Remélem minden rendben veletek. Jó ideje nem jelentkeztem. Egy egész bejegyzésem van arra, hogy kifejtsem ennek okát. Az utóbbi pár hónapban lecsillapodott Málta iránti lelkesedésem. A sziget továbbra is gyönyörű volt, bár az egész télen tartó szakadó eső és hideg szél, kicsit elfeledtette velem, hogy mennyire mediterrán ez az ország.
Szerelmes voltam Máltába. Minden kis apró zugába, az összes kis részletével és hibájával együtt. Nem érdekelt, mennyire túlzsúfolt, vagy közlekedésileg rendezetlen annyira elfogult voltam, hogy megtaláltam valahogy mindig a napos oldalát. Hiszen ott a tenger, meg a partok, a kedves bár tipikusan mediterrán emberek, az agyvízforrasztó meleg, meg a hangulatos kis utcácskák, de valahogy út közben a kisördög beindult a vállamon, és elém tologatta a sok kis kellemetlen apróságot, amit eddig a napsütés erejével kompenzáltam. Szépen lassan egyre kellemetlenebbül éreztem magam, ha máltai társalgást hallatok, akár értettem belőle valamennyit akár nem. Egyre tiszteletlenebbnek találtam, hogy már beszélik a nemzetközi nyelvet, inkább a sajátjukon trécselnek, mit sem törődve azokkal akik azt nem értik. A mosolygós reggeleimet és szabotálta az az egyszerű tény, hogy nem fértem fel a buszra reggel munkába menet, hiszen tele van, még szezonon kívül is, mivel nem annyira törődnek vele, hogy hány ember megy a városba reggel, és abból hánynak van autója, nem sűrítik meg a járatokat. Így alakult, hogy hetente legalább kétszer 30-40 percet vártam a buszmegállóban, miközben legalább 3 busz hagyott a megállóban (mert ugye amelyik busz tele van az már meg sem áll), és így töltöttem buszra várással naponta 2 szer annyi időt amennyit egyébként az út maga igénybe vett. Hiányzott a természet, abban a kontextusában hogy fűben ülés, erdőben sétálás, hegyek, dombok, parkok, fák, amit bárhogy próbáltam pótolni a csodaszép azúrkék tengerrel, és a gyönyörű kis öblökkel, ha erdőre van szükséged, az víz édeskevés.
De barátokkal voltam körülvéve, plusz segítő társsal, még mindig azt csináltam amit szeretek, emberekkel dolgoztam, jól éreztem magam a munkahelyemen - egy ideig.
Aztán a főnökön, plusz az anyja, mivel ő meg a főnököm főnöke volt, napi szinten jártak be a spa-ba,
és mindig megtalálták annak a módját, hogy az alkalmazottakat feszültségben tartsák.
Ne értsetek félre, nem azzal van bajom, ha bejön a főnököm, és elmondja, mi nem tetszik neki, és hogyan csináljuk, ezt vagy azt, hogy hatékonyabban legyünk a nap végén, nem, nem ezzel semmi baj nincs. Valószínű ha én vezetnék egy wellness-központot ugyanezt csinálnám, mert akármilyen jó a közérzet a munkahelyen , ha nem tolod kicsit az embereket, akkor az ellustulásra hajlamosak, igen is ellustulnak, az elkalandozók elkalandoznak, a kényelmeskedős pedig elkényelmesednek. Így van rendjén, az embereket folyamatosan motiválni kell, hiszen mi más hajtaná a malmodra a vizet jobban, mintha olyan emberek dolgoznak neked akik tényleg apait anyait beleadnak. Nem ezzel volt a problémám.
Senkit sem szeretnél megsérteni, meg túl sokat panaszkodni sem, mert békésen jöttem el, szóval nem fogok halálig részletezni mindent.
