Kerékvágás-kialakítás

 - Egyébként mi a foglalkozásod?
 - Masszőr vagyok.
 - Masszőr ??? Akkor mi az istent keresel itt?

bár nem látszik jól, de ott már úsznak

Idézet a beszélgetés a főnökünkkel című komédiából. Jasmond, a medAsia egyik menedzsere kérdezte ezt tőlem. Én készségesen elkezdtem mesélni, hogy rajta vagyok, van önéletrajz, amint lesz egy szabadnapom elmegyek ide, meg oda, ja meg még amoda is. Erre ő fogott egy tollat, meg egy papírt, lendületes irkálásba kezdett és 1 perc múlva kaptam egy cetlit kórháznevekkel, munkaügyi központ címekkel, és a "Try them all, they will give you a better job", vagyis "próbálkozz náluk, jobb munkát fognak adni" instrukcióval.

 Gondolhatjátok mennyi köszönömöt és hálás vagyokot habogtam el miközben a leesett államat kapartam össze a földről. Valahogy eddig nem találkoztam még ezzel a hozzáállással, hogy a saját főnököm ajánl, a jelenleginél jobb álláslehetőséget, és ráadásul még meg is mutatja mikor és hova menjek, kinek, és mit mondjak.




A múlt héten volt esedékes az első lépés megtétele, de mivel (megint) elfelejtettem, hogy a siesta idején, déltől négyig semmilyen érdemleges hely nincs nyitva, ez az egész procedúra átcsúszott holnapra. Kis szerencsével 1 hónapon belül már abban a kórházban fogok dolgozni amiről mellékeltem egy-két képet ide Nektek.

Elég sokat dolgozom szerencsére, kaptam eddig fizut is, de nem tiszta ,hogy most mennyit kaptam hány hétért/napért, úgyhogy kiderítem és amint megtudom le fogom írni, okés?
Amennyi szabad időm van azt próbálom a szabadban tölteni, nagyon szép idők vannak mostanában itt. Sétálgatok a környéket, próbálom megismerni a szigetet.
Voltam Valettában, ami egyszerűen leírhatatlanul csodaszép, és meglepően aprócska, 2-3 tucat utca az egész.

A meló nagyon tetszik, pörgős, érdekes,  többnyire rendes, barátságos emberekkel vagyok körülvéve.

A mondat fontos része a többnyire szó. Kicsit mesélek megint Norbert barátunkról :)

Aki ismer az azt hiszem tudja, hogy elég nagy a pofám, igen, bármilyen meglepő, én is tudom.
Nem vagyok büszke rá,  nagyon próbálok idomulni a világhoz, higgyétek el.
Mivel ezt az attitűdöt sehol nem díjazzák annyira, főleg nem egy munkahelyen ahova most kerültél be, erőteljesen visszavettem az arcomból. Az időm nagy részét mosolygással, kussolással, "hát persze, hogy megcsinálom"-ozással töltöm, de persze mint bárhol máshol, itt is van aki szívesen visszaél ezzel.
Norbert a minap megkért h töltsem fel a szójaszószadagolófogalmamsincshogyhívjákokat.
Egy 100 x 40 cm-es, 8-10 kg súlyú rakománnyal ellátott tálcával a kezemben megkérdeztem látja-e h épp mit csinálok és mondtam h bocsi, de ezt most nem.
A konyháig követett, a középső ujjának alapos mutogatásával mellékelve, nagyon gyakori fuckyou szólamok kíséretében.(Annak akik nem tudná, pl. a nagymamám, ez nem egy barátságos kifejezés, mi több annyira nem az, hogy a színvonal megtartása végett nem is írhatom ide, hogy mit jelent, legyen elég annyi, hogy a magyar megfelelője b-vel kezdődik , meg-gel végződik és nem a barátkozz meg kifejezésről beszélünk). Mikor beértünk a konyhába még egyszer 5-10 cm távolságról az arcomba is beleüvöltötte, biztos ami tuti, hátha eddig nem hallottam, eközben a feje a tőle 3 méterre lévő homár színéhez hasonló árnyalatúvá változott, a nyála pedig mindent beterített 1 méteres körön belül. Álltam, mosolyogtam, és csak annyit mondtam, h b meg te is.

