"Nem tudom, hogy Mamának vagy Dan hadnagynak volt-e igaza, hogy van-e rendeltetésünk, vagy csak ide-oda sodor bennünket a véletlen, mint a szél, de azt hiszem, kicsit mindkettő igaz."

Üdv Magyarok! :)

Amíg otthon elkezdődött a fesztiválidőszak, itt folytatódik a bődületes turistahordák  növekvő gyakorisága.
A legtöbb város, és a legszélesebb járda is elveszni látszik, és bár már 4. hónapja vagyok itt, mégsem tudom megszokni, hogy a turisták kézilabda mérkőzéseken megfigyelhető, hatoson védekező falat megszégyenítő áthatolhatatlan blokkot képeznek úton-útfélen, akár ketten vannak, akár tizennégyen. a sebességet meg semm kell említenem, ahogy a sértettséget sem amit az arcokon látok, mikor van merszem megszakítani az idilli tempójú slattyogást.
A turisták tekintetében van itt minden. A busz említésre sem méltó pontosságáért panaszkodó svájcitól kezdve, az ugorjunk át Máltára, hiszen csak 90 kilométerre van a kis szigetünktől olaszon keresztül, a már első nap szénné égett briten, és íren át, a kihaénnem líbiaiakig, és bárhol legyek is legalább munkám van afrikaiakig.

Elköltöztem. Megint. Viszont – most egy évig itt is maradok, ugyanis a költözés sosem volt az a dolog amiből hobbit szerettem volna csinálni. Meglehet az utóbbi hónapokban felvett habitusom nem erre utal, de ennek ellenére, költözni számomra még mindig nem a legszívmelengetőbb dolog.
És ahogy a kivételek szokták, az utolsó költözésem most is erősíti a költözés szomorúság-szabályát.
Először élek olyan helyen itt, ahol megérkezésemtől kezdve otthon érzem magam.
Mielőtt feláborító, „ hogy képzeled, hogy ilyet mondasz”, leveleket kapnék, és a fél családom a kitagadást fontolgatná, nem, nem olyan Otthon, mint Magyarországon.
Magyarországon Otthonom van, itt pedig otthonom. A kettő messzíről sem ugyanaz.
És ha már itt vagyunk. Nincs még egy olyan hely mint Magyarország. Úgy hiányzik, hogy néha azt hiszem belehalok, és bár nem szeretek belehalni semmibe, ez elég erőteljes érzés ahhoz, hogy belássam, NINCS még egy olyan, hely mint a magyar föld, Budapest pedig eddig is a kedvenc városom volt, és ezután is az marad.
Ám nagyon fonots dolog, hogy ott kelett, hogy hagyjam, hogy erre rádöbbenjek, amiből jelenleg azt a konklízuót vontam le (megint), hogy mindennek van egy olykor szedettvedett, olykor nagyon nyomós oka.
Még mindig szeretnék világot látni, mindenfelé császkálni, de nagyon jó érzés az, hogy van egy olyan ország, ahol odavalósinak nevezhetem magam, és plána frenetikus tény, hogy ez a hely Magyarország.
Most beszéltem skypon nagymamámmal. Megszakadt a szívem mikor mondta, hogy érik a cseresznye...Ez ilyen. Rámjön a honvágy néhány hetente, olyankor megnézem azt a néhány videót amit kijövetelem előtt csináltunk az arrajáró barátokkal, és azt a több ezer fényképet amit életem során csináltunk az arrajáró mindenkikkel és kibőgöm magamből a kétégbeesésemet. Fel kell, hogy fogjam,( amit minden világjárónak fel kell, és higyjétek el, piszkosul nehéz) hogy egy rahedli dologról lemaradok majd, és azt is, hogy  a testvérem, az unokatestvéreim, és a keresztfiam is egy fél-felnőtt lesz ( ha már nem az) mire legközelebb hazamegyek. Azt is meg kell, hogy emésszem, hogy ahhoz, hogy a szűk családom minden tagjával találkozzam 3 országot kell meglátogatnom. És annak ellenére, hogy egyesekkel csak néha váltunk szót, köszönöm a családomnak , hogy VAN. Azért is leírhatatlanul hálás vagyok vannak igazi barátaim, és nem passzoltak le csak azért mert úgy döntöttem lelépek egy bizonytalan időre.
Köszönöm Anyunak és Apunak is, hogy embert neveltek belőlem, és hogy akkor is megadtak nekem mindent amikor nem volt semmijük. Köszönöm a családom összes többi tagjának is, hogy szó nélkül tűri hogy távol vagyok, és hogy még mindig gondol rám. Legfőképpen viszont nagymamámnak köszönöm, hogy megtanított mindenre amit csak tud, és példaképet szolgáltat nekem.
 Mami, hidd el szedünk mi még együtt cseresznyét Szecsőn J