A lényeg annyi, hogy 11 órát bárki tud dolgozni, de ahhoz kell egy olyan recepciós aki nem tépi cafatokra az egyórás szüneted, és nem áll oda eléd fél 2-kor (amikor ebédszüneted lenne), hogy a szüneted csak fél 5 kor lesz, akkor is csak 40 perc.
Az sem kirívó dolog, hogy egy munkahelyre be kell érni 5-10 perccel kezdés előtt, hogy összeszedd magad, segíts előkészülni a kezelésekre, megnézni minden a helyén van-e. De ha arra kérnek , hogy jelenj meg 20 perccel előbb, (amiért a 20 percért egyénként nem vagy kifizetve, se meló előtt, sem meló után, amikor még ottmaradsz, és segítesz takarítani), akkor már kicsit lehet hogy lekonyul a szám. Van egy rahedli önkéntes lelkületű személyiség, aki szívesen dolgozik 30-40 percet ingyen minden nap...én nem tartozom közéjük.
Egy hónapban egy huzamban csak 3 napot lehettem beteg, többet nem, különben nem voltam kifizetve, akkor sem ha lázas voltam.
Ahogy azt sem tartom teljesen elfogadhatónak, hogy a "mindenki-tudja-miért-jött" arab vendégeket akármilyen lekezelően is bánnak a terapeutákkal, a tenyerünkön kell hordoznunk, mert ők """nagyon jó kliensek""" - ami annyit tesz hogy majdnem a fél életüket 5 csillagos szállodákban töltik és a havi jövedelmük általában egy kisebb város havi villanyszámláját fedezné.
Azt a jelenséget sem tartom teljesen elfogadhatónak, hogy az országban őshonos emberek ingyen juthassanak hozzá olyan kezelésekhez, amiért másoknak fizetniük kell, csak mert ez az ő országuk. És ha nem kapják még, még reklamálnak is.
És úgy egyébként is a hócipőm is ki volt már azzal, hogy ha nem vagyunk forgalmasak, akkor a hotel parkolójában lévő autók szélvédőjére pakoljuk a cuki kis szórólapunkat (ahogy az a jól menő gyorsétterem a nagy bohóccal), és ha fogalmasak vagyunk akkor meg az a baj, hogy nem töltünk elég időt a vendégekkel, vagy, ha mégis töltünk, akkor hirtelen túl sok időt töltünk velük, ahelyett, hogy már a következővel foglalkoznánk. Szögesdrótmászó-versenyt indíttatnék az olyan vendégekkel, akik azt hitték hogy nekik majd 10 perccel hosszabb lesz a kezelésük, csak mert ugyanaz a nemzetiségünk, vagy miután bementünk a szobába, akkor mennek ki és töltenek el a mosdóban 10 percet, esetleg azokkal akik simán késnek 10-15 percet, "mert ez itt normális", és legfőképpen azokkal akik visszajönnek panaszkodni a szoba hőmérséklete miatt, mert tudják, hogy itt akkor kapnak egy ingyen kezelést, mert sokkal kevésbé akarjuk, hogy a neten valami csúnyát írjanak rólunk, minthogy egy terapeuta másfél órát dolgozzon gyakorlatilag a semmiért.
A vége felé már azzal a gondolattal dobálóztak, hogy ha nem adunk el annyit, amennyi az általuk megállapított optimális (magyarán ha nem próbálunk szó szerint rátukmálni legalább minden második vendégre min. 70 eurónyi akármit - amire persze szükségük van, még ha ezt ők nem is tudják) akkor levonják a jutalékunkat, és csak az alap fizunkat kapjuk meg.
Ééés ekkor kiléptem.
Mivel Máltán ezen a cégen kívül, még egy hasonló ilyen szektorban lévő cég volt, amely egyébként ugyanannak a személynek volt a tulajdona, szóba jött, hogy talán akkor ezt az országot most itt fogjuk hagyni.