Előfordul az ilyen, a családomnak mondom, h ennél azért rosszabb dolgok is történhetnének Velem, mindenki hülye néha, lécci ne küldjetek bérgyilkost a szerencsétlenre.

A nap hátralévő részében Pál fordulat következett, Norbert szépen kért, mosolygott, és még a köszönöm szó is elhagyta a száját, nem is egyszer...bezony. ide is írhatnám h c'est la vie, de az már nagyon cliché lenne, és ugye a jó blog nem tartalmaz közhelyeket :)

ez speciel a műszakvégi vacsim

Néha még azért kapom az ívet, főleg a konyhán, kóstolgatnak, de ez az élet rendje, az újonc mindig ki van röhögve. Van egyébként potya sushi, tavaszitekercs, illatos-ropogós kacsa, csirke, hal, rák de kizárólag azt esszük meg amit érintetlenül hagytak, anélkül, hogy beleturkáltak volna, olyankor mindenki odagyűl (aki még nem unta meg az ázsiai kaját, úgy mint az unokák a nóta tv-t) a tálca köré, és eszi amit talál. Családias, nagyon jó hangulatú 5-10 másodpercek ezek.



A lakásban is zajlik az élet. Itt akárkinek bármit mondok ami a jövőmre vonatkozik, és elérendő cél, az a válasz h "imádkozunk majd érted". Kővallásos emberekkel lakom, én, aki szintén egy misét sem hagyok ki. Akiké a lakás ők keresztények, a cseh lány aki a shared roomban lakik izraelita.
Erről ennyi pont elég is. Ebben a blogban nem fogtok hallani tőlem semmilyen diszkriminatív fröcsögést, ez az ő életük, az ő döntéseik.

Egyébként Birkirkara a hely neve ahol élek, a futballkedvelőknek még talán mond is valamit a név.
Valley road, vagyis völgy útnak hívják főutat. Az érdekessége az, hogy amikor télen sokat esik az eső, akkor a fent említett úton nem ritka a spontán patakjelenség, Alkalmakként konkrétan folyókat meghiúsító sodrás is van, amiért buszok kénytelenek másik úton haladni amíg a főúton inkább csak csónakázni lehet. Az előző bejegyzésben láthatjátok az utat napfényben, normális körülmények közt, most láthatjátok milyen esőben. De mivel nem fog esni még pár hónapig, szerencsére erre nekem most nem kell felkészülnöm.



Joanna, az anyuka a házban már az első nap mondta, hogy van két lépcső (amivel az utcánkból le tudok menni a főútra, de ha esik akkor ne ezen menj hanem azon, tudniillik "ez" eső idején vízeséssé fejlődik és nem annyira egészséges dolog ha a víz lemossa az embert az egyik utcáról, 10-15 lépcsőfokon át, 4 méterrel lejjebb.

 Azt hiszem mindent elmondtam amit csak tudtam. Itt van még néhány gondolat ami az előző postból kimaradt.

a kép amin a fülem merőleges a minden másra

Otthon leszedték a  fogszabályzóm, úgyhogy megmutatom nektek a szép új mosolyom , remélem legalább egy ember arcára mosolyt csalok vele.






