatot megkönnyít a kártya birtoklása, így hát aki esetleg költözésen gondolkodna, annak most mondom, letelepedés után ez legyen a legeslegelső dolog amit elintézel.
Amennyiben valamilyen munkahelyre úgy vesznek fel hogy nincs érvényes PPS számod, horribilis összegű (30-40 % ) adólevonásokkal kell számolnod addig míg az érvényes okiratot fel nem mutatod.
Semmi pánik, azt az összeget vissza lehet igényelni év végén az F4  névre hallgató dokumentummal, amit a munkáltatódnál tudsz igényelni.

Na már miután mindenki látta hogy s, mint az anyagi helyzet gondolom kicsit érthetőbb, hogy a két hálószobáért miért is tűnik soknak az 1200 euró.
A helyzet ugyanilyen nagyvárosokban, vagy azok környékén.
Dublin, Galway, Cork, Limerick városokban nem fogsz találni 2 hálószobás, valahogyan azért kinéző kecót ezer eurónál kevesebbért.
Egészen más a helyzet a vidéki albérletekkel. Vidék alatt azt értem amit Magyarországon.
Nehéz olcsó lakást találni Budapesten, Pécsett, vagy Szegeden, de annál könnyebb Budakalászon, Tápiószecsőn, Dorogon, Bugacon vagy Berettyóújfalun.
Mi is tudtunk volna csodaszép lakásokat bérelni, HA lett volna autónk. Mert ugye a vidék sem véletlenül olcsó, a tömegközlekedés sokkal visszafogottabb, ha van, ha meg nincs akkor vagy van autó vagy napi szintű félmaratonok vannak.
Apuék például egy csodaszép, otthonos, tengerparti házat bérelnek, 3 hálószobával 1200 euró töredékéért.
Ha viszont nincs kocsi, akkor maradnak a közelben lévő hirdetések.

Ott tartottam tehát, hogy a kastélyszállók környékén levő ingatlanárakból eredő megdöbbenésünket istápoljuk. Némi mérlegelés után arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem épp egy járható út, úgyhogy felhívtam mindkét céget, és a lehető legudvariasabb visszautasítottam az ajánlatokat.
Nem tartozik a legkellemesebb érzések közé visszautasítani épphogy briliáns munkalehetőségeket, tudván, hogy most akkor elölről kezdődig a cécó, de ez tűnt abban a pillanatban a leglogikusabb döntésnek.

Úgy gondoltuk megcélozzuk Galway városát.
Galway Írország egyik kulturális központja, színes utcákkal, parkokkal, terekkel, évente megrendezésre kerülő osztriga fesztivállal, és a szeptemberenként 3 millió embert a városba csalogató lóversenyekkel.

Nagyon hangulatos hely, közvetlen a tengerparton van, hattyúkkal, sétányokkal, középkori épületekkel, rengeteg zöld területtel.
A városra és már úgy egyébként az országra is jellemző, hogy nagyon sokféle kultúra megfér benne.
Az elmúlt 5-10 évben a világ minden tájáról érkeztek szerencséjüket próbálók, egy részük tovább állt, de nagy részük maradt, letelepedett, családot alapított és esze ágában sincs megmozdulni.
Ami nem is csoda. Mindent összevetve ha találsz egy munkahelyet és egy fizethető szállást az első hónapokra, fél éven belül lesz elég pénzed arra, hogy vegyél egy autót, kivegyél egy szebb lakást, és még haza is tudj küldeni ha esetleg lenne akinek segítenél.
Nagyon bőkezűen bánnak a támogatásokkal, mint családi pótlék, házastársi pótlék, külön pótlék van abban az esetben, ha családod van és ráadásul nem ír állampolgár vagy.
Adókedvezmények vannak, ha a fizetésed nem ér el egy bizonyos összeget.
Tehát el kell ismernem, hogy az írek barátságos és közvetlen karakterével, plusz az ország nyújtotta lehetőségekkel, boldog életet teremteni és fenntartani nem tűnik oly nehéz feladatnak.
Ha az időjárással meg tudsz barátkozni...

Mert bizony a szél az fúj.
És nem csak úgy ímmel-ámmal.
Vannak csendes idők, amikor kisüt a nap, 25 fokra is felmelegszik az idő, csodálkozol miért szidják annyian az ír időjárást, hallod a madárcsicsergést, az emberek előkotorják a flip-flop papucsaikat, a merészebben úszni mennek. De vannak napok amikor kabátot húzol június közepén, és eszedbe sem jut papucsban flangálni, szidod magad, amiért nem vettél fel még egy pulcsit, kezded megérteni Malacka helyzetét a szembeszél kapcsán, teljesen mindegy merre igyekszel, próbálod a hátszelet keresni, az ellenkező esetben elkésel, és tök mindegy, hogy a fél reggeled a hajad belövésével töltötted, amint kilépsz az utcára egészen biztosan úgy nézel ki mint aki most tunkoltak bele a párnájába.

És sajnos a nyári hónapok kivételével az utóbbi a leírás jellemzőbb erre a varázslatos, még az űrből is zöldellő szigetországra.
Azért mondom, hogy varázslatos, mert tényleg van benne valami mágikus.
Az országot megszállta a derűs nyugalom.
Nincs sietség nincs türelmetlenkedés, de még konfliktusvadászat sem. Akárkivel beszélsz, egy szó után meghallják, az akcentusodon, ha nem innen jöttél, de soha nem teszik szóvá, és még a viselkedésükön, vagy a hozzáállásukon sem veszel észre semmit. Nagyon segítőkészek, lehet szó útbaigazításról, közlekedésről, bevásárlásról, hétköznapi pici dolgokról.
Dudálni egyáltalán nem szokás.
Bárki bárhova megy, az vagy tud várni még egy percet, vagy talál másik megoldást.
Ha esetleg ülsz az autódban, és olyan helyzetbe kerülsz, hogy nem tudod melyik irányba indulj, de eközben feltartod a szembe sávból érkezőket, előbb szállnak ki a járművükből, a tiédbe bepattanva megoldani a számodra szorult helyzetet, minthogy annak rendje és módja szerint lehúzott ablakon át, habzó szájjal szidják a felmenőidet, vagy azoknak a felmenőit. (igaz történet).
Ha kell elmagyaráznak bármit még egyszer, és nem veszik magukra mikor szólsz, ha nem vagy hozzászokva a kiejtésükhöz.

Barátságos, vidám, derűs nép ez akik nem balhéznak, de annál szívesebben fogadnak be.

Szóóóóval Galway városából kaptam egy e-mailt, az egyik legjobb galway-i hotelből.
Az összes fordulón sikeresen teljesítettem, felvettek elég hamar, és elkezdtem szépen dolgozni.

A hoteltől  40 másodperc találtunk egy kiadót szobát, 500 euróért, egy dupla ágyas szobát béreltünk és egy lakásban éltünk még 4 emberrel. Egy ír és egy svájci-olasz párral. Ez egy elég érzékeny téma, mármint osztozni egy lakáson 6-an de túl lehet élni valahogy. Halvány lila fogalmam sincs miért, de valahogy gyakorlatilag lehetetlen szobát bérelni ha párban vagytok. Mindenhova csak férfit, vagy csak nőt kérnek, akármilyen is, csak egyedül legyen.
Szerencsétleneknek...elképzelni sem tudom milyen traumákon kellett átesniük ahhoz, hogy már csak ne is hirdessenek meg olyan szobát amit párok is kivehetnek. Csak az anyagi vonzatra tudok gondolni, meg esetleg arra, hogy a párok néha hangosak amikor veszekednek, ...sőt sokszor akkor is azok ha nem veszekednek.

A főbérlőnk egy szociopata menopauzából kilábaló ír nő volt. Az egyetlen ellenszenves ír akivel találkoztam. Amikor beköltöztünk ott sem volt, csak egy Finn nevű megbízottjával ügyintéztünk, akiről mai napig nincs fogalmam, hogy kicsoda. Megkukkantottuk a személyi igazolványát, biztos ami tuti, de megérted, ha azt mondom, hogy kényelmetlen érzés az első havi ( plusz egy havi kaució) bérletet odaadni egy teljesen ismeretlennek, aki még csak ott sem lakik, de Martina küldte, ugyanis  a hölgy egy másik városban él és nem tud felfáradni, hogy személyesen vegyen át 1000 eurót... egyem meg az ilyet.

A munkahelyem egy hatalmas komplexum a hotel 2 emeltéről nyílt, ízlésesen berendezett medence + szaunák helységbe nyílt, ahonnan egyik irányban kezelőszobák voltak, a másikban öltözők, onnan csodaszép tölgy lépcsőkön vezetett fel az út, egy ún. relaxációs térségbe ahol, ágyak sorakoztak, kettesével diszkréten elválasztva, újságokkal megpakolt dohányzóasztal ,teákkal, gyümölcslével ellátott kis pult, és körbevéve full üveggel amint keresztül egy kis bambuszos zen kertecskére nézel, patakkal meg tökéletesre csiszolt kis kavicsokkal. Szép, azt meg kell hagyni.

