2018. április 21., szombat

Karrier, munka, állás, pályaválasztás és tévhitek

Sziasztok!

Legutóbb ott hagytam abba, hogy miként is fogom megváltani a világot (a sajátomat legalább) azon módon, hogy olyan munkát vagy foglalkozást találjak, melyet ideális esetben 100 %-ban online, azaz számítógépen keresztül lehet lebonyolítani. A postot novemberben tettem közzé, azóta non-stop jelleggel térképeztem fel minden lehetséges opciót ami legalább említés jelleggel bármilyen módon összefüggésbe hozható online munkavégzéssel. Mindent le fogok írni Nektek, de előbb egy (szerintem) fontosabb témakört szeretnék feszegetni. A mai egy olyan bejegyzés amit hónapok óta csak tologatok.

Miért? Azért mert bár fel voltam készülve rá, hogy döcögős lesz, nagyon az lett. Mint azok az utak amikre véletlenül hajtasz le mikor vidéki rokonokat látogatsz és fogalmad sincs hogy hol vagy és hogy az út miért nincs rajta a GPS-en. Na körülbelül ennyire döcögős. 

Mert tudtam, hogy sok az átverés és mítosz, de nem hittem, hogy ennyire sok. És végső pontként azért mert bár rajta vagyok egy ideje, itt leírom most feketén fehéren: nincs online munkám (még). Tettem lépéseket annak érdekében, hogy legyen, de erről majd később.  Mindennek ellenére, nem vesztettem sem lelkesedést, sem ambiciót, és ha törik ha szakad, fel fogok építeni egy olyan karriert ami belefér az elképzeléseimbe. Sokkal több időbe fog telni mint azt elsőre gyermekded naiv lelkemmel gondoltam. Valamint olyan irányban kell fejlődnöm és tudást szereznem, melyekre van online kereslet. Vagy ami még ennél is specifikusabb: meg kellett találnom az irányt amibe fejlődni szeretnék és emelett az embereknek szükségük van ezen irányban képzett szakemberekre. És ez az a pont amire Neked is időt és energiát kel szentelned, ha hasonló tervekkel rendelkezel. Fontos a pozitív hozzáállás. Nagyon, nagyon fontos. De egy szakma nem pozitív hozzáállásból áll. Tanulásból, időből, pofonokból, sikerekből, és sikernek induló kudarcokból. És a kudarcok után való felállásból. Tízig számolásból, és megint nekifutásból. Mérlegelésből, önkritikából, és a magaddal szemben állított elvárásokból. Informálódásból, önfejlesztésből, jegyzetelésből, gyakorlásból. Kell, a pozitív hozzáállás, de azt hiszem még senkit nem fizettek azért mert derűsen gondolkodik. Lehet hogy tudatos teremtéssel, mantrázással és meditációval próbálok szívsebész lenni. Ami szép és jó, de nem valami hiteles. Másfelől megteremthetsz magadnak lehetőségeket arra, hogy egy egészségügyi egyetem, főiskola keretein belül, akár karöltve a pozitív életszemlélettel és elhivatottsággal, megalapozd az elméleti tudásodat. Hogy egyszer tényleg képes legyél olyan dolgokat helyrehozni mint egy dobogó emberi szív. 
És ha már ott tartunk, hogy karrier...

Sosem voltam olyan gyerek aki tudja mi akar lenni mikor nagy lesz. Hogy őszinte legyek anyukámon kívül talán még 20-30 olyan ismerősöm van akik kicsi koruk óta tisztán látják, mivel szeretnék tölteni a hátralévő életüket. Pontosabban annak közel 15 %-át. Amiről nyilván úgy gondolod, "pf, hát az nem is olyan sok", pedig valójában az.

A magyar átlag életkor 79 év nők és 72 év férfiak esetében a tavalyi, 2017-es adatok szerint. Mondhatjuk nemek figyelembevétele nélkül, hogy egy átlag magyar 75 évig él.

24 óra x 365 x 75 = 657 000 óra.
Átlagosan ennyi órát él meg egy mai magyar ember. Ebből legalább 220 000 órát átalszik. Maradunk 437 000 óránál. 
Ha Átlagos Ági dolgozik heti 40 órát, évi két-három hét szabadsággal, 20 éves korától 65-ig, akkor hozzávetőlegesen 90 000 órát dolgozik egész életében.  Amennyiben a szerencsések közé tartozik, és karrierje teljesen zökkenőmentesen és kiszámíthatóan halad. (Az ingázással töltött órákat még csak nem is említem.) Amennyiben nem úgy halad, és a nyugdíjkorhatár aközben változik számunkra előnytelenül, hogy közben megöregszünk, vagy számolunk némi túlórát, egy másod-, vagy harmadműszakot, - ami sokszor előfordul sajnos - a 90 000 hirtelen 110 000-re nőhet. Erre azért emlékezz. Vannak, akik életük ébren töltött óráinak több mint a negyedét ledolgozzák. És ezt most csak azért említem, mert ha valaminek ilyen töménytelen időt áldozol, abban valamilyen szinten örömödet kell, hogy leld. Olyan hivatás kell amiben kiteljesedhetsz, és a Te saját magad legjobb verzióját hozhatja ki belőled. 