A legjobb hír közel, s távol, hogy március 12-én hivatalosan is gyógyultnak nyilvánított Jósvai doktor úr, szóval kikérem magamnak az ez utáni lekriplizést. :)

Megtisztelő volt megint írni nektek pár sort, örömmel hallom, hogy ott is tavaszodik!
Menjetek ki a szabadba, olvassatok ,bandázzatok ahelyett, hogy azon vitatkoztok éppen melyik spanyol csapat a nagyobb homoszexuális.
Még egy fontos dolog. Elszomorodva konstatálom, hogy manapság egy ebéd, egy koktél, vagy egy sima kávé is selfieket és fotózkodást igényel.
A kedvemért mondjuk csak naponta egyszer kérlek titeket éljetek az adott pillanatnak ahelyett, hogy mindenekelőtt megosztanátok azt az egész internetes nézőközönséggel.

Köszönöm!!





Vigyázzatok magatokra, egymásra, mosolyogjatok sokat.
Mindenkinek napsütésben gazdag Hétfőt kívánok! :)

C'est la vie

Sziasztok!

Heves elnézéskéréssel kezdenék, amiért 2 hete nem jelentkeztem. Az egyik héten azért nem tettem , mert a szabadidőmben az alvást választottam blogolás helyett, a másik héten pedig otthon voltam, Magyarországon.
Remélem megértitek, aki pedig mégis haragszik, az remélem hamar megbocsát a mulasztásomért :)

Előszó gyanánt annyit elárulok, hogy az elmúlt 2 hét eseményeiről fogok most beszámolni Nektek, és az újdonság - rovat friss tagjaként be fogok mutatni néhány realisztikus negatív élményt is, úgyhogy most már az is hátradőlhet aki eddig azt hajtogatta nekem, hogy sehol sem fenékig tejfel minden, bár mint már mondtam: én ezt sosem hittem.

Indulás előtti munkanapjaim ugyanabban a kerékvágásban teltek, vendégek jöttek-mentek, én pedig azt vettem észre, hogy repülnek az órák, és mire odanézek, már szinte jöhetek haza. A jobb napokon. A rosszabbakon nyilván nem ez a helyzet. Hiszen mikor már az utolsó asztalt is leszedted, és az utolsó villát is eltörölgetted, még megigazítod az egyébként is szögmérőpontossággal elhelyezett pálcikákat, és elviszed a sushi bárhoz az odatartozó szójaszószkiöntésre alkalmas pici fehér csészéket, az unalom felkel és megint körbeugrál. Így hát ha nincs bent senki elkezdek menüt, itallapot ismételgetni, a szintén szabad kollégáktól spanyolul, máltaiul, bolgárul tanulni. Ez olyan bevált és működő elv, mint az ,hogy ha a megállóban nem érkezik a hőn áhított jármű, az embernek csak rá kell gyújtania, és a bkv/bkk azonnal kitesz magáért.

Negatívum az, hogy még mindig egy árva centet sem láttam, és ennek a bősz elégedetlenségemnek hangot is adtam egy udvarias kérdés formájában természetesen, mire azt a választ kaptam, hogy 3 hetente van fizetés. Várunk. (Mivel még csak két hetet dolgoztam, és azt is próbaidőn).


A hazautazásom körül semmi bejegyzésben való szereplésre méltó esemény nem történt.Talán azt mégis elárulom, hogy amíg a magyar reptéren még a bakancsodban csillogó fém mütyürre is gyanúsan néz a gonoszulnézésre-nevelt egyenruhás néni, addig itt még az övet, fülbevalót, gyűrűt, órát sem kell levenni.
Ezt onnan tudom, hogy mögöttem egy olyan indiai lány jött aki szemmel láthatóan nagyon-nagyon szeretett retinaégető csillogással rendelkező nemesfémekből álló testékszergyűjteményével repkedni az országok közt.