A lépcső másik oldalán nyílik a folyosó, ahol sorakozik 7 darab kezelő szoba, ott folynak a masszázsok ( nem tudom, hogy máshogy fordíthatnám, mert így kicsit kórházasan hangzik - angolul treatment room a neve és treatment azt jelenti kezelés).
Többnyire mindenkinek megvan a szobája, amit lista szerint hibátlan rendben kell tartani a padlótól és a kilincstől kezdve az ajtó, a zuhanyzó, a zuhanyzó lefolyóján lévő króm borításon át, a csap, a szekrényajtó tapintása, a kikészített zuhanysapka és eldobható fehérnemű elrendezéséig.
5 csillagos berendezés, 5 csillagos szolgáltatás. Minden tökéletes, vagy ha nem is tökéletes, a tökéleteshez nagyon közeli. Mindent pontos leírás szerint hajtunk végre, ami hasznos mert így akárki is a terapeutád bizonyos, hogy ugyanolyan minőségű élményben lesz részed, másrészt a kreativitást csírájában csavarintja ki a terapeutákból.
Az előbb már említett relaxációs területről keresem ki a vendégem, halkan odasettenkedem, megbizonyosodom a nevéről, és beinvitálom az ajtón át, amit természetesen én nyitok ki neki, míg a másik kezemmel a háta mögött igazgatom a lépteit, de hátához nem is feltétlen érek hozzá, ez inkább amolyan auraterelgetés. Bent leültetem, és megkérdezem ismerős-e a spa-val, vagy a termékekkel.
Amennyiben nem, elmesélem, hogy ezek 100 % természetes organikus összetevőkből készült kozmetikumok, melyek különböző termékcsaládokba csoportosulva hozzák ki az Ön bőréből e legjobban, megfiatalítják, táplálják, ránctalanítják és hidratálják azt.
Amennyiben igen a válasz, mindezt megspórolom. 2 fő csoport van a kezelések terén, az egyik az arcon történik, a másik a testen.
Ha testkezelés (amilyen a masszázs is, vagy a pakolás, vagy bőrradír, vagy lávakő, vagy bármi ilyesmi) megkérdezem hogy érzi magát pillanatnyilag, és azt is megkérdezem, hogy szeretné érezni magát a kezelés után. A válasz 90 % ban az, hogy relaxálni szeretne , mi másért jönne egy ilyen helyre végül is.
De néha megesik, hogy elmondják, hát mondjuk ha nem hasogatna hátam, nyakam, vállam, fejem, az is jó lenne.
Ilyenkor mutatok neki 2 féle illatot. (6 fő olaj van, 2 relaxációt elősegítő, 2 energizáló, és 2 izomlazító). Megmutatom azt a kettőt amelyik a legjobban összhangban volt a kívánságaikkal, elmesélem a választott olajnak az összetevőit, és hogy miben fogja ez segíteni a problémájukat.
Arckezelésnél is hasonló sztori csak ott a bőrtípusra vagyok kíváncsi, nem a hangulatra.

Ez után fogom a kis távirányítómat, a viola, narancs zöld színeket váltogatva a szobából egy perc alatt házibulihelyszínt varázsolok, majd megkérem őket válasszanak egy színt, és akkor az marad a kezelés idejéig. Utolsók közt szólok, hogy most egy picit elhagyom a szobát, legyenek szívesen levetkőzni, és csak az alsóneműt magukon hagyni. Majd feküdjenek le fejjel fel/lefelé, és takarják be magukat az ágyon található extra törülközővel.
Én egy perc és visszajövök.

Ez után egy sor előre meghatározott mozdulat jön ,amiket nem fogok leírni, de ha valakit lázasan fűt a vágy, hogy megtudja szívesen átpasszolom e-mailen. Ezek az ESPA procedúrák, az egész világon, az összes létező ESPA-ban ugyanúgy hajtják végre a masszázsokat, az arckezeléseket és ugyanazokra a kulcs tényezőkre fektetik a hangsúlyt: figyelmesség, udvariasság, profizmus.

Erről most hirtelen ne tudom mit írhatnék még, viszont van valami amit már réges-rég  óta szerettem volna megosztani veletek.
Ez csak néhány szösszenet, de higgyétek el nagyban megkönnyítik a masszőrök dolgát.

Ha bemész egy 4 vagy 5 csillagos szállodába ,és megkérdezed (mint férfi), hogy a teljes test masszázs, az mennyire (huncut mosollyal a száj sarkában) teljes test masszázs., akkor ne hidd, hogy a recepciós nem fog szólni a masszőrödnek erről a kis sziporkázó félpoénről, és végképp ne gondold, hogy a tenyeredbe tartott 50 eurós akármin is változtatna.
Az ilyen helyeken nincs happy ending, nagyon nagyon ritka, hogy a masszőrök ilyeneket csinálnak, az még még ritkább, hogy ez nem tudódik ki és nem vágják ki őket azonnal. A szállodák roppant érzékenyek a hírnevükre, nem jellemző, hogy efféléket kockázatnak.
Az utcasarkon lévő kínai, thai, fülöp-szigeteki szalonokban töredék árért sokkal nagyobb szerencsével járhatsz ha hasonló igényeid vannak, de megjegyezném, hogy azért gondold át kétszer... ezek a helyek sem diszkrécióról, sem higiéniáról nem híresek.

Nem beszélünk sokat a kezelés előtt, hiszen tudjuk mennyire várod a masszázsod, de kérlek addig a pár szó erejéig amíg beszélek próbálj meg rám figyelni.
Csak elmondom, mit vegyél le és mit ne, hogy feküdj és, hogy ne.
Ha képtelen vagy erre a 4 mondatra szentelni nekem egy kis figyelmet, mert te sürgősen már elkezdtél vetkőzni, vagy telefont nyomogatni, akkor a " elnézést, ezt is vegyem le? ", "és hasra feküdjek, vagy hátra?" jellegű kérdéseid sajnos megeshet, hogy megválaszolatlanok maradnak.

Ha elmész egy masszázsra, oda azért mész hogy ellazulj, és hogy egy másik ebben tapasztalt személy ebben segítsen téged. Ha megemelem a karod, azt azért teszem, mert most úgy van szükségem a kar, vagy vállizomzatodra, hogy a karodat egy másik pozícióba helyezem, mivel így elérhetek olyan izmokat amiket előtte talán nem.
Én emelem a kart, és nem te!!!
Ha te emeled, akkor a te izmaid fognak dolgozni, és nem biztos, hogy ez megkönnyíti a dolgomat abban, hogy a kezelendő területet úgy közelítsem meg ahogy kellene.
Mind nagyon értékeljük, ha segíteni próbálsz a testrészeid megemelésében, de egy kicsit talán jobban örülnénk, ha hagynál minket dolgozni, végtére is ezért vagyunk itt.
Egyébként a szituáció olyannak fog tűnni, mintha te ellenkeznél, miközben és megpróbálom a lehető leggyengédebb módon vállból kicsavarni a karod. És ezt ugye egyikőnk sem szeretné. Ne tarts a testrészeid sehol sem, kérlek.
Vegyél egy nagy levegőt, fújd ki, és lazítsd el minden izmod. Köszi :)

Általában minden masszőr megkérdezi a masszázs legelején :" Kényelmes ez így Önnek?"
Ne szégyelld azt mondani, hogy nem. Ha nem az akkor kitalálunk valamit, kapsz még egy párnát, még egy hengert a bokád alá, vagy még egy takarót, amire szükséged van.
Akkor is ha az elején kényelmes, de valahogy egy idő után nem az, nyugodtan szólj, mitől éreznéd kényelmesebbnek a helyzetet, és hidd el, mindent meg fogunk tenni azért, hogy neked jó legyen.

A masszázsok mindig meghatározott ideig tartanak. Legyen az 25, 45, 55, 75, 90 perc.
Ha azt mondom "A masszázsnak vége hölgyem, még relaxálhat egy picit, aztán szíveskedjék felöltözni, kint a recepciónál találkozunk" , az nem jelenti azt hogy van még 10 percem társalogni (akkor sem ha nagyon udvariasan tőszavakban válaszolok), és végképp nem jelenti azt ,hogy még egy egy kicsit megnyomkodnám a jobb lapockát, mert ott még mindig mintha, lenne egy kis csomó. Nem ,még 3 percre sem.

És az egyik legfontosabb: Legyen bennünk annyi tisztelet, hogy ha esetleg egész nap melóztunk, dobunk egy zuhanyt mielőtt masszázsra megyünk, és végképp legyen bennünk annyi, hogy megmossuk a lábunkat mielőtt pediküröztetünk.

Köszönjük! :)

Teltek múltak a hetek, és én egyre jobban beilleszkedtem, Alessio viszont még mindig nem talált munkát. Neki elsősorban mint krupié keresgéltünk, de aztán már küldtünk életrajzot mindenhova ahova csak lehetett. Volt egyetlen casino a városban ahova behívták mondjuk 2 hetente háromszor, de olyan is volt, hogy egyszer sem.
Behívták oda ahol, én dolgozom pincérnek, és 2 próbanap után azt mondták, hogy ez így teljesen oké, küldik majd e-mailen, a részleteket. Azután soha nem jelentkeztek.
Jelentkezett concierge-nek ( az a figura aki a hotel ajtajában áll, üdvözöl, felviszi a szobába a csomagjaid, eldumálgat veled, segít ha bármi nyűgöd van) is ugyanabba a hotelba, de ott is 3 fordulós az interjúsorozat, interjúk közt 1-2 hét szünettel.
2 hónapot volt munka nélkül, és akkor kezdett becsavarodni attól, hogy nem normális, hogy én dolgozom, mint nő, ő pedig otthon ül, és vár. Én ismételgettem, hogy tudunk, hogy ez lehet, hogy meg fog történni, de nekem ez átmenetileg nem probléma, várjon csak türelemmel... de akkor is egyre boldogtalanabb lett. Én nem tudtam hogyan segíthetnék, ő viszont nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy haszontalan és, hogy mit próbálhatna még meg.
Én éreztem, hogy nem boldog, és ha szeretsz valakit és az illető nem boldog az akarva akaratlanul a te boldogságodra is kihathat egy idő után.