Elnézést kérek, hogy nem úsztok meg egy bejegyzést sem nyáladzás nélkül, de valahányszor leülök megírni a történeteimet akarva akaratlanul rám jön, hogy hiányoztok.

Szappanopera vége. Élethelyzet-jelentés következik.
A napnál is világosabbá vált, hogy a nyaram fő témája a munka lesz. Mivel a tél csendes, a nyarat nagyon meg kell húzni, így hát dolgozunk amikor csak lehet.
Ez többnyire abban merül ki, hogy bár 10-től 7-ig vagyunk nyitva, amikor jön egy vendég, és kijelenti, hogy mennyire szeretné kipróbálni a Spa szolgáltatásokat, de sajnos holnap hazautazik ( és mi pedig napokra előre atomtutin be vagyunk táblázva), akkor mosolyogva, és még csak anyázás szelét sem mutatva kell befoglalnom neki egy időpontot holnap reggel  9re. A meló jó, sokszor fárasztó, de nehezen tudnék olyan munkát találni amiről ez a szezonban nem mondható el.  

A suli nagyon tuti. Rengetegféle nemzetből áll a csapatunk, és élvezem, hogy megint van osztályom, és megint vannak osztálytársaim. Az isten áldja Rózsika nénit és Andit ( a masszázstanárjaimat), hogy belénkverték annak idején a nyirokrednszer érdekfeszítően izgalmas összetételét, és a neurotranszmitterek illetve Malphigi és Golgi testecskék fontosságát – el sem tudjátok képzelni mennyivel jobb érzés ezekre emlékezni, a megint-megtanulás helyett.
 Az egyetlen dolog ami mondjuk úgy , hogy kellemetlenséget okoz az az, hogy mindent meg kell tanulnom megint – angolul.  Nagyon mókás néha, hogy az órákon elhangzanak különböző angol kifejezések, alkalmanként mindneki benyögi, hogy mondják ők ezt a saját nyelvükön, mialatt a román és lengyel kollégáimmal sokszor meglepően hasonló szavakat ejtünk ki.

Egyre gyakrabban találkozom a szórakozzak-vagy-aludjak dilemmával, és mint minden rendes huszonéves, gyakrabban húz a szívem az első felé. Ennek az eredménye legtöbbször egy olyan nap, amin sokadszorra ígérem meg magamnak, hogy soha a büdös életbe nem iszom többet, azt nem mondom hogy semmit, de hogy rumot nem az száz. Ja, és vodkát sem.
Ebből persze a kliensek mit sem láthatnak, szóval visszaszoktam a kávéra. Sok-sok-sok kávéra.

Valahogy azért még ezt is élvezem, lehet, hogy ez azt jelenti, hogy nem vagyok teljesen normális, de ha ilyen nem teljesen normálisnak lenni, akkor egye fene, ilyen vagyok.
Van annak is egy bája, mikor felkelsz a parton reggel, abba a ruhában amiben előző este elindultál otthonról, és tudod, hogy 2 óra múlva kezdődik a műszakod. 2 óra.
Várni túl sok, aludni túl kevés.
 Van erre egy nagyon jó máltai kifejezés, ami annyira mesebelien hangzik, hogy meg kell osztanom veletek. Itt boldog boldogtalan használja, akár máltai akár nem, mivel nem a durva káromkodások közé tartozik, csak amolyan „ jajistenem” vagy „aaazigen” jellegű jelentéssel bír. A szó pedig : ILLALLU. ( ilLÁllu) Nem ez nem egy magyar szó, úgyhogy a hangsúly középen van, és á-val ejtik, nem a-val. Véleményem szerint imádnivaló kis szavacska.


