Az út maga sokkal fontosabb, mint az, ami útnak indított.

Sziasztok!

Remélem minden rendben veletek. Jó ideje nem jelentkeztem. Egy egész bejegyzésem van arra, hogy kifejtsem ennek okát. Az utóbbi pár hónapban lecsillapodott Málta iránti lelkesedésem. A sziget továbbra is gyönyörű volt, bár az egész télen tartó szakadó eső és hideg szél, kicsit elfeledtette velem, hogy mennyire mediterrán ez az ország.
Szerelmes voltam Máltába. Minden kis apró zugába, az összes kis részletével és hibájával együtt. Nem érdekelt, mennyire túlzsúfolt, vagy közlekedésileg rendezetlen annyira elfogult voltam, hogy megtaláltam valahogy mindig a napos oldalát. Hiszen ott a tenger, meg a partok, a kedves bár tipikusan mediterrán emberek, az agyvízforrasztó meleg, meg a hangulatos kis utcácskák, de valahogy út közben a kisördög beindult a vállamon, és elém tologatta a sok kis kellemetlen apróságot, amit eddig a napsütés erejével kompenzáltam. Szépen lassan egyre kellemetlenebbül éreztem magam, ha máltai társalgást hallatok, akár értettem belőle valamennyit akár nem. Egyre tiszteletlenebbnek találtam, hogy már beszélik a nemzetközi nyelvet, inkább a sajátjukon trécselnek, mit sem törődve azokkal akik azt nem értik. A mosolygós reggeleimet és szabotálta az az egyszerű tény, hogy nem fértem fel a buszra reggel munkába menet, hiszen tele van, még szezonon kívül is, mivel nem annyira törődnek vele, hogy hány ember megy a városba reggel, és abból hánynak van autója, nem sűrítik meg a járatokat. Így alakult, hogy hetente legalább kétszer 30-40 percet vártam a buszmegállóban, miközben legalább 3 busz hagyott a megállóban (mert  ugye amelyik busz tele van az már meg sem áll), és így töltöttem buszra várással naponta 2 szer annyi időt amennyit egyébként az út maga igénybe vett. Hiányzott a természet, abban a kontextusában hogy fűben ülés, erdőben sétálás, hegyek, dombok, parkok, fák, amit bárhogy próbáltam pótolni a csodaszép azúrkék tengerrel, és a gyönyörű kis öblökkel, ha erdőre van szükséged, az víz édeskevés.
De barátokkal voltam körülvéve, plusz segítő társsal, még mindig azt csináltam amit szeretek, emberekkel dolgoztam, jól éreztem magam a munkahelyemen - egy ideig.

Aztán a főnökön, plusz az anyja, mivel ő meg a főnököm főnöke volt, napi szinten jártak be a spa-ba,
és mindig megtalálták annak a módját, hogy az alkalmazottakat feszültségben tartsák.
Ne értsetek félre, nem azzal van bajom, ha bejön a főnököm, és elmondja, mi nem tetszik neki, és hogyan csináljuk, ezt vagy azt, hogy hatékonyabban legyünk a nap végén, nem, nem ezzel semmi baj nincs. Valószínű ha én vezetnék egy wellness-központot ugyanezt csinálnám, mert akármilyen jó a közérzet a munkahelyen , ha nem tolod kicsit az embereket, akkor az ellustulásra hajlamosak, igen is ellustulnak, az elkalandozók elkalandoznak, a kényelmeskedős pedig elkényelmesednek. Így van rendjén, az embereket folyamatosan motiválni kell, hiszen mi más hajtaná a malmodra a vizet jobban, mintha olyan emberek dolgoznak neked akik tényleg apait anyait beleadnak. Nem ezzel volt a problémám.