Európaiként ilyenkor rögtön felsorolod magadban az összes színvonalas európai országot, mint ahogy, azt sokan tudják közületek. Először a legtöbbet Londonra gondolnak, aztán Svájcra, meg Írországra, meg Németországra, meg Hollandiára, meg Franciaországra. Sajnos a szép napos éghajlattal megáldott helyek mint Spanyolország, Olaszország, Görögország, Portugália, a saját fiainak is alig tud elegendő munkát biztosítani. Ott vannak még a skandináv államok, (amik egyébként a világ legboldogabb nemzetei közt szerepelnek) ahol viszont nincs túlzottam meleg, hozzávetőlegesen drága az élet, és egy idő után a nyelvet is illik beszélni.
Ha mondjuk 8-10 ezer euróval több félrerakott pénzünk lett volna sanszos, hogy Hawaii-on, Szingapúrban, Vegasban, vagy Új Zélandon kötünk ki, de nem volt. Emellett ha tényleg tengerentúlra megyünk, azt nagyon át kell gondolni.
Teljesen kizárt volt, hogy visszamegyek Magyarországra. Sajnálom, ha ezzel bárkit is megbántok, de amíg nem lesz radikális változás, addig nem találok okokat arra, hogy visszatérjek.
Ráadásul a barátom 70 szavas magyar szókincsével lehet, hogy az állam helyzenék kívül, még más nehézségeink is akadtak volna. Bezzeg most, a kék táblákkal bevándorlókat riogatók korában...
Szerettem volna, legalább az egyik szülőmhöz közelebb költözni.
Anyukám Svájcban lakik, jó munkahelyük van, nem nagyon panaszkodhatnak, viszont mi nem, hogy svájci németül, de még németül sem beszélünk. A délebbi városokban, mint Lugano el lehet evickélni az olasszal (bár e legtöbb helyre, a német nyelvtudás is kell), úgyhogy még az is lehet, hogy amikor már majd folyékonyan beszélem a nyelvet (az olaszt. a németről ne is beszéljünk. az élet túl rövid ahhoz, hogy megtanulj helyesen beszélni németül) ott is szerencsét próbálunk, de jelenleg Svájc nem volt a választható opciók között.
Ááááám... apukám Írországban lakik. Ahol angolul beszélnek, az emberek mérhetetlenül kedvesek, a közlekedés nagyon jól össze van rakva, nem drága hely, nincs krízis, van tenger, sok a fa és erdő, van elég munka mindenkinek, nem toloncolnak haza bevándorlókat, nem beszélnek gélül ha a közelben van valaki aki nem érti,(és egyébként sem beszélnek gélül :D ) a kényelmességnek a mediterránnal ellentétben nem a lusta, hanem a hatékony, de higgadt formáját képviselik. És itt van a családom egy része, beleértve a 8 éves kis öcsémet, akivel sohasem laktam egy országban.
Hát így történt, hogy most itt vagyunk. Három hétig apuéknak laktunk a sziget egyik legnyugatibb csücskében, 1 hete pedig beköltöztünk Galwayba, ami egy csodaszép kis város, apuéktől másfél óra, Dublintól 2 és fél.
3-4 hónap alatt mindketten találtunk munkát. Alessio egy casinóban, én pedig egy spa-ban. Igaz, nekem összesen 3 körös volt az bekerülős interjú-sorozatom, de végül is megkaptam az állást, abban a szférában, amit szerettem volna csinálni, egy 5 csillagos hotelben, a lakástól, ahol lakunk 40 másodperc sétálásnyira.
 |
| g hotel - leendő munkahelyem |
Kedden lesz az első napom, úgyhogy már nagyon izgulok. :)
Minden másról később fogok tudni beszámolni nektek, amikor már személyesen is több rálátásom lesz hogyan mennek itt a dolgok.
Szóval, hamarosan jelentkezem megint, kicsit jobban kifejtem az ideköltözés és munkatalálás eseményeit, és a "milyen-itt-az-élet" témakört.
Vigyázzatok magatokra!
Puszi - pacsi
Dóri
