Azokért, akik otthon maradtak

Aludni készültem. Éjszakás voltam aznap, 23:00 órakor kezdődött a műszakom. Késő délután, kint már sötét, én pedig miután beállítottam az ébresztőórát, még rápillantottam a telefonra, hátha írt valamit a család skype-on, vagy valahol máshol, történt-e a világban bármi amiről tudnom kellene.
Amint megnyitom az oldalt, nagymamám postja ugrik fel, és gyakorlatilag erre a pillanatra tudnám tenni azt a pontot amikor eldöntöttem, hogy újra kell terveznem a világot amiben élek. Nem is a "KELL" rész. Inkább a lehetőség, hogy ha szeretném, akkor megprobalhatnom. A post címe így szólt:

"Az otthon árván maradt nagymamáknak és nagypapáknak"

Dióhéjban annyit boncolgat, vajon hogyan élhetünk szeretetteljes harmóniában a családunkkal, úgy, hogy az idő nagy részében sajnos egyáltalán nem vagyunk velük.
Hogyan lehet nap mint nap döcögni a régi kerékvágásban, mikor sokan vagyunk azok akiknek a kerékvágása kilométerek ezreire húzódik... Miként éreztethetjük szeretteinkkel a napi szintű tőrődést, ha nem is vagyunk ott? Miért fontos mutogatni azokra akik előteremtették, vagy inkább hagyták a helyzetet idáig fajulni? Miért nem próbálunk arany középutakat keresni, és miért fektetünk több energiát abba, hogy bűnbakot keressünk a már évek óta torzuló rendszer alapkövei közt? Miért nem kérdezünk többet, miért nem informálódunk, és miért hiszünk el valamit csak azért mert egyszerűbb, és sokkal kézenfekvőbb egy személyt hibáztatni egy országos szinten történő elégedetlenség jelenlétéért? Miért nem olvasunk utána a dolgoknak...? Hogyan lehetséges az, hogy a jelenlegi pártok kapmányai még csak meg sem említik, hogyan formálhatnánk stadion-monopólium helyett egy jobban felszerelt egészségügyi struktúrát, az adózók pénzéből? Én nem adózom otthon. De lehet, hogy Te, aki ezt olvassa igen. Nem élek Magyaroroszágon, és nem azért írok mert tudom, mit kellene tenni, vagy mit nem. De ha azon tűnődöm, hogyan lehetséges, hogy egy kampány nem objektív megélhetés, ellátottság, vagy fejlesztések álláspontján próbál téged meggyőzni, hogy ők a legjobb opció ( mert erről szól egy kampány...miként tudják a népesség nagyobb részét meggyőzni arról, hogy ők igenis a legrátermettebbek arra, hogy az ország gondját viseljék), ellenben országos gyűlőletet kreál - kedvüktől függ éppen ki ellek? Sikerrel.
Mert mutogatni könnyű, és még ingyen is van. És már legalább 8 éve nem arra szavazunk, akiről úgy véljük megérdemli a szavazatot, hanem azt jelöljük akitől kevésbé tartunk. Már aki szavaz, mert én ugye már azt sem tehetem.

Felesleges azon töprengeni hogy vajon melyik is az az évtized amelytől számítva úgymond, felvirágzott a korrupció, Akármennyire is hallom az idősebb korosztályt visszasírni a Kádár rendszer alatt fennálló magyarországi élhetési viszonyokat néha... Már nincs Kádár rendszer, sőt, az összes többi sincs, mint tudjuk mi van most. Szóval mikor elérkezünk a beszélgetéshez, hát nem bosszantó, hogy egy ilyen mocsok rendszerben élünk, ahol már családok szakadnak szét a jobb életfeltételek előteremtése érdekében. De igen, bosszantó. Nem vagyok politikus, semmilyen képzést nem kaptam ebből a témakörből, így bármennyire is szeretnék, nem tudok megoldást szólgáltatni a fent említett számomra aktuális problémák kezelésére.
Egy dolog biztos: amíg azzal vagyunk elfoglalva, hányan jönnek, híva-hívatlanul, addig a szám ami azt mutatja, hányan mennek el folyamatosan nő.
Nem társalogtam egyenként személyesen minden kivándorló magyarral, de meggyőződésem, hogy túlnyomó részük, nem azért mert el mert "világot akart látni". Nem azért hagyta hátra a családját, mert ez volt a kényelmes, vagy ésszerű. Nem azért mert így boldogabbak.
Nagy részük azért nincsen a családjával, mert talált egy lehetőséget, amivel saját illetve családja pénzügyi helyzetét ha csak egy kicsit is, de javítani tudja. És a lehetőségek vitathatatlanul  sokszorosukra nőnek attól a pillanattól kezdve, hogy az "állásajánlat" szót angolul írod be a keresőbe és nem magyarul. Ez nem csak a mi országunkra igaz. Ez manapság a világ majdnem összes országában megtalálható jelenség.