Megvettünk neki egy jegyet augusztus közepén, és visszament Máltára.
Szeptember 6-án pedig már én is itt voltam, Máltán.

Ez azért nem volt ilyen egyszerű folyamat.
Először próbáltuk megoldani észérvekkel, hogy talán elkezdhet dolgozni mint egy akármi, és majd idővel alkalmazza az egyik casino, amiről kiderült, egy ott dolgozóval történt beszélgetés során, hogy nem valószínű mert így is leépítenek, és egyébként is itt senki sem teljes munkaidős, hanem részmunkaidősök, és sosem tudod biztosan mennyit dolgozhatsz.
Aztán beszélgettünk távkapcsolatról, szakításról, szünetről, miegymásról, de ezek már messziről is gusztustalan kifejezések, úgyhogy úgy döntöttünk visszajövünk Máltára, együtt.

Nekem még le kellett töltenem a felmondási időmet, de azon kívül semmi más elintézni valóm nem volt.A kollégáim nagy része (nő létén) megértette a döntésemet, és elfogadták, hogy most ez így alakult. Azt mondták bármikor visszafújna a szél ne habozzak tudatni ezt velük.

Egy részem sajnálja, hogy így alakult, mert így már megint külön országban élek a családomtól, és az öcsém nem lesz másfél órányi autózásra tőlem, és Apu, neked mondom, nagyon sajnálom, hogy így alakult, de akármilyen messze vagyok ugyanúgy szeretlek benneteket!

Másrészt viszont visszajöttem a 32 fokba, és el sem hittem mennyit dob ez a hangulatomon.
Nyilván azok amikért az előzőbb bejegyzésemben lehordtam Máltát, ezek a selejtek nagy része még mindig jelen van, bár most, hogy töltöttem egy kis időt távol, és így jöttem vissza, máshogy nézem az egészet. Nem tudom leírni miért, de  hazaérkezős érzés volt, nyilván nem olyan mint mikor Magyarországra megyek, de olyan "tudod,hogy mi hol van, melyik busz merre megy" féle kényelmes nem-elveszettség.

Vannak és lesznek (még hozzám egészen közel álló személyek) is ,akik elítélik a visszavándorlási döntésemet, vagy nem értenek egyet vele. Teljesen igazatok van, lehet hogy egy párhuzamos univerzumban én sem értenék egyet magammal. De most végiggondoltam, hogy hány olyan embert ismerek akik feladtak egy működő párkapcsolatot a pályafutásuk miatt, és ezt követően kitartóan, huzamosabb ideig boldogok maradtak volna, és az a helyzet, hogy egy ilyet sem tudom mondani.

Hibáztam már racionális döntéseket hozva, szívre hallgatás helyett és nem szerettem volna még egyszer ugyanabban a gödörben találni magam. Nagyon értékelem az aggodalmat, amit kapok néhányaktól, és higgyétek el, azért tettem így mert így éreztem helyesnek. Nem szerettem volna azt, hogy az évek távlatából visszatekintek és csak azzal a gondolattal sínylődök "Mi lett volna, ha...?"
Alessio követett engem Írországba, úgy éreztem igazságosnak, ha nem hagyom magára amikor most rajtam a sor, hogy kövessem, ha már egyszer így alakult.

Ha lenne esélyem az egészet előretekerni, semmit sem csinálnék másképpen.
Megint olyan helyzetbe hoztam magam, ahol kihívásaim voltak. Egy idegen helyen, a semmiből valameddig jutni, eltölteni egy csomóóó időt a családom egyik felével, és a kisöcsémmel!
Ha már semmi más is de a családommal töltött idő nekem megért minden egyes centet amit erre az oda-vissza költözésre költöttem. És még véletlenül sem hívom ablakon kidobott pénznek, mert ez olyan pénz volt, amin időt vásároltam. Időt, amit velük tölthettem el. Semmit sem csinálnék másképpen.

Itt Ale 3 nap elteltével visszakapta a munkáját onnan, ahonnan eljött, én pedig egy barátom segítségével kaptam munkát egy hotelban. Itt nincs az a pucc ami az előző helyeken, de megbecsülnek mint embert, hagyják, hogy kiéljem a kreativitásomat, és masszázsok közben 10-15 perc szünetet kapunk, és jó a jatt. A hangulat jó, a főnököm egy angyal, és tényleg úgy semmilyen kivetnivalót nem tudnék most mondani a hellyel kapcsolatban. Ja de, mégis. A vendégek nagy része nyugdíjas, ami enyhe kifejezés, sokkal életszerűbben hangzik ha azt mondom, a vendégek fele alig él. A másik felük pedig egészen rendben van, de süket, mint az ágyú. Ja, és 90 % -uk csak és kizárólag németül karattyol.
Na én egyáltalán nem vagyok rosszban a nyelvekkel de a némethez valahogy sosem volt gusztusom.
Ily módon az activity-s mutogató képességeimet szinte már tökélyre fejlesztvén akármit elmutogatok, de tényleg - akármit!
Elmakogom, hogy hova, miként feküdjenek, forduljanak, öltözzenek,a közben pedig helyenként elhangzó kis gyerekkori anekdotákat percenkénti elmosolyodással, és bősz "JA"-zással nyugtázom.
Idősek, nem is annyira törődnek azzal amit mondasz, olyan társaságot keresnek, akikkel megoszthatnak néhány gondolatot. Nyelvtudás itt nem is igazán kell.

Szóóóóval, most van munkán itt megint, átmeneti, de erről majd később...November közepe van és 25 fok. Hallom otthon is jó idő van, ez tök állati, menjetek kirándulni, látogassátok meg a nagyszülőket! Menjetek el sétálni. Én tuti ezt tenném, ha otthon lennék.
Itt szépen lassan megint felzárkóztunk.
Kivettünk egy csodaszép lakást 400 euró, két szoba, számlákkal együtt 500. (csak az összehasonlítás végett írom).
Legközelebb küldök képeket a lakásról de egyenlőre meg be kell lakni - ahogy nagymamám mondaná.

Remélem mindenkivel minden rendben van!!

Még egy dolog:
A világban történő tragédiákról szerettem volna még annyit mondani, hogy nagyon nagyon szomorú ami történt az elmúlt hónapokban szerte a világon. Megéri gondolkodni,mielőtt akármit is mondunk, vagy csinálunk, vagy megítélünk, és megéri mérlegelni mit hiszünk el a tv-ben, rádióban, interneten látottakból azért mert valószerűek, és mit hiszünk el azért mert olyan információt közölnek amilyet hallani szeretnénk!
Olvastam a minap egy kis sztorit, azzal búcsúzom most.

 Egy este az öreg cherokee indián két farkasról mesélt unokájának, melyek minden emberben harcolnak.

Így szólt: "Fiam, a harcot két farkas vívja, mely mindegyikünkben benne lakozik.

Az egyik a gonosz.

Ő a harag, az irigység, a féltékenység, a gondok, a fájdalom, a mohóság, az arrogancia, az önsajnálat, a bűn, az előítéletek, a kisebbségi érzések, a hazugságok, az álszentség és az ego.

A másik a jó.

Ő a boldogság, a béke, a szeretet, a remény, a vidámság, az alázat, a jóság, a jóakarat, a rokonszenv, a nagylelkűség, az egyenesség, az együttérzés és a hit."

Az unoka pár percig eltűnődött nagyapja szavain, majd megkérdezte:

 - "Melyik farkas nyer?"

 - "Az, amelyiket táplálod." 

Nemsokára jelentkezem!

Puszi!

Az út maga sokkal fontosabb, mint az, ami útnak indított.

Sziasztok!

Remélem minden rendben veletek. Jó ideje nem jelentkeztem. Egy egész bejegyzésem van arra, hogy kifejtsem ennek okát. Az utóbbi pár hónapban lecsillapodott Málta iránti lelkesedésem. A sziget továbbra is gyönyörű volt, bár az egész télen tartó szakadó eső és hideg szél, kicsit elfeledtette velem, hogy mennyire mediterrán ez az ország.
Szerelmes voltam Máltába. Minden kis apró zugába, az összes kis részletével és hibájával együtt. Nem érdekelt, mennyire túlzsúfolt, vagy közlekedésileg rendezetlen annyira elfogult voltam, hogy megtaláltam valahogy mindig a napos oldalát. Hiszen ott a tenger, meg a partok, a kedves bár tipikusan mediterrán emberek, az agyvízforrasztó meleg, meg a hangulatos kis utcácskák, de valahogy út közben a kisördög beindult a vállamon, és elém tologatta a sok kis kellemetlen apróságot, amit eddig a napsütés erejével kompenzáltam. Szépen lassan egyre kellemetlenebbül éreztem magam, ha máltai társalgást hallatok, akár értettem belőle valamennyit akár nem. Egyre tiszteletlenebbnek találtam, hogy már beszélik a nemzetközi nyelvet, inkább a sajátjukon trécselnek, mit sem törődve azokkal akik azt nem értik. A mosolygós reggeleimet és szabotálta az az egyszerű tény, hogy nem fértem fel a buszra reggel munkába menet, hiszen tele van, még szezonon kívül is, mivel nem annyira törődnek vele, hogy hány ember megy a városba reggel, és abból hánynak van autója, nem sűrítik meg a járatokat. Így alakult, hogy hetente legalább kétszer 30-40 percet vártam a buszmegállóban, miközben legalább 3 busz hagyott a megállóban (mert  ugye amelyik busz tele van az már meg sem áll), és így töltöttem buszra várással naponta 2 szer annyi időt amennyit egyébként az út maga igénybe vett. Hiányzott a természet, abban a kontextusában hogy fűben ülés, erdőben sétálás, hegyek, dombok, parkok, fák, amit bárhogy próbáltam pótolni a csodaszép azúrkék tengerrel, és a gyönyörű kis öblökkel, ha erdőre van szükséged, az víz édeskevés.
De barátokkal voltam körülvéve, plusz segítő társsal, még mindig azt csináltam amit szeretek, emberekkel dolgoztam, jól éreztem magam a munkahelyemen - egy ideig.