Horvátország felülről

Az otthontartózkodásom csodásan telt, fantasztikus idő volt otthon, majdnem mindenkivel tudtam találkozni akivel szerettem volna, rengeteg szeretetet kaptam, még több emlékezetes pillanatot, és nem fogok Nektek hazudni, iszonyatosan nehéz volt visszajönni.
Azt hiszem ez azért van, mert most nem látom közel, s távol se a következő lehetséges időpontot amikor haza tudok szökni, ezáltal a hazalátogatási esélyeim most köszönik szépen, elég csehül állnak.
Pénzt keresni vagyok itt, benne van a pakliban, hogy ez néha horribilis áldozatokkal jár, és tudtam, hogy lesz néhány dolog, amiről rettenetesen nehezen, de muszáj most lemondanom.



A pénteki búcsúbuli, és 0 számú alvással töltött óra után megint a reptéren voltam reggel 9kor, de lusta voltam sajnálni magam, úgyhogy inkább sétálgattam. Megérte, életem egyik legnagyobb meglepetése ért a Ferihegyen, figyelmébe ajánlanám azoknak akik ültek már ott úgy, hogy még legalább 40 percig nem tudják melyik kapunál tudnak beszállni.

 Ferihegy 2B második emeletén ugyanis megtalálható, egy kifogástalan állapotban lévő Garlando csocsóasztal, egy állandóan visszaguruló (kvázi ingyé') labdával. Bár senki sem volt aki játszott volna velem, el sem tudom mondani milyen mennyei békét hozott ez a kis magányos csocsóasztal, leharcolt és szétzilált kis lelkivilágomba. Végül egy mosolygós, öltönyös úriember kihívott egy 5ös meccsre, amiből 3 labdát játszottunk le, mert sietnie kellett, 10 perccel később már én is a gépem felé sétáltam diadalittasan, az- és másnaposan.

Mivel sajnos engedtem a lusta és a trehány énemet tombolni a hazautazásom előtti időkben, és az időm nagy részét elbaltáztam, amikor visszajöttem hivatalosan is hontalan voltam. Balázsékhoz nem mehettem vissza, mert olcsóbb szállásra volt szükségem ahhoz, hogy a szülőföldemet pénzkeresésért elhagyó akciómnak kézzel fogható értelme legyen. Ennek ellenére Karin, és még más itteni barátok is felajánlották, hogy a kanapéjuk a rendelkezésemre áll, de senkin sem szerettem volna ingyenélősködni, akármilyen jófejek is, szerettem volna önállóan boldogulni, ahogy eddig.
Visszamentem Karinékhoz a  motyóimért, és Karin megengedte, hogy még kicsit lopjam a netüket, utólag is köszönet érte, és azért is ,hogy otthagyhattam a nagy bőröndöm, míg hazamentem!

Kiírtam néhány "Kiadó szobák, és lakások Máltán", "Találj lakást Sliemában" és még hasonló nevekkel ellátott csoportokba hogy ki vagyok, mit szeretnék, és mennyiért.
3 óra múlva már az új szobámban voltam. Rámírt egy fiatal párocska, hogy nekik van privát (ezt azért emelem ki, mert gyakori a shared room - vagyis másokkal megosztott szoba, ami mindig olcsóbb valamivel) szobájuk 250 euróért havonta, ami - még a 2es matekosoknak is - elég egyértelműen kevesebb mint a 450. Ezért kapom ezt a szobát, heti egy ágyneműhuzatcserét ,új törcsit 4 naponta, heti egyszer mosnak rám, konyha-, hűtő-, (meseszép)fürdőszoba- és erkélyhasználatot.
Még egy másik szobájuk is van, de abban 3 ágy van összesen, ágyanként 200 euróért lehet beköltözni. Ők itt azért tehetik ezt meg, mert közel van az egyetem, és a tanulóknak van, hogy megér ennyit egy jó szoba.

Próbáltam lerajzolni nektek ,hogy eddig hol laktam, most hol lakom, és mindez hol van a munkahelyemhez képest. Annak a környéknek a neve ahol eddig laktam San Gwann. Itt egy régió kb akkora mint otthon a Margitsziget. Ahol most lakom az Ta' Paris és Msida határán van, csendesebb, nyugodtabb környék, távolabb a centrumtól. Ahova dolgozni járok azt Sliemának hívják, ez üdülőövezet, itt kb olyanok a szobaárak mint nálunk a Vörösmarty térnél, vagy a II. kerületben.