Senkit sem szeretnél megsérteni, meg túl sokat panaszkodni sem, mert békésen jöttem el, szóval nem fogok halálig részletezni mindent.
A lényeg annyi, hogy 11 órát bárki tud dolgozni, de ahhoz kell egy olyan recepciós aki nem tépi cafatokra az egyórás szüneted, és nem áll oda eléd fél 2-kor (amikor ebédszüneted lenne), hogy a szüneted csak fél 5 kor lesz, akkor is csak 40 perc.
Az sem kirívó dolog, hogy egy munkahelyre be kell érni 5-10 perccel kezdés előtt, hogy összeszedd magad, segíts előkészülni a kezelésekre, megnézni minden a helyén van-e. De ha arra kérnek , hogy jelenj meg 20 perccel előbb, (amiért a 20 percért egyénként nem vagy kifizetve, se meló előtt, sem meló után, amikor még ottmaradsz, és segítesz takarítani), akkor már kicsit lehet hogy lekonyul a szám. Van egy rahedli önkéntes lelkületű személyiség, aki szívesen dolgozik 30-40 percet ingyen minden nap...én nem tartozom közéjük.
Egy hónapban egy huzamban csak 3 napot lehettem beteg, többet nem, különben nem voltam kifizetve, akkor sem ha lázas voltam.
Ahogy azt sem tartom teljesen elfogadhatónak, hogy a "mindenki-tudja-miért-jött" arab vendégeket akármilyen lekezelően is bánnak a terapeutákkal, a tenyerünkön kell hordoznunk, mert ők """nagyon jó kliensek""" - ami annyit tesz hogy majdnem a fél életüket 5 csillagos szállodákban töltik és a havi jövedelmük általában egy kisebb város havi villanyszámláját fedezné.
Azt a jelenséget sem tartom teljesen elfogadhatónak, hogy az országban őshonos emberek ingyen juthassanak hozzá olyan kezelésekhez, amiért másoknak fizetniük kell, csak mert ez az ő országuk. És ha nem kapják még, még reklamálnak is.
És úgy egyébként is a hócipőm is ki volt már azzal, hogy ha nem vagyunk forgalmasak, akkor a hotel parkolójában lévő autók szélvédőjére pakoljuk a cuki kis szórólapunkat (ahogy az a jól menő gyorsétterem a nagy bohóccal), és ha fogalmasak vagyunk akkor meg az a baj, hogy nem töltünk elég időt a vendégekkel, vagy, ha mégis töltünk, akkor hirtelen túl sok időt töltünk velük, ahelyett, hogy már a következővel foglalkoznánk. Szögesdrótmászó-versenyt indíttatnék az olyan vendégekkel, akik azt hitték hogy nekik majd 10 perccel hosszabb lesz a kezelésük, csak mert ugyanaz a nemzetiségünk, vagy miután bementünk a szobába, akkor mennek ki és töltenek el a mosdóban 10 percet, esetleg azokkal akik simán késnek 10-15 percet, "mert ez itt normális", és legfőképpen azokkal akik visszajönnek panaszkodni a szoba hőmérséklete miatt, mert tudják, hogy itt akkor kapnak egy ingyen kezelést, mert sokkal kevésbé akarjuk, hogy a neten valami csúnyát írjanak rólunk, minthogy egy terapeuta másfél órát dolgozzon gyakorlatilag a semmiért.

A vége felé már azzal a gondolattal dobálóztak, hogy ha nem adunk el annyit, amennyi az általuk megállapított optimális (magyarán ha nem próbálunk szó szerint rátukmálni legalább minden második vendégre min. 70 eurónyi akármit - amire persze szükségük van, még ha ezt ők nem is tudják) akkor levonják a jutalékunkat, és csak az alap fizunkat kapjuk meg.

Ééés ekkor kiléptem.

Mivel Máltán ezen a cégen kívül, még egy hasonló ilyen szektorban lévő cég volt, amely egyébként ugyanannak a személynek volt a tulajdona, szóba jött, hogy talán akkor ezt az országot most itt fogjuk hagyni.

Európaiként ilyenkor rögtön felsorolod magadban az összes színvonalas európai országot, mint ahogy, azt sokan tudják közületek. Először a legtöbbet Londonra gondolnak, aztán Svájcra, meg Írországra, meg Németországra, meg Hollandiára, meg Franciaországra. Sajnos a szép napos éghajlattal megáldott helyek mint Spanyolország, Olaszország, Görögország, Portugália, a saját fiainak is alig tud elegendő munkát biztosítani. Ott vannak még a skandináv államok, (amik egyébként a világ legboldogabb nemzetei közt szerepelnek) ahol viszont nincs túlzottam meleg, hozzávetőlegesen drága az élet, és egy idő után a nyelvet is illik beszélni.
Ha mondjuk 8-10 ezer euróval több félrerakott pénzünk lett volna sanszos, hogy Hawaii-on, Szingapúrban, Vegasban, vagy Új Zélandon kötünk ki, de nem volt. Emellett ha tényleg tengerentúlra megyünk, azt nagyon át kell gondolni.