Aztán a főnökön, plusz az anyja, mivel ő meg a főnököm főnöke volt, napi szinten jártak be a spa-ba,
és mindig megtalálták annak a módját, hogy az alkalmazottakat feszültségben tartsák.
Ne értsetek félre, nem azzal van bajom, ha bejön a főnököm, és elmondja, mi nem tetszik neki, és hogyan csináljuk, ezt vagy azt, hogy hatékonyabban legyünk a nap végén, nem, nem ezzel semmi baj nincs. Valószínű ha én vezetnék egy wellness-központot ugyanezt csinálnám, mert akármilyen jó a közérzet a munkahelyen , ha nem tolod kicsit az embereket, akkor az ellustulásra hajlamosak, igen is ellustulnak, az elkalandozók elkalandoznak, a kényelmeskedős pedig elkényelmesednek. Így van rendjén, az embereket folyamatosan motiválni kell, hiszen mi más hajtaná a malmodra a vizet jobban, mintha olyan emberek dolgoznak neked akik tényleg apait anyait beleadnak. Nem ezzel volt a problémám.

Senkit sem szeretnél megsérteni, meg túl sokat panaszkodni sem, mert békésen jöttem el, szóval nem fogok halálig részletezni mindent.
A lényeg annyi, hogy 11 órát bárki tud dolgozni, de ahhoz kell egy olyan recepciós aki nem tépi cafatokra az egyórás szüneted, és nem áll oda eléd fél 2-kor (amikor ebédszüneted lenne), hogy a szüneted csak fél 5 kor lesz, akkor is csak 40 perc.
Az sem kirívó dolog, hogy egy munkahelyre be kell érni 5-10 perccel kezdés előtt, hogy összeszedd magad, segíts előkészülni a kezelésekre, megnézni minden a helyén van-e. De ha arra kérnek , hogy jelenj meg 20 perccel előbb, (amiért a 20 percért egyénként nem vagy kifizetve, se meló előtt, sem meló után, amikor még ottmaradsz, és segítesz takarítani), akkor már kicsit lehet hogy lekonyul a szám. Van egy rahedli önkéntes lelkületű személyiség, aki szívesen dolgozik 30-40 percet ingyen minden nap...én nem tartozom közéjük.
Egy hónapban egy huzamban csak 3 napot lehettem beteg, többet nem, különben nem voltam kifizetve, akkor sem ha lázas voltam.
Ahogy azt sem tartom teljesen elfogadhatónak, hogy a "mindenki-tudja-miért-jött" arab vendégeket akármilyen lekezelően is bánnak a terapeutákkal, a tenyerünkön kell hordoznunk, mert ők """nagyon jó kliensek""" - ami annyit tesz hogy majdnem a fél életüket 5 csillagos szállodákban töltik és a havi jövedelmük általában egy kisebb város havi villanyszámláját fedezné.
Azt a jelenséget sem tartom teljesen elfogadhatónak, hogy az országban őshonos emberek ingyen juthassanak hozzá olyan kezelésekhez, amiért másoknak fizetniük kell, csak mert ez az ő országuk. És ha nem kapják még, még reklamálnak is.
És úgy egyébként is a hócipőm is ki volt már azzal, hogy ha nem vagyunk forgalmasak, akkor a hotel parkolójában lévő autók szélvédőjére pakoljuk a cuki kis szórólapunkat (ahogy az a jól menő gyorsétterem a nagy bohóccal), és ha fogalmasak vagyunk akkor meg az a baj, hogy nem töltünk elég időt a vendégekkel, vagy, ha mégis töltünk, akkor hirtelen túl sok időt töltünk velük, ahelyett, hogy már a következővel foglalkoznánk. Szögesdrótmászó-versenyt indíttatnék az olyan vendégekkel, akik azt hitték hogy nekik majd 10 perccel hosszabb lesz a kezelésük, csak mert ugyanaz a nemzetiségünk, vagy miután bementünk a szobába, akkor mennek ki és töltenek el a mosdóban 10 percet, esetleg azokkal akik simán késnek 10-15 percet, "mert ez itt normális", és legfőképpen azokkal akik visszajönnek panaszkodni a szoba hőmérséklete miatt, mert tudják, hogy itt akkor kapnak egy ingyen kezelést, mert sokkal kevésbé akarjuk, hogy a neten valami csúnyát írjanak rólunk, minthogy egy terapeuta másfél órát dolgozzon gyakorlatilag a semmiért.

A vége felé már azzal a gondolattal dobálóztak, hogy ha nem adunk el annyit, amennyi az általuk megállapított optimális (magyarán ha nem próbálunk szó szerint rátukmálni legalább minden második vendégre min. 70 eurónyi akármit - amire persze szükségük van, még ha ezt ők nem is tudják) akkor levonják a jutalékunkat, és csak az alap fizunkat kapjuk meg.

Ééés ekkor kiléptem.

Mivel Máltán ezen a cégen kívül, még egy hasonló ilyen szektorban lévő cég volt, amely egyébként ugyanannak a személynek volt a tulajdona, szóba jött, hogy talán akkor ezt az országot most itt fogjuk hagyni.

Európaiként ilyenkor rögtön felsorolod magadban az összes színvonalas európai országot, mint ahogy, azt sokan tudják közületek. Először a legtöbbet Londonra gondolnak, aztán Svájcra, meg Írországra, meg Németországra, meg Hollandiára, meg Franciaországra. Sajnos a szép napos éghajlattal megáldott helyek mint Spanyolország, Olaszország, Görögország, Portugália, a saját fiainak is alig tud elegendő munkát biztosítani. Ott vannak még a skandináv államok, (amik egyébként a világ legboldogabb nemzetei közt szerepelnek) ahol viszont nincs túlzottam meleg, hozzávetőlegesen drága az élet, és egy idő után a nyelvet is illik beszélni.
Ha mondjuk 8-10 ezer euróval több félrerakott pénzünk lett volna sanszos, hogy Hawaii-on, Szingapúrban, Vegasban, vagy Új Zélandon kötünk ki, de nem volt. Emellett ha tényleg tengerentúlra megyünk, azt nagyon át kell gondolni.

Teljesen kizárt volt, hogy visszamegyek Magyarországra. Sajnálom, ha ezzel bárkit is megbántok, de amíg nem lesz radikális változás, addig nem találok okokat arra, hogy visszatérjek.
Ráadásul a barátom 70 szavas magyar szókincsével lehet, hogy az állam helyzenék kívül, még más nehézségeink is akadtak volna. Bezzeg most, a kék táblákkal bevándorlókat riogatók korában...

Szerettem volna, legalább az egyik szülőmhöz közelebb költözni.
Anyukám Svájcban lakik, jó munkahelyük van, nem nagyon panaszkodhatnak, viszont mi nem, hogy svájci németül, de még németül sem beszélünk. A délebbi városokban, mint Lugano el lehet evickélni az olasszal (bár e legtöbb helyre, a német nyelvtudás is kell), úgyhogy még az is lehet, hogy amikor már majd folyékonyan beszélem a nyelvet (az olaszt. a németről ne is beszéljünk. az élet túl rövid ahhoz, hogy megtanulj helyesen beszélni németül) ott is szerencsét próbálunk, de jelenleg Svájc nem volt a választható opciók között.

                                   
Ááááám... apukám Írországban lakik. Ahol angolul beszélnek, az emberek mérhetetlenül kedvesek, a közlekedés nagyon jól össze van rakva, nem drága hely, nincs krízis, van tenger, sok a fa és erdő, van elég munka mindenkinek, nem toloncolnak haza bevándorlókat, nem beszélnek gélül ha a közelben van valaki aki nem érti,(és egyébként sem beszélnek gélül :D ) a kényelmességnek a mediterránnal ellentétben nem a lusta, hanem a hatékony, de higgadt formáját képviselik. És itt van a családom egy része, beleértve a 8 éves kis öcsémet, akivel sohasem laktam egy országban.
                                 


Hát így történt, hogy most itt vagyunk. Három hétig apuéknak laktunk a sziget egyik legnyugatibb csücskében, 1 hete pedig beköltöztünk Galwayba, ami egy csodaszép kis város, apuéktől másfél óra, Dublintól 2 és fél.



3-4 hónap alatt mindketten találtunk munkát. Alessio egy casinóban, én pedig egy spa-ban. Igaz, nekem összesen 3 körös volt az bekerülős interjú-sorozatom, de végül is megkaptam az állást, abban a szférában, amit szerettem volna csinálni, egy 5 csillagos hotelben, a lakástól, ahol lakunk 40 másodperc sétálásnyira.

g hotel - leendő munkahelyem

                                 
Kedden lesz az első napom, úgyhogy már nagyon izgulok. :)
Minden másról később fogok tudni beszámolni nektek, amikor már személyesen is több rálátásom lesz hogyan mennek itt a dolgok.
Szóval, hamarosan jelentkezem megint, kicsit jobban kifejtem az ideköltözés és munkatalálás eseményeit, és a "milyen-itt-az-élet" témakört.

Vigyázzatok magatokra!

Puszi - pacsi
Dóri

A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.

Szép Napot Mindenkinek!