Láthatjátok, hogy picit messzebb vagyok most a munkahelyemtől, be tudok sétálni innen is , de ahhoz kell 50 perc. Szóval úgy gondoltam meg tudom engedi magamnak a napi 1.50 eurós buszjegyet.
Na! Itt ezzel a 465 Ft-ot érő buszjeggyel egész nap oda, és azzal megyek amivel csak szeretnék, korlátlak mennyiségben. Összehasonlításképpen azért elárulom nektek ( a képen)  azt is, mennyibe kerül egy ilyen otthon... nem mondok semmit, majd mindenki levonja a megfelelő következtetéseket az országában garázdálkodó tömegközlekedési helyzet alkalmasságáról.

A busszal ma pl. beértem a medAsiaba 27 perc alatt, ajtótól ajtóig, ami eléggé zsír. Egyébként a séta is teljesen okés, mert szép idő van, és naponta 5-6 km sétába úgy tudom még nem halt bele senki. Bár lehet, hogy mégis, manapság sok furcsaság történik a világban.
Ma volt training, amolyen oktatásféle, fejtágító, vendéglátós gyorstalpaló 10-12ig. Holnap is lesz 9-11ig , de látnotok kellett volna a falfehér arcokat amikor a főnököm kijelentette, hogy 9re kell jönni. Hát igen, mediterrán népek... Még mindig senki nem mond semmi konkrétat a munkába állásomat illetőleg, de egyre kevésbé pattogok ezen, ha valami fontos van úgyis szólnak, addig meg dolgozom.


Szerencsére most úgy érzem hátradőlhetek,végre egy kellemes nyugodt tempóban megírhatom a szakmai önéletrajzom, és elkezdhetek keresni egy jobban fizető állást ,mint masszőr.
Ezzel fogom tölteni a szabad óráimat, és ha minden jól megy (és jól fog) akkor hamarosan találok egy rendes állást abban a szférában, amihez tényleg értek.

 Köszönöm nektek, hogy drukkoltok, támogattok, érdeklődtök és velem vagytok és köszönöm azoknak is ,akik bár nem ismernek személyesen olvassák a kis feltörekvő blogomat, még úgy is, hogy kb. annyira értek az íráshoz mint az oroszok a békéhez.
Azt olvastam a neten, hogy egy jó blog heti két bejegyzésből áll.
Nem tudom, hogy megy majd az élet, én igyekszem tartani ezt a mennyiséget, de ha nem történik velem semmi izgi akkor nem fogok a semmiről bájcsevegni 2 oldalon keresztül, mert hasznosabban is eltölthettek 10 percet, szóval lehet ,hogy lesz mikor csak hetente egyszer írok, de nem felejtek el írni, ezt megígérem.

Farkas Csamangó Zsófiának üzenem, hogy nem tudom miért nem tudott hozzászólni a bejegyzésekhez, mert én beállítottam, hogy bárki hozzászólhasson, kérlek írj, ha még mindig nem megy.

Remélem mindenki jól van, és ha nincs is rendben mindig minden azért boldogok vagytok, hiszen mindjárt nyár van !
Vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem :)

Hogyan - miként (2. rész)

Sziasztok!