Példa. Mikor mondhatod. Egyik nap egy kivételesen szeles idő köszöntött errefelé, egy őrülten merész fiatalember mégis úgy döntött, hogy odaáll a sziklákra 3 és 4 méteres hullámok közé. Nem hittem a szememnek.

Szóóóóóóóóóóóval az új lakás.
Kezdjük ott, hogy a spanyol akinek a szobáját béreltem (hivatalosan június 1-ig) nagy nehezen, sokadik kérdezésre odadobta nekem, egy félig spanyol, félig angolosan olasz mondatba foglalva azt, hogy 27-én el kell, hogy menjek ,mert összeveszett a főbérlőjével, aki majd idejön 27-én és nem tudhatja, hogy ő kiadta azt a szobát. Az enyémet. Ekkor 25-e volt. Nos, hát igen. Volt megnézni való lakásom. Júniustól, nem Május 27-től.
Fogtam hát a telefonom és hívtam a leányzót akivel terveztünk, hogy együtt kiveszünk egy lakást.
Kelyanak hívják, 19 éves, bartender volt a medAsiában., Most már máshol dolgozik, de ő is és az anyukája is lakást keresnek.
Velük költöztem most össze. Amerikaiak, de 15 évig Costa Ricán éltek.
Megnyugtató dolog olyan emberekkel lakni, akik rendes angol beszélnek, nem valami máltai-arab-olasz  hibrid nyelvjárást.
Nem koszosak, nem hangosak, nincsenek idegesítő szokásaik, és a mentalitásuk is hasonló az enyémhez. Ennél több nekem nemigen kellett. Kelyanak köszönhetően van most otthonom, mert mivel nekem nem volt szabadnapom, ő járta be a keleti partot mindenfelé megnézve mindenféle ingatlanokat, 2 nap alatt töb , mint 11et, az egyetlen szabadnapján.
Neki köszönhetően találtuk ezt a csodát, A centrumtől 25 perc buszútra.
A város neve Bugibba. Budzsibá-nak ejtik.
A lakás hatalmas! 3  szobája van, egy 15 nm-es csendes erkélye hátul ahova reggeltől délig süt a nap, és egy kicsit kisebb elől, ami a város legforgalmasabb utcájára illetve egy parkra néz elől. Ide süt a nap 1től, estig. A lakás otthonos, világos, tágas, és ami az egyik legeslegeslegjobb dolog, véééééégre nagy ágyam van, és aludhatok úgy, hogy minden végtagom egy külön égtáj felé néz.
Egyszerű dolog, de végtelenül boldoggá tesz.

hagyományos kép hagyományos értelemmel az ábrázatomon

Így telnek a napjaim mostanában. Nincs különösebb okom panaszra, bár be kell valljam néha szívesen elskype-olgatnék veletek. Tudom, hogy ez egy olyan dolog ami plátó szerelem marad a legtöbbetekkel, de akinek van valamenyni ereje, az küldje el nekem a skype nevét, és én megígrem, hogy jelentkezem.
Semmi extra információra nincs szükségem, csak hallanék felőletek, ez minden.
Rahadli más mesélni valóm van még, amiket majd kifejtek , ha lesz egy szabadnapom, de ez most nem az a nap.
Július végén vizsgázom, addig csak heti egy szabadnapom lesz, mert meg kell , hogy legyen a 40  munkával töltött órám hetente, és közben még suliba is járok.
Utána jó esetben heti 2 szabadnapom lesz, rossz estben egy sem. Ez forgalomtól függ, amiből általában sok van nyáron.
Nagyon jó érzés, hogy elkezdtetek írogatni , ki nyaralás témában, ki kiköltözés témában.
Remélem minden rendben van mindenki háza táján, és élvezitek a nyarat! :)

Nemsokára összerittyentek valami bőbeszédűbbet.
Addig is ölelek mindenkit!
Vigyázzatok magatokra és egymásra is!
Csodás napokat és sok mosolyt Nektek!
:) :) :)

Dé