2015 januárja van, szóval ezennel utólag is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!
Régóta érlelődik bennem egy témakör, amit szerettem volna megbeszélni veletek (igen, veletek. - ez azt jelenti ,hogy akinek van észrevétele, megosztandó véleménye, hozzászólása, az kommenteljen bátran, nagyon örülök minden létező hozzászólásnak, és biztos, hogy rá tudtok világítani néha olyan nézőpontokra is, amire eddig én talán még nem is gondoltam).

Köszi.



Abban a korban élünk ahol a könyvesboltok igen népszerű részei a spiritualitásnak, pszichológiának, önismereti fejlesztésnek, önsegítésnek szentelt polcai, és ez így van rendjén, örömmel tölt el, hogy az emberek nyitogatják a szemüket, és úgymond ébredeznek ebben a témakörben is.
 Az alábbi könyveknek szerves része az a téma amit a mai bejegyzésnek választottam, mégpedig azért mert manapság jóóóóóó nagy dobra vert fogalomról beszélek.
Mindenki szeretne szert tenni rá, inkább ingyen ha lehet, de nem ritka hogy fizetünk érte, olykor-olykor irdatlanul sokat. (legalább is azt hisszük, hogy ez majd így működik, de erről majd később...)Van aki egyedül is megtalálja, van aki másoktól teszi függővé, és ha nem lel rá a saját életében, szemrebbenés nélkül hibáztatja ezért embertársait. Évezredek óta megszállottan kutatjuk a titkát, és csökönyösen alábecsüljük az egyszerűnek tűnő de általában annál ésszerűbb magyarázatokat. Sokszor hosszú idő telik el, mire rájövünk, hogy végig a szemünk előtt volt és az is gyakori, hogy csak akkor döbbenünk rá a jelenlétére mikor már nem rendelkezünk a kiváltó okával.
A hiányából származó állapotok mai napig a gyógyszeripar életfontosságú alappillérei, emellett azok akik kétségbeesetten igyekeznek rátalálni és ehhez nem átallanak orvosi segítséghez folyamodni pszichológusok, pszichiáterek ezreit teszik óráról-órára gusztustalanul gazdaggá.
Lehet, hogy már páran kitalálták miről beszélek, de ha mégsem, hát elárulom.
Mai témakör: a boldogság.


Napokig csak ültem a gép előtt, a blog meg volt nyitva  az első betűre várva és percekig csak néztem a kis egyenes vonalat a lap felső sarkában, ahogy másodpercenként egy felvillanással emlékeztet arra, hogy a lap még mindig teljesen üres és erről csakis én tehetek. Az elmúlt hetekben több száz cikket, videót, dokumentumfilmet, jelentést, tanulmányt, könyvet olvastam, néztem a témakörben és azt kell , hogy mondjam, hogy eddig semmilyen eddigi témakörnek az utánajárását sem élveztem ennyire.
Rengeteg ember szólal fel a témakörben az egész világban, van aki elképesztően értelmes, valaki végtelenül nevetséges sztorikkal, de a lényeg...megkockáztatnám hogy soha semmivel nem foglalkoztak még a világon ennyit és ennyien mint a boldogsággal, boldoggá válással, boldognak maradással.
Rendkívül sok szempont áll rendelkezésünkre, melyek szerint vizsgálódhatunk, kezdeném most a legegyszerűbbel, ami jelen esetben a wikipédia.

A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata, megközelítése létezik, amelyek megkísérlik definiálni magát a boldogságot, illetve iránymutatást adni arra, hogy érhetjük el vagy honnan ered.

Mivel ennél semmitmondóbb definícióval nem nagyon találkoztam még lássuk a többi szempontot.
A reálosok örömére megosztom most veletek a száraz biokémiai magyarázatot is.

A válasz megint egy neurotranszmitter. Vagyis kettő, ha pontosak szeretnénk lenni.
Neurotranszmitter =  ingerületátvivő anyag. Ezek a hihetetlen aprócska kis specializált idegrendszeri futárok felelősek azért, hogy egy üzenetet az egyik idegvégződésből a másikig eljuttassák. Az üzenet ez esetben az öröm, elégedettség, derű, boldogság, a két fő érintett anoamin és peptid pedig a szerotonin és az endorfin.

Az endorfin egy fehérje, melynek egyik fő szerepe a fájdalomcsillapítás. Amikor egy ingerület eléri a gerincvelőt endorfin szabadul fel, hogy megakadályozza az idegsejteket abban, hogy a fájdalomingert továbbítsák. Érdekes tény, hogy emiatt szeretjük az erős paprikát is.
Az erős paprika hatóanyaga a kapszaicin erős, égető érzést vált ki, fájdalmat, és izzadást gerjeszthet.
A fájdalmat csillapítandó a szervezet endorfint termel, így a paprikafogyasztás végül egy kellemes érzéssel járó folyamat...elméletileg. Jóllehet amikor például a szemünkbe nyúlunk ugyanazzal a kézzel amivel a paprikát fogdostuk, sokféle dolgot érzünk csak épp a neurotranszmitterek fürgeségéből származó eredményes fájdalomcsillapítást nem. Azonkívül nyilván máshogy nyilatkozna a paprika-boldogság elméletről az is, aki egyáltalán nem szereti a csípőset.

A szerotonin elsődleges küldetése a boldogság érzésének megteremtése. Ennek a neurotranszmitternek a hiánya a hangulatzavaron kívül, alvásproblémához és a motiváció hiányához is vezethet. A jó hangulatért és a boldogságért a szerotoninon kívül a dopamin is felelős. Szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek szervezete több szerotonint illetve dopamint termel, mivel ezek az emberek jóval pozitívabbak, könnyebben veszik a felmerülő akadályokat, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak. A jelek szerint a szerotonin meghatározza hangulatunkat, szexuális reakciónkat és lelki kiegyensúlyozottságunkat egyaránt. Táplálkozás szakértők szerint annak érdekében, hogy szervezetünk szerotoninszintjét fokozni tudjuk, fogyasszunk barna kenyeret, hántolatlan gabonaféléket, tofut, szóját, kakaót, spenótot, halat, fokhagymát, banánt, grapefruitot, szilvát, avokádót és mandulát. Mindemellett a szerotonin kiválasztásában fontos szerepe van a Magnéziumnak és a B-komplex vitaminnak egyaránt.

Talán ezért boldog annyira Popeye, a delfinek, a majmok többsége, és a Nesquik nyuszi is...persze lehet, hogy nem.


A következő szempont a vallás.
Azt mondta egyszer régen valaki "a hit összeköt, a vallás szétválaszt".
Még ha sokak nem is így gondolják, ez a leírás nagyon frappánsan ráillik a világra, amelyben ma élünk.
Itt azért csendben elárulnám teológiai hovatartozásomat. Nem vagyok ateista.
Az ateista ugyanis azt jelentené, hogy elutasítom a természetfeletti lényeknek még csak a gondolatát is. Tagadnám az összes olyan dolgot amit a mai fizikai vagy kémiai törvényekkel nem tudunk nem magyarázni. Elutasítanám a földön kívüli élet bármely formáját, elutasítanám az isteneket, az angyalokat, a látókat, a boszorkányokat, a varázslókat, a szellemeket,a mikulást, a vámpírokat, a koboldokat, a tündéreket, és - még leírnom is fáj -, a szerencsétlen kis egyszarvúkat. Csakhogy nekem egyáltalán semmilyen módon nem áll szándékomban megcáfolnom ezeknek a dolgoknak a létezését.
Nem állítom, hogy bizonyítani tudom a létezésüket, mert nem tudom, de aki hisz valamiben annak az esetek többségében nincs is szüksége bárminemű bizonyíték létezésére. Egyeseknek elég bizonyíték egy több száz éves hagyomány vagy, hogy nagymamám mesélte, akinek az ő nagymamája mesélte, vagy a rongyosra-emlegetett indok mint "ez köztudott", van akiknek tudományos bizonyítékok kellenek, van akinek egy több ezer éves könyv.
Teljesen mindegy, hogy van-e bizonyíték vagy nincsen. Aki hinni akar, az hisz, aki nem akar az sohasem fog. Ezt nem lehet erőltetni. Ha úgy érzed valamiben érdemes hinned, és téged ez békével tölt el, akkor higgy benne, és ne törődj vele mások mit mondanak. A hit a lényeg. Egy istenben, több istenben, az álmaidban, az univerzumban, a végzetben, magadban, ahogy tetszik.Én egyetlen valláshoz sem tartozom, és igen, lehet, hogy ezért van aki azt gondolja sosem fogom megérteni milyen fajta boldogság az amit Isten ad nekünk.
Az én egyéni véleményem az, hogy hiszek magamban. Hiszem, hogy el tudom érni az álmaimat, ha megteszek értük minden tőlem telhetőt. Hiszek benne, hogy vannak a világon olyan dolgok amiket sajnos a mai tudásunkkal még nem tudunk tudományosan megmagyarázni. Ettől még semmi jogom nincs hozzá, hogy azt állítsam róluk, hogy nem léteznek, vagy, hogy nem érdemlik meg a beléjük vetett hitet. Neked nem kell hinned bennük ha nem akarsz, de nem ítélhetsz el másokat csak azért ,mert a te véleményed különbözik az övéktől.

A statisztikák alapján ugyanolyan boldogságszintet érhet el valaki akik mélyen vallásos, mint az, aki még meg sincsen keresztelve.