Végre van időm, hogy bepötyögjem nektek, hol, kikkel, mikor, mennyit és mit csinálok munka gyanánt. Szeretnék tisztázni azonban egy lényeges dolgot, mert kaptam néhány visszajelzést amik arra utaltak, hogy néhányan félreértettek, elnézést ,ezek után megpróbálok egyértelműbb lenni.
Ez a dolog pedig a névtábla, amit küldtem nektek. Sajnos ez még nem egy munkaszerződés, és nem is készpénz, ez csak az a dolog ami a legtöbb, amit megkaphattam a jelenlegi helyzetemben.
Igen, ez egy másmilyen közeg, de attól még nem fognak hipp-hopp alkalmazni senkit (amit nem is vár el tőlük senki ), viszont mivel nem írtam meg legutóbb megírom most, hogy én jelenleg próbaidőn vagyok. (Igen, én is nagyon boldog lennék, ha egyből a kezembe nyomtak volna egy fél éves munkaszerződést, de ennyire azért remélem senki sem volt naiv.)
Ez a kifejezés ugyanazt jelenti, mint otthon. Van két hetem arra, hogy bizonyítsak. 2 hét alatt az ott dolgozók nagy része segít nekem, türelmes, magyaráz, tanít, oktat, kioktat.
2 hét után értékelik az ott eltöltött munkámat, levonnak egy konklúziót, és vagy maradok vagy kivágnak mint macskát...az udvarra. Eddig 3 napot dolgoztam, 1 hét alatt, kezdem is az elején.

Szerda este 7-kor kezdődött a műszakom. Miután bemutatkoztam mindenkinek akit nem ismertem, átöltöztem, és körbevezettek. Megtudtam, hogy van egy pici kártyaolvasó méretű gép, ahhoz minden átöltözés után oda kell mennem, és be kell jelentkeznem (check in). Beregisztráltak a gépbe, felismeri az arcom, tudja ki vagyok, de be kell pötyögnöm neki a 46os kódot, ez lesz mostantól az azonosítóm. Miután lejárt a munkaidőm, még munkaruhában ki kell jelentkeznem (check out). Azért fontos az, hogy miben vagy, mert szeretnék kiküszöbölni a munkaidőben bratyizást, ami azt hiszem teljesen érthető, hiszen a legtöbben láttuk már azt a magyar munkamorált kiemelkedően frappánsan leíró képet, amikor 1 munkás vezetéket kalapál, és van még 6, aki nézi.

Nagyon vegyes a társaság. Senkit sem fogok (még) jellemezni a "kedves, aranyos, gonosz, trehány, bunkó, rohadék, szerencsétlen, lusta, parancsolgató, tündéri, segítőkész" szavakkal, mert én sem örülök, ha valaki 3 napos ismeretség után úgy gondolja, hogy tudja, hogy milyen vagyok. Ha mégis ilyet írok az nem állandó jelző, hanem pillanatnyi, oké?  Senkit nem ítélhetek meg sehogy ennyi idő után, majd ha telik múlik az idő úgyis megírom, hogy kiről mik derülnek ki.

Főnök - A hely tulaja. Alig van bent, amikor bent van azt onnan veszed észre, hogy még az is kussban dolgozik akinek egyébként olaszokat megszégyenítő hangja van. Máltai.

Menedzser - 3 van belőlük. Andrew, Jasmond és Kevin. Ők is mind máltaiak. Andrew-ról már meséltem, ő és Jasmond elég kimérten viselkednek az alkalmazottakkal, Kevin mindenkivel nyíltan,  emberségesen és barátságosan viselkedik. Ő a raszta srác a képen.



Sushi bár - két japán srác, az egyiket Josephnak hívják, a másik a One becenévre hallgat. Mosolygós, jókedélyű emberkék.

Kiszállítók (és egyben) biztonsági őrök - csak az egyikkel találkoztam eddig. Vladimir, bolgár és messze a legszimpatikusabb ember az étteremben. Úton útfélen odaszól nekem és Diának (aki egy magyar kolléganőm - igen, van egy) , "na mivan madzsar?". Diáról kérlek ne alkossatok előítéleteket. Igen, magyar, de egy tündér, konstans mosollyal az arcán, és többet segít nekem mint ott bárki.

Konyhai személyzet - 2 séfünk van. Az egyik máltai, Ruben, a másik (azt hiszem) olasz, Fabio. A többi konyhai kisegítő brit, japán, kínai, eritreai, máltai, bolgár.