Teljesen kizárt volt, hogy visszamegyek Magyarországra. Sajnálom, ha ezzel bárkit is megbántok, de amíg nem lesz radikális változás, addig nem találok okokat arra, hogy visszatérjek.
Ráadásul a barátom 70 szavas magyar szókincsével lehet, hogy az állam helyzenék kívül, még más nehézségeink is akadtak volna. Bezzeg most, a kék táblákkal bevándorlókat riogatók korában...

Szerettem volna, legalább az egyik szülőmhöz közelebb költözni.
Anyukám Svájcban lakik, jó munkahelyük van, nem nagyon panaszkodhatnak, viszont mi nem, hogy svájci németül, de még németül sem beszélünk. A délebbi városokban, mint Lugano el lehet evickélni az olasszal (bár e legtöbb helyre, a német nyelvtudás is kell), úgyhogy még az is lehet, hogy amikor már majd folyékonyan beszélem a nyelvet (az olaszt. a németről ne is beszéljünk. az élet túl rövid ahhoz, hogy megtanulj helyesen beszélni németül) ott is szerencsét próbálunk, de jelenleg Svájc nem volt a választható opciók között.

                                   
Ááááám... apukám Írországban lakik. Ahol angolul beszélnek, az emberek mérhetetlenül kedvesek, a közlekedés nagyon jól össze van rakva, nem drága hely, nincs krízis, van tenger, sok a fa és erdő, van elég munka mindenkinek, nem toloncolnak haza bevándorlókat, nem beszélnek gélül ha a közelben van valaki aki nem érti,(és egyébként sem beszélnek gélül :D ) a kényelmességnek a mediterránnal ellentétben nem a lusta, hanem a hatékony, de higgadt formáját képviselik. És itt van a családom egy része, beleértve a 8 éves kis öcsémet, akivel sohasem laktam egy országban.
                                 


Hát így történt, hogy most itt vagyunk. Három hétig apuéknak laktunk a sziget egyik legnyugatibb csücskében, 1 hete pedig beköltöztünk Galwayba, ami egy csodaszép kis város, apuéktől másfél óra, Dublintól 2 és fél.



3-4 hónap alatt mindketten találtunk munkát. Alessio egy casinóban, én pedig egy spa-ban. Igaz, nekem összesen 3 körös volt az bekerülős interjú-sorozatom, de végül is megkaptam az állást, abban a szférában, amit szerettem volna csinálni, egy 5 csillagos hotelben, a lakástól, ahol lakunk 40 másodperc sétálásnyira.

g hotel - leendő munkahelyem

                                 
Kedden lesz az első napom, úgyhogy már nagyon izgulok. :)
Minden másról később fogok tudni beszámolni nektek, amikor már személyesen is több rálátásom lesz hogyan mennek itt a dolgok.
Szóval, hamarosan jelentkezem megint, kicsit jobban kifejtem az ideköltözés és munkatalálás eseményeit, és a "milyen-itt-az-élet" témakört.

Vigyázzatok magatokra!

Puszi - pacsi
Dóri

A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.

Szép Napot Mindenkinek!

2015 januárja van, szóval ezennel utólag is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!
Régóta érlelődik bennem egy témakör, amit szerettem volna megbeszélni veletek (igen, veletek. - ez azt jelenti ,hogy akinek van észrevétele, megosztandó véleménye, hozzászólása, az kommenteljen bátran, nagyon örülök minden létező hozzászólásnak, és biztos, hogy rá tudtok világítani néha olyan nézőpontokra is, amire eddig én talán még nem is gondoltam).

Köszi.