Ezek a statisztikák. Akinek nem inge, legyen szíves nem magára venni. Több millió ember segítségével elvégzett kutatások, nagy számok törvénye. A statisztikákhoz a boldogságkutatósok nem invitáltak be egyetlen szobába sem egy pekingi buszmegállónyi embert, és nem végeztek rajtuk elektródás kísérleteket, még csak furcsa amorf tintapacákról sem kellett megmondaniuk vajon mire emlékezteti őket.
Nem küldték őket pszichológushoz, hogy a rafinált eldöntendő kérdéseket hatalmas ívben kerülő offenzív agyturkászok kiderítsék vajon mennyire boldogok, és a boldogságuk vajon tényleges tényeken alapul-e vagy mégsem.
Ebben az esetben  - és az bármilyen meglepő is legyen - a tudósok egy sokkal kézenfekvőbb módszertani csodát alkalmaztak.
Megkérdezték őket, mennyire érzik boldognak magukat. Az embereknek csak annyit kellett tenniük, hogy elhelyezik a saját magukat egy 1-től 10-es skálán.
"Mindent összevetve mit mondana, mennyire érzi magát boldognak?"
Kisebb nagyobb eltéréssel ez az a kérdés amit a kutatók, már közel negyven éve feltesznek az embereknek. A válaszok pedig meglepően pontosak.
Valakinek lehet úgy valamilyen betegsége, hogy nem tud róla, de az elég valószínűtlen, hogy valaki úgy boldog, hogy nincsen tudatában ennek.
Az emberek önámítási képességét nem szabad alábecsülni, már csak meg sem említve azt a rizikófaktort, hogy a megkérdezett alanyok valamilyen hangulatmódosító szer hatása alatt álltak-e e kérdés feltételének pillanatában...
Végső soron még mindig ez az egyik legeredményesebb módszer az emberek boldogságszintjének meghatározására.Persze itt bekacsint a boldogság relativitása, vagyis az a tény, hogy a boldogság mindenkinek mást jelent. Nézőpont kérdése. Mint például a Plútó. Ez az égitest évtizedek óta azzal hiteget bennünket, hogy tiszteletbeli bolygóként kering a napunk körül. Aztán hipp-hopp, koffeinfüggő tudósok egy buzgó csoportja talál egy hangyányit nagyobb égitestet a naprendszerünkben és máris ott volt a kérdés, hogy akkor most csökkentsük 8ra ,vagy növeljük 10re a naprendszerünkben található bolygók számát. Így hát cseppet sem meghatódva a szerencsétlen kis 9. bolygónkat egy szerda délután hivatalosan is kitörölték a bolygók listásáról, és  kiszúrták a szemét a lekicsinylő törpebolygó névvel, mert az új bolygó, vagyis egy friss tényező miatt a nézőpontok egy abszolút Pál-fordulatot vettek. Ahogy a Plútó egyik napról a másikra megszűnt bolygónak lenni egy rajta kívül álló tényező miatt, olyannyira ingatag az emberi lények boldogsága is. Nagyon rövid idő alatt, nagyon sokféle dolog történhet, melyek használhatatlanná teszik az addig sikeresen és eredményesen kialakított boldogságot eredményező viselkedési formát vagy életstílust.

Itt van néhány száraz adat a felmérések eredményeiről, a sorrend igénye nélkül.
Az extrovertáltak boldogabbak, mint az introvertáltak; az optimisták boldogabbak a pesszimistáknál; a házasságban élők boldogabbak a szingliknél, bár azok, akiknek van gyermekük, nem boldogabban a gyermektelen pároknál; a republikánusok boldogabban a demokratáknál; azok akik részt vesznek vallásos szertartásokon boldogabban azoknál, akik ilyesmiken nem vesznek részt; a főiskolai végzettséggel bíró emberek boldogabbak a végzettséggel nem rendelkezőknél, bár azok akiknek magasabb egyetemi fokozatai is vannak, kevésbé boldogabbak, mint azok akik csupán az alapfokig jutottak; az aktív szexuális életet élők boldogabbak, mint azok akiknek ez nem adatott meg; a férfiak és a nők egyforma mértékben boldogok, bár a nők szélesebb érzelmi skálával rendelkeznek; egy viszony boldoggá teszi az embert, de nem kompenzálja azért a hatalmas mértékű boldogtalanságért amit akkor él át mikor a partnere rájön a viszonyra, és elhagyja; az emberek a legkevésbé boldogok a munkahelyre való ingázás közben; az elfoglalt emberek boldogabbak azoknál akiknek semmi dolguk sincs; s gazdagok boldogabbak a szegényeknél, de nem sokkal.



Egy másik szempont a pénz.Nagyon fontos szempont de egyáltalán nem kezelhető a probléma gyökereként. A boldogság szempontjából a pénz ( ahogy Laczkó Éva mondaná ) szükséges, de nem elégséges tényező. Ez azt jelenti, nagyban segít a boldogság elérésében az, ha nem kell a híd alatt kuksolnunk és a szemeteskonténerből étkeznünk, de csak abból, hogy a pénztárcánk vastagabb nem következik egyenesen az, hogy boldogok vagyunk.
Hosszú távon és ezreken (a világ minden pontjáról) végzett kutatások azt állítják jövedelem eloszlása nincs befolyással a boldogságra. Azok az országok ahol hatalmas szakadék tátong szegények és gazdagok közt nem boldogabbak azoknál ahol a vagyonfeloszlás egyenlő mértékű. Néha még boldogabbak is.
A pszichológiai körökben az elmúlt 50 évben meglehetősen sok ember törte a fejét a pénz és a boldogság összefüggésének tisztázásán. Az nyilvánvaló, hogy ha sok pénzünk van, akkor az a fajta aggodalom, mint a lakást elborító sárga papírfecnik, vagy a víz, villany illetve gáz kikapcsolásától való félelem nem fog napi szinten stresszforrásként lődörögni az elménkben. Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű.

"Ha megvannak a létfenntartáshoz szükséges javaink, s a pénzünket finom holmikra költhetjük, birtoklásuk több-kevesebb ideig valóban boldogságot okoz. Ám, ha őszinték vagyunk magunkhoz, tudjuk, hogy például egy családi pikniken eltöltött idő, vagy a barátainkkal folytatott beszélgetés sokkal több jó érzéssel tölt el bennünket, mint az, hogy a kirándulásról vagy a látogatásból egy jó kocsival hajthatunk haza." - mondja a hvg valamelyik cikke.
Magyarul, vannak dolgok amikhez kell pénz, és vannak dolgok amik szempontjából teljesen mindegy mennyi pénzed van. Ha úgy tetszik, minden másra, ott a Mastercard...
Nagyon könnyű bedőlni, az önámítás ezen csapdájának, hiszen a világ tele van olyan reklámokkal, melyekben a propagált tárgy körül kivétel nélkül mindenki elégedett, boldog, derűs, békés, és az agyunk primitív része nem tud mást tenni, csak összepasszintja a két dolgot, főleg ha a reklámozott objektum még nem vagyunk a birtokában hiszen ilyenkor csak azt érezzük, hogy most nem jó, ha ez vagy az itt lenne talán akkor kicsit boldogabb lennék.

Az Egyesült Államokban az 1970-es éves környékén megfigyelték emberek egy olyan csoportját akik épp megnyerték a lottó főnyereményt, és ez idő alatt egy olyan másik embercsoportot is szemmel tartottak akik nem nyertek semmit. Egy év leforgása után arra a (nem is annyira) meglepő eredményre jutottak, hogy az a csoport tagjainak a boldogságszintje akik nem nyertek semmit többé kevésbé változatlan maradt, eközben viszont a nyertesen boldogságszintje vitathatatlanul hanyatlani kezdett. Hogy miért? Aki hallott már bármiféle történetet kemény drogfogyasztásról az tudja miért.
Ha valaki példának okáért heroinfüggő lesz, akkor minden alkalommal amikor belövi magát, ugyanannyi mennyiségű heroinnal már nem tudja ugyanolyan mértékben stimulálni az agyának a boldogságérzetért felelős részeit. Minden alkalommal egy kicsit több stimuláns kell ahhoz, hogy ugyanolyan mértékű boldogságot eredményezzen. Ugyanez a helyzet a pénzzel. Ha az elején örömödet leled abban, hogy a kávészünetedben sportautókat vásárolsz, vagy a hétvégére elugrasz Bora-borára, akkor elég nagy a valószínűsége annak, hogy egy hétköznapi bevásárlókörút a barátnőiddel/barátaiddal már sokkal kevesebb örömet fog okozni, mint azelőtt. Sajnos mai világunkban egyre több gyermek nő fel olyan impulzusom hajkurászása közben amihez elengedhetetlen a megalapozott anyagi háttér.
A pénz tehát nem lebecsülendő tényezője az elégedettségnek, vagy elégedettséggel jellemezhető életformának, de meg kell értenünk, hogy a legfontosabb dolgok, mint család, barátság, kapcsolat, egészség, nyugalom, idő, még mindig nem vásárolhatóak meg holmi hologrammal ellátott UV-reagens cetlikért.
Csupán annyi pénzre van szükségünk, hogy elő tudjuk teremteni a méltóságteljes körülmények közt folytatott életformát. Hiszen ez a lényeg. A többi luxus. Nem árt, nem leszünk tőle kapzsik ( ha szemmel tartjuk magunkat, és nem élünk vissza a saját naivitásunkkal), de mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a pénz nem ehető, és még csak nem is finom.

Van még egy nagyon fontos dolog amit muszáj megemlítenem ha a boldogságról beszélünk.
Ez pedig az idő. Általában véve sokkal boldogabban vagyunk amikor a teendőinket nyugodtan, békésen tudjuk véghezvinni, sietség, kapkodás nélkül. Az idő pénz - mondták a bölcsek.
Mindenkinek vannak álmai. Kicsik, nagyon, racionálisak, vagy gyakorlatilag teljességgel kivitelezhetetlennek tűnők. A lényeg, hogy vannak. A beteljesülésükhöz pedig nem csak az erőfeszítés, de az idő is szükséges.