Pult mögötti személyzet - 90 %uk bolgár, ők velem a legsegítőkészebbek, főleg egy Alex nevű leányzó, aki rám-rám-kacsint vagy mosolyog ha látja h igénylem, első három nap a bolgár pultosok rengeteg dologban segítettek nekem.

Ruben, a séf

Pincérek - Máltaiak, bolgárok, spanyolok.
Dián kívül még egy Josito nevű pincért kell megemlítenem, akinek egyszerűen letörölhetetlen vigyor ragyog az arcán mindenkivel szemben, irigylésre-méltó türelemmel, és kedvességgel társulva. A bolgár lányok is cukik, de Dia azt mesélte ,ha a saját érdekükről van szó, nem áll messze tőlük ,hogy keresztbe tegyenek neked. Szóval az általános óvatosság (mint mindenhol máshol is) itt is indokolt.

Runner-ek - szaladgálók (én is egy ilyen vagyok jelenleg), magyarra fordítva csicskát jelent, vagy ha nem is azt , de valami ijesztően hasonlót.
Gyakorlatilag ahogy a neve is mutatja én viszem ide ezt,  oda amazt én vagyok ott amikor a tálcát kell vinni, vagy épp visszahozni. Úgyszínt én vagyok ott ha kell még 3 tányér, egy gyertya, 5 kés, 3 szalvéta, egy kis rákchips vagy ha valamelyik vendég kér még egy poharat, mogyorót, egy fél kecskét, vagy a nagymamája gyerekkori képeit.

Mosogató, takarító személyzet - Ghána, Eritrea, Szenegál és az Egyesült Királyság fiai. Egytől egyik korrekt, rendes emberek. Ez ahogy tapasztaltam így szokott lenni sajnos. Általában azok a legemberségesebbek, akik a legalja szakmákat csinálják. De itt megemlíteném azt is, hogy megint (!) példát kell, hogy vegyek az afrikai népekről, akik még akkor is képesek átmosolyogni a trágyakupacon, amikor mindenki más rinyál.

A feladataim: asztalleszedés, tisztítás, újra megterítés. Üres tányér pohár leszedés, eközben gyakori kérdezgetés hozzak- e másikat, vagy bármi mást helyette. Hamutartó ürítés, csere. Rágcsálnivaló-újratöltés. Szemkontaktus fenntartás, hogy érezzék a törődést a vendégek, nem kell ott lihegni a nyakukban, ha feléjük nézel 3 percenként, hogy ha bármit szeretnének azt észrevedd, az több nekik mint elég. Ha hallom a konyhai csengőt azonnal ott lenni, a kész kaját kihozni, közben megkérni egy pincért h jöjjön és szolgálja fel. Ha az étel olyan jellegű, ( sushi, curry) ráadás tányért, rizsszedő kanalat biggyeszteni mellé. Figyelni a bárpultra, ha akármi ott van, blokkal mellette, csekkolni melyik asztal rendelte, odavinni, blokkot a kis szögre tűzni - jelezvén , hogy már szervírozásra került.
Ha nincs más dolgom (ami nevetségesen ritkán fordul elő) akkor evőeszközöket kell fényezni, és a konyhából a tiszta tányérokat elvinni a helyükre. Felsöpörni, ha az asztal alatt jó magaviseletű vendégekre utaló nyomok vannak. Én vagyok az akihez a " Kérlek, hozz már légyszi egy/öt/300...." kezdetű kérdéseket intézik, és az is én vagyok akihez a "Ezt vidd már el a .....- nak  , - nek " közlendőjű mondatokkal fordulnak. Már látjátok miért tartottam inkább a csicska szót helyénvalónak.

 Ennek ellenére jól érzem magam ,mosolygom, kedves maradok, türelmes, és átröppenek mindenen amin csak tudok.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy nekem a világon minden sikerül ,és semmi rossz nem történik velem az most dőljön hátra, mert erről is van egy kis anekdotám.