Abban a korban élünk ahol a könyvesboltok igen népszerű részei a spiritualitásnak, pszichológiának, önismereti fejlesztésnek, önsegítésnek szentelt polcai, és ez így van rendjén, örömmel tölt el, hogy az emberek nyitogatják a szemüket, és úgymond ébredeznek ebben a témakörben is.
 Az alábbi könyveknek szerves része az a téma amit a mai bejegyzésnek választottam, mégpedig azért mert manapság jóóóóóó nagy dobra vert fogalomról beszélek.
Mindenki szeretne szert tenni rá, inkább ingyen ha lehet, de nem ritka hogy fizetünk érte, olykor-olykor irdatlanul sokat. (legalább is azt hisszük, hogy ez majd így működik, de erről majd később...)Van aki egyedül is megtalálja, van aki másoktól teszi függővé, és ha nem lel rá a saját életében, szemrebbenés nélkül hibáztatja ezért embertársait. Évezredek óta megszállottan kutatjuk a titkát, és csökönyösen alábecsüljük az egyszerűnek tűnő de általában annál ésszerűbb magyarázatokat. Sokszor hosszú idő telik el, mire rájövünk, hogy végig a szemünk előtt volt és az is gyakori, hogy csak akkor döbbenünk rá a jelenlétére mikor már nem rendelkezünk a kiváltó okával.
A hiányából származó állapotok mai napig a gyógyszeripar életfontosságú alappillérei, emellett azok akik kétségbeesetten igyekeznek rátalálni és ehhez nem átallanak orvosi segítséghez folyamodni pszichológusok, pszichiáterek ezreit teszik óráról-órára gusztustalanul gazdaggá.
Lehet, hogy már páran kitalálták miről beszélek, de ha mégsem, hát elárulom.
Mai témakör: a boldogság.


Napokig csak ültem a gép előtt, a blog meg volt nyitva  az első betűre várva és percekig csak néztem a kis egyenes vonalat a lap felső sarkában, ahogy másodpercenként egy felvillanással emlékeztet arra, hogy a lap még mindig teljesen üres és erről csakis én tehetek. Az elmúlt hetekben több száz cikket, videót, dokumentumfilmet, jelentést, tanulmányt, könyvet olvastam, néztem a témakörben és azt kell , hogy mondjam, hogy eddig semmilyen eddigi témakörnek az utánajárását sem élveztem ennyire.
Rengeteg ember szólal fel a témakörben az egész világban, van aki elképesztően értelmes, valaki végtelenül nevetséges sztorikkal, de a lényeg...megkockáztatnám hogy soha semmivel nem foglalkoztak még a világon ennyit és ennyien mint a boldogsággal, boldoggá válással, boldognak maradással.
Rendkívül sok szempont áll rendelkezésünkre, melyek szerint vizsgálódhatunk, kezdeném most a legegyszerűbbel, ami jelen esetben a wikipédia.

A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata, megközelítése létezik, amelyek megkísérlik definiálni magát a boldogságot, illetve iránymutatást adni arra, hogy érhetjük el vagy honnan ered.

Mivel ennél semmitmondóbb definícióval nem nagyon találkoztam még lássuk a többi szempontot.
A reálosok örömére megosztom most veletek a száraz biokémiai magyarázatot is.

A válasz megint egy neurotranszmitter. Vagyis kettő, ha pontosak szeretnénk lenni.
Neurotranszmitter =  ingerületátvivő anyag. Ezek a hihetetlen aprócska kis specializált idegrendszeri futárok felelősek azért, hogy egy üzenetet az egyik idegvégződésből a másikig eljuttassák. Az üzenet ez esetben az öröm, elégedettség, derű, boldogság, a két fő érintett anoamin és peptid pedig a szerotonin és az endorfin.

Az endorfin egy fehérje, melynek egyik fő szerepe a fájdalomcsillapítás. Amikor egy ingerület eléri a gerincvelőt endorfin szabadul fel, hogy megakadályozza az idegsejteket abban, hogy a fájdalomingert továbbítsák. Érdekes tény, hogy emiatt szeretjük az erős paprikát is.
Az erős paprika hatóanyaga a kapszaicin erős, égető érzést vált ki, fájdalmat, és izzadást gerjeszthet.
A fájdalmat csillapítandó a szervezet endorfint termel, így a paprikafogyasztás végül egy kellemes érzéssel járó folyamat...elméletileg. Jóllehet amikor például a szemünkbe nyúlunk ugyanazzal a kézzel amivel a paprikát fogdostuk, sokféle dolgot érzünk csak épp a neurotranszmitterek fürgeségéből származó eredményes fájdalomcsillapítást nem. Azonkívül nyilván máshogy nyilatkozna a paprika-boldogság elméletről az is, aki egyáltalán nem szereti a csípőset.