De mi az? Mi az amiben jó vagyok? Mi az amit szeretek, és szívesen csinálnám egész életemben? Jaj, hát pofon egyszerű: mit csinálsz szívesen? Ezt ismételgeti mindenki, igaz? Válassz olyan foglalkozást ami a hobbid és sosem kell majd dolgoznod. Tényleg? Hát lehet, hogy velem van a baj, de nem tudok egy olyan konkrét hobbit sem mondani amiről biztosan állíthatom hogy életem végéig tartó lelkesedéssel tudnám csinálni nap mint nap. Nyilván szeretek főzni, kertészkedni, kirándulni, sakkozni, pókerezni, barkácsolni, idegen nyelveket tanulni, de orbitális túlzás lenne azt mondani, hogy bármelyiket önszántamból képes lennék egész hátralévő életemben ugyanazzal a lelkesedéssel egy állásként kezelni. Meglepően sokakkal találkoztam akik osztják a véleményem. Frissen érettségizettek, vagy olyan diplomát szorongató fiatalok akiknek még a szakdolgozatukon sem száradt meg a borítóragasztó.



Felnőtt emberek akik kiégtek vagy beszürkültek és váltanának, de nem tudják mire. Mert nem tudják mi másban jók. Ahogy én sem tudom. És tudod mit? Ez megesik.

Nem baj, ha ez nincs meg egyből. Nem baj az sem ha nincs meg akár 40-50 éven belül sem. 




El is mondom miért nem. Azért mert nem mindig döntünk a foglalkozásunkkal kapcsolatban a megfelelő szemszögek szerint. Személy szerint nem jártam egyetelmre, vagy főiskolára, de sokakat ismerek akik jártak, noha ennek ellenére életük későbbi felében mégsem azon tanult szakmát belül helyezkedtek el. Családdal fogok példálódzni, egyrészt mert büszke vagyok rájuk, másrészt mert kézenfekvő, és élő példát biztosítanak. Apumnak hajós-végzettsége van, ennek dacára soha életemben nem láttam vitorlással flangálni. Mindazonáltal láttam már sok különböző szakterületen belül próbálgatni a szárnyait, és valahogy mindből kihozta a lehető legtöbbet. Amikor pedig úgy látta hogy az ember-munka kapcsolat már nem annyira virágzó - tovább állt. Pillanatnyilag egy írországi panziót üzemeltetnek, - (csekkold ha nem hiszed: Ker Mor B&B) - ketten a feleségével, aki egyébként diplomás német-tanárként éppen cukrászként jeleskedik, és elképesztően élvezik. Hallottam-e apukámat valaha is arról beszélni mennyire eltökélten szeretné megváltani a vendéglátóipart? Soha. Lehet, hogy ez valami titkos terv volt, bár az is lehet, hogy amíg bele nem kezdett addig ő sem tudta. Mert nem mindenki tudja, mit akar csináni 10-20 éven belül. Rengetegen igen, és nekik szívből örülök, hiszen találtak valamit amiben kiteljesedhetnek, és számos esetben még a világot is jobbá teszik, ha mással nem, akkor embertársaik segítésével, oktatásával, megmentésével.

De mi van azokkal akiknek nem ilyen krisztálytiszta az elképzelésük a jövőjükkel kapcsolatban? Mégis mihez kezdjenek azok, akik még mindig úgy érzik, hogy hosszú és gyötredelmes áttanult éveik után sem jutottak hozzá olyan jellegű információhoz, amire úgy igazából szükségük van. Amiből elindulhatnak. Ami majd irányt mutat. Ez gyakran azon tévhit miatt van hogy a szakmánknak meg kell egyeznie a szenvedélyünkkel, a hobbinkkal, a kedvtelésünkkel. Mert nagyon úgysem járhatsz pórul, ha valami olyasmit csinálsz amiben örömed leled. Mutatok egy definíciót a kedvtelésről, amiből pontosan meg tudom mutatni miért nem értek egyet a szakma egyenlő kedvtelés egyenlettel. 


Kedvtelés: Azon tetszős érzet, melyben részesülünk, midőn valami kellemesen hat reánk, midőn valami kielégíti vágyainkat, örömmel tölti szíveinket.