"Amikor most időről beszélünk akkor a „pszichológiai” időről beszélünk, nem pedig az „óra” időről, amely ahhoz szükséges, hogy például eljuss egy bizonyos helyre, vagy elvégezz bizonyos feladatokat. 

A múlt emlékei nélkül a személyiség nem lenne képes önmagát meghatározni, definiálni. Az elme által teremtett ego mindig úgy érzi, hogy a jelenben (Itt és Most), ebben a pillanatban a boldogságához szükséges feltételek (melyeket ő maga teremtett meg) nincsenek meg. Vagyis szükség van az időre, hiszen el kell érni, meg kell valósítani azokat. Az elme mindig kihelyezi a boldogság beteljesülését a távoli (vagy éppen közelinek látszó) jövőbe. Arra kérlek, gondolj arra a dologra, jelenségre, mely véleményed szerint szükséges a boldogságodhoz, de még nincs a birtokodban, vagy vágysz a megtapasztalására. Vedd észre, amint azt elképzelted, már meg is jelent az idő.  Miután a személyiség megtalálni véli a feltételezett „boldogság forrását”, rendszerint hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy azt elérje, és úgy rendezze át a világot, hogy az elvárásainak megfeleljen.

A másik hátránya a boldogság ilyen úton való megközelítésnek, hogy a beteljesülés soha nem rajtad múlik, tehát a saját lelkiállapotodat elméd függésbe hozza olyan - rajtad kívül álló - hatásokkal, amire igazából nincs semmi befolyása. Magyarul, amíg az elméddel azonosulsz, addig kiadod kezedből a saját boldogságod kulcsát. Az egód bizonyos feltételeket hoz létre, melyeknek teljesülni kell ahhoz, hogy engedélyezze számodra a boldogságot (vagy inkább az öröm felvillanó érzetét). Ha a feltételek nem felelnek az elvárásainak, akkor a gyermekkorban bevésődött reakcióval válaszol, ami lehet türelmetlenség, csalódottság, küzdeni akarás, bűntudat, harag, stb. A lényeg, hogy kellemetlen, kényelmetlen állapotba hozza érzéseid, és megteremtsen egy feszültséget, s majd ezt az energiát arra fordítsa, hogy átrendezze a világot. Ezzel elkezdődik egy - az élet során majdnem állandóan fennálló - állapot, amikor keresed, vagy létre akarod hozni, azt a szituációt, amely a vélt boldogságot megadja. S néha vannak is felvillanások, melyek megerősítenek abban, hogy érdemes küzdeni, harcolni, s évekig, esetleg évtizedekig hajszolod az álmot, mely a beteljesülés ígéretét nyújtja.

Létezik azonban egy másik lehetőség arra, hogy boldog legyél. Sokkal egyszerűbb, gyorsabb, és sokkal élvezetesebb, mint az imént bemutatott programozott gondolkodásmód. S ami a legjobb hír számodra, az önismeret erősödésével éppen ennek az útnak a kereszteződésében állsz. Ha megismered a saját elméd működését, mechanizmusait, s annak viszonyát a tudathoz, akkor megtudod, ki is vagy valójában, azon a mentális énképen túl, amely lényednek csak a felszínét alkotja. S nagy valószínűséggel az időt az elméd segítségével megérteni nem fogod, viszont maga a vizsgálat segít túllépni rajta, és megtapasztalni azt ami „Időtlen és Örök”. Akkor pedig Te magad leszel a Boldogság. "  -  fejti ki Szatmári L. Miklós: A bizonytalanság biztonsága – Kvantumszemlélet a mindennapokban című könyvében.

Sokak a fenti szöveget a légbőlkapott, túlspiritualizált, elrugaszkodott, szentimentális, agymosott jelzővel jellemeznék. És ez az ő döntésük. Azért illesztettem be az előbbi szöveget mert nagyon kifinomultan leírja az illúzióhajszolás cselekményét.


Van egy film, amiből már idéztem nektek szerintem, de ha nem akkor most elmondom a címét: A békés harcos útja ( Peaceful Warrior - aki tud angolul annak eszébe se jusson, hogy ne eredeti nyelven nézze). Igaz történeten alapul.
A filmben van egy jelenet, ami az idő, az út és a boldogság kapcsolatának egyik nagyon frappáns jellemzése.
Csak, hogy egy árnyalatnyi előzményt is ismerjünk elárulom, főhősünk Dan Millman (Scott Mechlowicz) egy lázadó fiatal atléta, aki sorsszerűen összefut egy idős, bölcs férfival, Socrates (Nick Nolte), aki később edzője, és mentális segítője lesz.
Egyik nap Socrates (csak heccből szólítják így a filmben, nem nagyképűségből) elviszi Dan-t sétálni. Azt mondja neki, elmegyünk valahova kirándulni, mutatni szeretnék valamit. Megmásszáka  közeli dombságot, csodálatos kis túrájuk van, fantasztikus helyeket látnak, pazar kilátással, meghitt beszélgetésekkel. Mikor odaérnek, Socrates lenéz a földre és azt mondja Dannak:
- Itt van, ezt szerettem volna mutatni Neked. - mondja, és szeme egy, a földön heverő abszolút mindennapi kőre vándorol.
- Egy kő? Ezért hoztál ide? Ezt akartad mutatni? Te most viccelsz velem? ezért a darab kőért kellett ide felmásznom?
- Dehát élvezted az utat, végig mosolyogtál, eljöttünk kirándulni, jól érezted magad...
- De nem tudtam, hogy csak egy kőről volt szó, ha tudom nem is jövök.

Ez a kis jelenet beleégett a memóriámba. Összegezve annyit tesz az út fontos. Vagy ha még pontosabbak szeretnénk lenni a cél fontos, de az út ugyanolyan fontos. Hacsak nem fontosabb.
Hányszor tapasztaltuk már azt hogy valami amit nagyon szerettünk volna elérni, megvenni, megtapasztalni, megkapni, meglátni, meglesni..stb., de abbal a pillanatban amikor ez megtörténik, a hőn állított boldogság, vagy derűérzet nem tart ki olyan sokáig, mint ahogy azt képzeltük azelőtt.

Így hát az idő, ami eltelik addig amíg a célunkért megtesszük a tőlünk telhető legeslegjobbat, legalább olyan mértékben értékes, mint az az pillanat, vagy pillanatok halmaza ami akkor következik be amikor a vágyunk tárgya már a birtokunkban van.Az utunk során tapasztalhatunk, tanulhatunk, megismerhetünk.


Következő szempont: A hely
Alan Watts néhai angol filozófus a következő analógiát használta egy előadásán: "Ha rajzolok egy kört, a kérdésemre, hogy mit rajzoltam, a legtöbb ember azt fogja felelni kört, korongot vagy golyót. Nagyon kevesen fogják azt mondani, hogy lyukat rajzoltam a falba, mert a legtöbb ember először a belsőt képzeli el, nem a külsőt. Valójában ez a két oldal együtt jelenik meg - nem lehet valami 'itt bent', ha csak nincs 'ott kint'."
Más szóval, az , hogy hol vagyunk alapvetően meghatározza, hogy kik vagyunk. Azon hogy hol, nem csak a fizikai környezetünket értem, hanem a kultúrát is. A kultúra egy olyan mindent magában foglaló sűrű, átható massza, aminek létezését néha észre sem vesszük addig, amíg ki nem lépünk belőle. Sokkal nagyobb a jelentősége mint azt a legtöbben feltételeznénk. 
Csak egy példa. 
Vajon miért van az, hogy az utazási irodák falán '98 óta virító már kifakult tengerparti helyek többsége a valóságban napjainkban sokkal alacsonyabb boldogságszinten toporognak, mint például az annyira nem trópusi éghajlattal bíró Izland, Dánia, vagy Svájc, akik viszont az előkelő top 10-ben henyélnek.
Annak a megmagyarázására miért produkálnak a hideg, vagy mérsékelt éghajlatok boldogabb embereket létezik egy úgynevezett összefogsz vagy meghalsz elmélet.
A trópusokon gyakorlatilag könnyű az élet. A táplálék, kókuszdió formájában gyakorlatilag az öledbe hullik. A többiekkel való együttműködés tetszőleges. Hidegebb helyeken azonban muszáj összefogni másokkal. A jó aratás, vagy az eredményes halászat érdekében mindenkinek össze kell tartania. 
Lehet, hogy a szükség találékonnyá tesz, az egymásrautaltság viszont jó indulatot szül. Nekünk embereknek szükségünk van egymásra, így hát együtt működünk egymással - igaz, eleinte önző okokból. Egy bizonyos ponton túl azonban azonban az önérdek háttérbe szorul, és csak az együttműködés marad. Azért segítünk másokon mert megtehetjük, mert örömet szerez, nem pedig azért, mert arra számítunk, hogy a jövőben viszonozni fogják. Van erre, egy szavunk is: szeretet.



Az összes általunk ismert elem közül a franciumnak nevezett (Fr) alkálifém a legkevésbé stabil. 22 percnél tovább eddig még soha, sem maradt meg. A természetben a második legritkábban előforduló elem, az asztácium után. Bármely adott pillanatban a földkéreg harminc grammnál több franciumnál nem tartalmaz többet." Elenyészően ritka",mondják róla. Földrajzi helyekről is állíthatjuk ezt.

Bárcsak létezne olyan hely, ahol az a boldogság a követendő példa és nem az anyagi javak. Bárcsak létezne egy olyan nemzet ami kollektív egyensúlyt igyekszik teremteni ember és természet, modern és hagyományos, megvalósítható és élhető közt. 