A pénz nem boldogít.

Nem boldogít, soha nem is fog, egy papírfecni aminek a nyomtatása, ára, és értéke nap mint nap szabályozva van. Azért van értéke, mert ez a világ ma, így működik. Akár tetszik akár nem.
Ma ez a fizetőeszköz, és országról országra változik a neve, de mind valuta marad. Ezért dolgozunk, ebből veszünk ételt, vizet, áramot, egészségügyi szolgáltatásokat. Ha van, akkor jó. Ha nincs, az baj.
Nem boldogít önmagában, de a lehetőségek melyekre akkor teszel szert amikor van egy rendes jövedelmed össze sem hasolítható azokkal a lehetőségekkel amiket akkor találsz amikor nincs.
A pénz nem boldogít, de sokkal könnyebb ha van. Ellenben nem vehetsz belőle bármit.
Házat lehet venni, otthont nem. Gyógyszert lehet venni, egészséget nem. Repülőjegyért lehet fizetni, a családdal töltött időért nem. Életbevágóan fontos észlelni a különbséget.
Mi is tagjai vagyunk azon rendszernek ami beleegyezett ebbe a pénz mozgatta világba. Lehetne kiegyensúlyozottab életformát kialakítani, ami nem roncsolja a bolygót, ami nem használja fel lassan de biztosan a Földön található összes nem-megújuló energiaforrást. Akkor hát miért nem így élünk? És miért nem teszünk lépéseket ez irányba? Ki dönt arról, hogy napelemek helyett atomenergiára költünk milliárdokat, és miért nem beszéljük át az ezekhez kacsololódó döntéseket? Miért nem erről szólnak a konzultálható kérdések? Miért rövidtávú megoldásokat használunk, miért nem probáljuk a problémákat 3-5 év helyett inkább 10-20 évig tartó eszközökkel orvosolni?
Nem értem. Egyszerűen nem értem. Hogy lehet a pénz fontosabb minden másnál? Hogy lehet, hogy azok akik a döntéshozatal hatalmában állnak képesek a lépéseiket a nép helyett, az anyagi szempont  javára megtenni.

Család. Nem pénztől függ. Az internet elsőként megjelenő definíciója:

"A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak)."

Nem hiszem, hogy ha leülünk játszani és megkérlek, hogy ha mondok egy szót akkor csak ejtsd ki az első 5 dolgot amikre asszociálsz a szó hallatán, akkor leszármazotti kapcsolat vagy rasszok fognak az eszedbe jutni. Legalább is nekem nem éppen ez ugrik be ha azt a szót hallom, hogy család.
De annál inkább nyári reggel, amikor a kertben kávézunk. Téli este amikor az ablakból nezzük a cserépkányha mellől, hogy esik kint a hó. Egy legóűrhajó amit még kisöcsémmel építettem amikor éppen 6 hónapig ugyanabban az országban éltünk. Apukám, ahogy csak fekszik a kanapén és olvas.
Anyu, ahogy legyint amikor levillogják, majd vadul beelőzik. Nagypapám, ahogy 70 évesen vetette bele magát a gasztronómia tudományába, és a másik papám aki a ház körüli teendőkkel tartja fitten magát, és akármikor Pesten jár, hoz ez újságot a szomszép Feri bácsinak, mert ugye az nem mindennapos dolog vidéken, hogy valaki nyugdíjasként Pestre jár. A melegség ami átjár, mikor belépsz egy szobába, ahol gyerekként játszottál. Amikor megérzed az otthon illatát, ami az évek során szinte ugyanaz maradt. Leülni a kerben, a szobában,az erkélyen és nem is mondani semmit. Csak örülni egymásnak. Élvezni, hogy a másik ott van. És megosztani velük a csöndedet.
Ezek a dolgok nem kerülnek pénzbe.
Az idődbe kerülnek. Attól függ van-e rájuk időd, vagy éppen túl elfoglalt vagy a munkáddal ami egyébként lehet, nem is fizet annyit, hogy megengedhesd magadnak, hogy legyen a családra időd. Ördögi körnek tűnhet, talán az is. Pénzért dolgozni, hogy aztán boldogabbak lehessünk, de út közben valahogy mégsincs elég időnk élvezni a pénz adta lehetőségeket, amikért annyira dolgozunk.