Ledolgoztam a szerdát és a csütörtököt egyetlen pohártörés, vagy kaja- illetve koktélborogatás nélkül.
Voltak hibáim, de nem voltak korrigálhatatlanok, úgyhogy ki is tudtam javítani őket.
Csütörtökön viszont beosztottak egy máltai srác mellé. Norbert névre hallgat.
Ekg görbe formájúra nyírt hajjal, genetikailag rekedt hanggal, napbarnított bőrrel, dél-amerikai habitussal parancsolgat, ordít, pofákat vág, kiveszi a kezemből a tálcát. Ennek az lett az eredménye h sajnos nem tudtam megőrizni se a nyugalmam, sem a türelmem, sem a jókedvem. 1kor kezdtem. Fél 6-ra egy Spitz, 2 Long Island Ice Tea, és egy kávé fantasztikus aromája volt érezhető a ruháimon. Az elsőt el is törtem.
A műszakom végezte után beszélgettem Andrew-val, mondtam neki, hogy nincs problémám azzal ha forgalmas és pörgős a napom, és 49 dologra kell egyszerre figyelnem. Meg tudok birkózni vele.
Azzal van bajom , ha egy gyökér egész nap indokolatlanul gyakorol nyomást rám, annak ellenére, hogy tudja, hogy próbálok a lehető legjobban teljesíteni.
Később bementem Kevinhez is, és elmeséltem neki is a történteket. a reakció: " Ki? Ja Norbert? Legszívesebben megskalpolnád? Gyere, csatlakozz a klubba!"

Mondtam nekik, hogy nem szeretném emiatt elveszteni az állást, amire mondták, hogy ez nem is túl valószínű, de Kevin megnyugtatott, hogy ha mégis így történne, segít nekem másikat találni.

Tudom, hogy ez mindenkivel megesik, úgyhogy pár perces önsajnáló, miért-pont-velem rituálé után úgy döntöttem, h elengedem ezt az egészet.
Igaziból köszönöm Norbertnek, h emlékeztet arra, hogy ilyen emberek is vannak itt, így sokkal jobban fogom értékelni azt, aki nem ilyen :)
Csak azért írom ezt Nektek, hogy lássátok, hogy igen, velem is történnek nem túl kellemes dolgok, de ha sikerül megőrizni a pozitív hozzáállást, akkor lehet belőlük építeni.
Én például ezek után tudni fogom, hogy Norbert egy olyan ember akivel csak egyféleképpen lehet bánni: Ignorálni kell.
Van ilyen, és mindig lesz is néhány ember, aki így fog viselkedni velem, de nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen mutáns miatt ne érezzem jól magam.
Úgyhogy továbbra is mosolygom :) Főleg Norbert barátunkra. NEM azért ,hogy idegesítsem.
Azért, amit Socrates ( Nick Nolte ) mond, a Békés harcos útja c. filmjében.

"Annak van a legnagyobb szüksége a szeretetre, akin a legkevésbé látszik."
 Ezért.


Egyébként amíg otthon mindenki farsangol, addig itt mindenki carnevalozik, ez a hétvége erről szólt.
Őszintén megmondom, fogalmam sincs mit ünnepelnek ilyenkor az emberek, de az tuti, hogy ennyi férfit magassarkúban szaladgálni sehol nem láttam eddig. Mentségükre legyen szólva, hogy néhányan jobban ráéreznek a tűsarkúban tipegésre, mint sok nő manapság. 2 napja esik az eső, kisebb napos szünetekkel, a helyiek pedig azt hajtogatják, hogy, hogy fog ez hiányozni. Úgy hallom a következő  héten még ilyen idő lesz, utána viszont sanszos, hogy októberig nem lesz eső. Csak meleg, pára, forróság. Alig várom :)