Szerencsére néha azonban történnek olyan események, melyek már a csoda határát súrolják.Azt kell, hogy mondjam igen, ilyen ország létezik, csendesen beékelődve India és Kína közé, a Himalájától keletre. Az ország himnuszában szerepel a boldogság szó, és persze ott van a nemzeti irányelvben, melynek neve Bruttó Nemzeti Boldogság. Az ország neve Bután.

A sikeresség mutatói, mint például a GDP nem csupán mérik egy társadalom sikerességét, de jól tükrözik a társadalom értékrendjét, a sikeres fejlődés vélt irányát is.
GDP = fogyasztás + bruttó hazai magánberuházás + kormányzati vásárlások (nincsenek benne a kormányzati transzferek) + nettó export (az export és az import különbsége), ha a kiadások alapján számoljuk. (De létezik még jövedelemáramláson mért és hozzáadott értéken számított GDP is. Egy vállalatnál vagy pénzügyi intézménynél maga a profit a hozzáadott érték.) A GDP esetében ez az irány a nemzeti jövedelem fejlesztése, a gazdasági teljesítmény fokozása; az üzenet pedig egyértelmű: A siker és a boldogság kulcsa az anyagi jólét. Bár ez a feltevés az alapvető szükségleteink kielégítésének szintjéig mindenképpen megállja a helyét, egy bizonyos pont után az anyagi javak felhalmozása már nem fog minket boldogabbá tenni. A felesleges fogyasztás mára társadalmunk egyik hajtóerejévé vált és amellett, hogy nem tesz minket boldoggá, a természeti erőforrások kimerüléséhez, komoly környezeti és társadalmi károkhoz vezet- amely mellékhatások a gazdasági mutatókban nem tükröződnek.

A harmincas évek óta használt GDP-t kiegészítő alternatív mutatók kidolgozását már a hatvanas évek végének kulturális ellenmozgalmai sürgették, a hetvenes évektől a közgazdász- és ökológusszakma is, és a nyolcvanas évektől az olyan nemzetközi szervezetek is, mint az ENSZ vagy a Világbank. Tavaly februárban Sarkozy francia államfő és a francia kormány azon elégedetlenségtől hajtva, hogy a mai gazdasági mutatók – főleg a GDP – nem képesek képet adni a valós gazdasági teljesítményről, a társadalmi haladásról, a környezeti fenntarthatóságról, Nobel-díjas közgazdászokat kért fel, hogy írjanak egy tanulmányt arról, hogyan lehetne bővebb és relevánsabb gazdasági mutatókat kidolgozni, illetve a GDP mérését úgy módosítani, hogy az a kibocsátás mellett annak környezeti és társadalmi hatásait is tükrözze.
Az elmúlt évtizedekben számos kísérlet történt a GDP- nél átfogóbb mutatók kidolgozására, amelyek nem csak a gazdasági teljesítményt, hanem a társadalom tagjainak jólétét és a környezeti hatásokat is tükrözik. Ezek közül talán a leginkább ismertté vált mutató a Bruttó Nemzeti Boldogság (BNB). A BNB mutatót az 1970-es években Bhután negyedik királya hívta életre azzal a céllal, hogy az akkor igencsak elmaradott kis ország fejlődésének irányát kijelölje. Összhangban a buddhista tanításokkal, a nemzeti boldogságra építő fejlődés az emberek egyéni jólétét tartja szem előtt, amely szemben a GDP kizárólag gazdasági megközelítésével magában foglalja a kulturális, a társadalmi, a politikai és mentális jólétet is. A BNB a különböző társadalmi csoportok között kategorikus összehasonlítást tesz lehetővé, amivel hozzájárul jól célzott, a valós problémákra választ kereső megoldások megvalósulásához.

A jólét és a boldogság kutatásával Bhutánban már egy, a témára szakosodott kutatóintézet foglalkozik, amely az elmúlt 40 évben folyamatosan fejlesztette a boldogság kutatásának módszertanát. Jelenleg a BNB index 9 kategóriában összesen 33 különböző mutatóból áll össze. A mutatók méréséhez társadalomtudományi és közgazdaságtudományi módszertant egyaránt alkalmaznak, ezzel egy elegyet létrehozva az egyén helyzetének önmaga által történő szubjektív, és egzakt számokkal mérhető objektív jólétének megállapításához.

A BNB mérések által jelenleg használt 9 kategória a következő:

• Pszichológiai jólét: A vizsgált személy belső, szubjektív elégedettsége az élettel. A jelenleg széles körben használt társadalmi mutatók csak objektíven ítélik meg egy társadalom jólétét – pl. bűnözési statisztikák, válási statisztikák stb. – ezek azonban nem tükrözik az egyén által megítélt boldogságot, az emberi kapcsolatok minőségét, az élettel való elégedettséget. A pszichológia jólét nem feltétlenül következik a gazdasági jólétből- az ugyanis gyakran az emberek folyamatos elégedetlenségéhez vezet. Fordítva viszont elmondható, hogy egy életével elégedett ember feltehetőleg jobban fog teljesíteni gazdasági szempontból is.
• Életminőség: A vizsgált személy anyagi jóléte és a társadalmi erőforrásokhoz (oktatás, egészségügy) való hozzáférésének mértéke, amely tényezők azonban nem kizárólag a gazdasági szempontból vett bevételekből eredeztethetőek.
• Egészség: A testi és a szellemi jólét mutatói.
• Oktatás: Nem csak a hagyományos tantárgyak elsajátításában, de a kreatív tanulás és önkifejezés területén elért sikereket is méri. A jó oktatás nem csak tudást, de értékrendet és kultúrát is közvetít.
• Kultúra: A közös identitás kialakítása, a közösség negatív külső behatásoktól való védelme érdekében elengedhetetlen a kulturális hagyományok megőrzése, a társadalom kulturális sokszínűségének fenntartása.
• Időbeosztás: Egyensúly a fizetett munka, a fizetetlen munka (otthoni és társadalmi munka) és a szabadidő között. A megkérdezettek egy napjuk időbeosztásának ismertetésével jó képet festhetnek egy társadalom működéséről.
• Jó kormányzás: Egyéni részvétel a politikai folyamatokban (a politikai jogok gyakorlása) és hozzáférés a kormányzati szolgáltatásokhoz.
• Közösségi kapcsolatok: Segít megítélni a társadalmon belüli közösségi kapcsolatok minőségét, mivel ezek jelentősen hozzájárulnak egy társadalom fenntartható működéséhez. A mutatók a társadalmi felelősségvállalást (önkéntes munka, adományozás), a közösségi kapcsolatokat, a családi kapcsolatokat és a biztonságérzetet tükrözik legfőbb értékekként.
• Természeti sokféleség és fenntarthatóság: Az emberi egészség és jólét, a társadalmi működés hosszútávú fenntarthatósága nagymértékben függ a természetes környezet minőségétől.

Nagyfokú szubjektivitása miatt érték kritikák a BNB indexét, ugyanis a mutatók jelentős része a megkérdezettek egyéni megítélésére épít, ami a fejlődés kutatásának egy új szemléletmódját teszi szükségessé. Ezen kívül felmerülő probléma még, hogy a BNB kidolgozása során a bhutáni kultúra és értékrend központi szerepet kapott, ezáltal változtatás nélkül nem alkalmazható más országokra, így elveszik az eredmények összehasonlításának lehetősége is. Ettől független a Bruttó Nemzeti Boldogság gazdasága egy kis ország részére egyértelműen kijelölte a változás irányát, ami Bhután esetében nem az eszetlen iparosodás, hanem a kulturális és természeti örökségekre építő, a társadalmi jólétet szem előtt tartó megfontolt fejlődés.

A GDP nem tartja számon a költészetünk szépségét, vagy nyilvános vitáink színvonalát. A GDP mindent mér, kivéve azt, amiért érdemes élni. Nem veszi figyelembe a fizetetlen munkát,és teljesen mellőzi az úgynevezett együttérző iparágat. Az öregembert , akit idősotthonban ápolnak, hozzájárul a GDP-hez, míg az akit otthon a rokonok látnak el nem. Sőt, még talán a GPD csökkenési bűne is terheli az illetőt, ha a róla gondoskodó rokonoknak fizetetlen szabadságot kell kivenniük. Ismerjük el, a közgazdászok igen jó munkát végeztek. Sikerült az önzésből erényt kovácsolniuk.
A BNB nem más, mint hogy az ember tudja, hol a határ; tudja, mennyi elég.

Vannak szegény országok, amelyeknek kevés jutott. De hol vannak azok a társadalmak, melyek azt mondják, 'Megálljunk! Elég amink van'?. ..
Minél gazdagabb egy társadalom, annál nehezebb a fizetség reménye nélkül tenni valamit a jó ügy érdekében. Egy gazdag, fejlett ipari társadalomban, ahol állítólag a tekintélyes mennyiségű szabad időnk gyümölcseit kellene élveznünk, nincsen késztetésünk arra, hogy olyasmit tegyünk ami nem hajt hasznot a számunkra - akár pénzbeli, akár azonnali élvezet formájában. A bhutániak azonban szívesen töltik a napjaikat célbadobással, vagy édes semmit tevéssel.

A bruttó nemzeti boldogság irányelvét 2011 júliusában az egyesült Nemzetek Szervezete is elfogadta, úgyhogy gyakorlatilag a mi dolgunk már csak az, hogy ha a változás bekövetkezik akkor ne legyünk restek megbízni egymásban.
Nem azt mondom, hogy bízzunk meg az olyan kormánytagokban akik ezért semmit sem tettek.
Bízzunk meg egymásban. Mert megtehetjük.