Itt ülök és nem értem. És utálom. És mérges is vagyok. Mert bármennyire is nem érzem pilanatnyilag úgy, hogy visszaköltözzek, nagyon szívesen látnám őket többet. Mikor megkérdezel,  hogy nincs-e honvágyam, nem tudom teljes bizonyossággal azt feleni, hogy van, mert bár az oszrág is hiányzik, de sokkal jobban azok akik ott vanak. Mind akik eljöttünk, tudnánk élni a Citadella, a Budai vár, és a Margitsziget nélkül, de azok nélkül akikkel ott sétálhatunk egyáltalán nem. Ez az ami bosszant. Eljöttem, hogy jobb legyen, és az anyagiak szempontjából jól is vagyok. Hál istennek minden más szempontból is. Komolyan: csak a családdal szeretnék picit több időt tölteni. És nem tudok belenyugodni abba, hogy erre nincs lehetőség. Biztos van! Száz százalék. Csinálnunk kell ezzel valamit.Vagy csinálnom, ha más nem fog.... és akkor ha így állunk akkor fogok is. Találni fogok egy lehetőséget ha törik ha szakad.

Nem tetszik a rendszer, ahogy sokan mondják. És ahogy még mondják " De mit akarsz? Úgysem tudod megválzotatni a világot."  Oké... de ez miért olyan biztos? Miért ne tudnám? Ki mondta, hogy nem tudom? Ki dönti ezt el?
Nyilván nem tudom megváltaztatni a világot az egyik napról a másikra, de talán szépen lassan ...ki tudja? Talán ha nem az egész világgal kezdem, hanem a saját személyes világommal? Vagy  a környezetemben élők világával? ....
És itt kapcsolódunk vissza az egész történethez az itthon maradt nagypapákról és nagymamákról, ami még ma is a szivembe markol még ha csak a címét is kiejtem. Sírva hívtam nagymamámat, hogy bocsánatot kérjek amiért nem vagyunk otthon sem Én, sem Anyu, aki rögötn azzal nyugtatott, hogy soha többet, nem tesz ki hasonlót, és nem nekem címezte, hanem ennek az átkos bandának. De erről nem ők tehetnek, és nem mi. Bár az is lehet, hogy mindannyian tehetünk róla, a télenkedésünk végett. És ennyi?  Dőljek hátra szépen és nyugodjak bele?
Hát köszönöm szépen, de nem.Nem lehetek velük együtt annyit amennyit szeretnék, de az is biztos, hogy nem kötözöm vissza Magyaroroszágra a következő években. Mit lehet tenni? Van- e egyáltalán bármilyen megoldás?

Van. Biztos, hogy van. Jobban utána kell még néznem, de már találtam kis kenyérmorzsácskákat, 1-2 héten belül össze tudok gyűjteni nektek annyi infót erről, hogy ha akad még olyan helyzetben lévő személy mint Én, az tudjon mit próbálni. Ebben a világban majdnem minden 2. háztartásban van egy számítógép, nem beszélve azokról az irodaépületekről ahol van, hogy szobánként 10 is van. Van olyan munka, amit csinálhatsz otthonról. Túl elrugaszkodottnak, és mesterkélnek, és elérhetetlennek tűnik, de van. Ez egy tény. Az elmúlt heteket kivéve nem is nagyon jártam ennek utána, mert túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. De van ilyen. És ha van akor meg fogom találni, utána fogok nézni, összegyűjtök annyi indormációt amennyit csak tudok,és le fogok ide nektek írni mindent amit összeszedtem. Mert tudom, hogy lehetséges. Megoldható,hogy még ha dolgoznod is kell, lényegesen több időt tölthess a szeretteiddel.
Nem biztos, hogy mindenkinek kézenfekvő álások , most mondom. Az is több mint valószínű, hogy lehet, hogy új dolgokat kel megtanulnod, új képességekre kell szert tenned. De ha még tanulnom, vagy gyakorolnom is kell pár hónapot vagy évet ahhoz, hogy mindezt megvalósítsam, nekem abszolút megéri.

Neked annyi a dolgod, hogy észben tarts, hogy a határ a csillagos ég, és minden lehetséges.
Tök mindegy honnan jöttél és mennyi pénzed van. Minden lehetséges. Aki mást mondd, az szertintem lódít. Igenis elég egy ember ahhoz, hogy a világ egy jobb hely legyen.

 Nem tudom mondd-e bárkinek valamit a Josá Mujica név.
Ő Uruguay elnöke, roppant intelligens férfi. Nem fogok írni semmit, mert úgy vélem jobb, ha te nézed meg magadnak ahogyan, és amiről beszél, nem hosszú videó, de egyáltalán nem mindennapi.
A bejegyzés végében lesz a link, ha arra kattintasz meg fogod tudni nézni. (Mami, az a pici kék betűsor lesz az, arra kell egyszer, bal gombbal kattintani.)
https://vimeo.com/145521588


Legyetek jók!

Jelentkezem mihamarabb
és előbb vagy utóbb a világot is jobbá teszem majd, csak figyelj...