Érzet. Semmi több. És mint minden érzés vagy érzet, magában hordozza azt a sajátosságot, hogy időnként radikálisan változhat. És mégis...olyan fogalomra akarunk támaszkodni aminek a jövőbeli jelenléte minden, csak nem biztos. Akkor miért alapozunk rá? Jó kérdés.
Talán azért mert mindenki ismer olyat akinek ez a módszer bejött. Vagy mert úgy hisszük, hogy ez a legbiztosabb kiindulási pont. Vagy mert az összes többi faktor, mely befolyásol minket pályaválasztásunk során általunk részlegesen vagy teljesen ismeretlen. És mi a baj az ismeretlennel? Az, hogy félünk tőle. Nem a mi hibánk, genetikailag vagyunk így beállítva. 

Az ősember sokkal nyugodtabban gyűjtögetett és vadászgatott annak tudatában hogy a villámot valami felsőbb erő hozza létre. Nem tudjuk volt-e elegendő információja ahhoz, hogy rájöjjön hogy nagy energiájú, természetes légköri elektromos kisülésnek a tanúja. Annyit tudott, hogy néha előkerül ez a valami, fényes, és hangos, és nem tud rá egyértelmű magyarázatot. Ha van rá válasz - lényegtelen milyen, honnan, mennyire valós - kevésbé vagyunk hajlamosak félni, mivel már nem ismeretlen, már meg tudjuk magyarázni, és ez az embereknek rettenetesen fontos. Nem csak az ősembernek. Majdnem mindannyiunknak. 

Anyum mindig nővér akart lenni. Az is lett, mai napig intenzív szakápoló. Nagymamám aki szociális otthoni gondozó volt (amíg dolgozott), néha-néha kérdezte, "De Évi, miért nem próbálod ki a szocit(szociális otthon)? Sokkal kényelmesebb, nincs annyi stressz, szeretnéd, meglátod." Édesanyám el sem tudta képzelni magát ebben a közegben, nem adta be a derekát és még csak fontolóra sem vette, hogy valaha egy nyugdíjas tempójú idősgondozóban lenne, a napi szintű újraélesztések helyett. Amíg, pár éve egy svájci kórház - az előre számítottnál sokkal hosszabb idejű - ügyintézésből eredű várakozási ideje alatt, beállt a kórházzal közreműködésben lévő idősgondozóba (míg az intenzíves papírjai rendezésre kerülnek). És mi történt? Napról napra lelkesebben és vidámabban mesélt a szocis életről. Az idősekről, a helyről, a mindennapi rutinról. Anyu azóta megint intenzíves, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy soha semmiről nem tudsz személyes tapasztalatot vagy véleményt  összeállítani, amíg ki nem próbálod magad azon a területen. A baj az, hogy ez egy olyan sokat ismételt klisé, hogy már el sem hisszük, hogy igaz is lehet.

Van amikor az események véletlennek tűnő sorrendje kényszerít bele az új dolgok kipróbálásába. De van amikor ezt Neked kell megtenned. És tudom, hogy nehéz, mert mindenki utál kilépni abból amit komfortzónának hívunk. Az ismert, megszokott, mindennapos, szinte reflex-szerűen véghezevihető, nagyobb erőfeszítést általában nem igénylő dolgok sokasága ez. Ahol ritka a váratlan, a kihívás, a meglepetés.
 De a csoda néha azon kívül jön létre.


Nem ülhetsz jelet várva, mert sajnos a jel felbukkanásának nincs sokkal több esélye mint egy 2024-es magyaroroszági olimpiának.

Senki sem fog lépni helyetted, és azt sem tartom teljesen indikolt akciónak amikor fizetünk valakit azért, hogy kérdések, gyakorlatok és tesztek során, majd Ő a diagnosztikai és összesített adatok alapján egy délután alatt fényt fog deríteni rá, hogy Neked mi a legjobb foglalkozás. Van amikor működik a külső segítség és tanácsadás, de van amikor nem. Másfelől, a próbálkozás mindig működik. Ha más szempontból nem is, abból igen, hogy segít eldöntened mit szeretnél csinálni, vagy legalább azt, hogy mit nem.

Ha még nem találtad meg az utad, legalább próbáld meg. Én is pont ezt teszem, és hidd el semmilyen jellegű garanciát nem tudok felmutatni arra, hogy most jó irányba tartok, de több esélyem van rá, mint ha el sem indultam volna. 

Legközelebb megírom Nektek, miért ilyen irdatlan nehéz néha otthoni munkát találni, mik jelentenek előnyt és hogyan kezd hozzá a kereséshez. Meg fogom mutatni én milyen opciókat vizsgáltam és próbáltam, meglátod majd ebből fantasztikusan le fug tisztulni mit csinálj, de még lényegesebb: mi az amit NE csinálj. Remélhetőleg így egy kis időt és bosszankodást is sikerül majd spórolnod. Megpróbálok összeszedni minden weblapot, blogot, platformot ahol nézelődhetsz, és azt is el fogom mesélni végül miért iratkoztam be egy Digitális Marketing tanfolyamra.

Addig is jók legyetek!