A szerotonin elsődleges küldetése a boldogság érzésének megteremtése. Ennek a neurotranszmitternek a hiánya a hangulatzavaron kívül, alvásproblémához és a motiváció hiányához is vezethet. A jó hangulatért és a boldogságért a szerotoninon kívül a dopamin is felelős. Szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek szervezete több szerotonint illetve dopamint termel, mivel ezek az emberek jóval pozitívabbak, könnyebben veszik a felmerülő akadályokat, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak. A jelek szerint a szerotonin meghatározza hangulatunkat, szexuális reakciónkat és lelki kiegyensúlyozottságunkat egyaránt. Táplálkozás szakértők szerint annak érdekében, hogy szervezetünk szerotoninszintjét fokozni tudjuk, fogyasszunk barna kenyeret, hántolatlan gabonaféléket, tofut, szóját, kakaót, spenótot, halat, fokhagymát, banánt, grapefruitot, szilvát, avokádót és mandulát. Mindemellett a szerotonin kiválasztásában fontos szerepe van a Magnéziumnak és a B-komplex vitaminnak egyaránt.

Talán ezért boldog annyira Popeye, a delfinek, a majmok többsége, és a Nesquik nyuszi is...persze lehet, hogy nem.


A következő szempont a vallás.
Azt mondta egyszer régen valaki "a hit összeköt, a vallás szétválaszt".
Még ha sokak nem is így gondolják, ez a leírás nagyon frappánsan ráillik a világra, amelyben ma élünk.
Itt azért csendben elárulnám teológiai hovatartozásomat. Nem vagyok ateista.
Az ateista ugyanis azt jelentené, hogy elutasítom a természetfeletti lényeknek még csak a gondolatát is. Tagadnám az összes olyan dolgot amit a mai fizikai vagy kémiai törvényekkel nem tudunk nem magyarázni. Elutasítanám a földön kívüli élet bármely formáját, elutasítanám az isteneket, az angyalokat, a látókat, a boszorkányokat, a varázslókat, a szellemeket,a mikulást, a vámpírokat, a koboldokat, a tündéreket, és - még leírnom is fáj -, a szerencsétlen kis egyszarvúkat. Csakhogy nekem egyáltalán semmilyen módon nem áll szándékomban megcáfolnom ezeknek a dolgoknak a létezését.
Nem állítom, hogy bizonyítani tudom a létezésüket, mert nem tudom, de aki hisz valamiben annak az esetek többségében nincs is szüksége bárminemű bizonyíték létezésére. Egyeseknek elég bizonyíték egy több száz éves hagyomány vagy, hogy nagymamám mesélte, akinek az ő nagymamája mesélte, vagy a rongyosra-emlegetett indok mint "ez köztudott", van akiknek tudományos bizonyítékok kellenek, van akinek egy több ezer éves könyv.
Teljesen mindegy, hogy van-e bizonyíték vagy nincsen. Aki hinni akar, az hisz, aki nem akar az sohasem fog. Ezt nem lehet erőltetni. Ha úgy érzed valamiben érdemes hinned, és téged ez békével tölt el, akkor higgy benne, és ne törődj vele mások mit mondanak. A hit a lényeg. Egy istenben, több istenben, az álmaidban, az univerzumban, a végzetben, magadban, ahogy tetszik.Én egyetlen valláshoz sem tartozom, és igen, lehet, hogy ezért van aki azt gondolja sosem fogom megérteni milyen fajta boldogság az amit Isten ad nekünk.
Az én egyéni véleményem az, hogy hiszek magamban. Hiszem, hogy el tudom érni az álmaimat, ha megteszek értük minden tőlem telhetőt. Hiszek benne, hogy vannak a világon olyan dolgok amiket sajnos a mai tudásunkkal még nem tudunk tudományosan megmagyarázni. Ettől még semmi jogom nincs hozzá, hogy azt állítsam róluk, hogy nem léteznek, vagy, hogy nem érdemlik meg a beléjük vetett hitet. Neked nem kell hinned bennük ha nem akarsz, de nem ítélhetsz el másokat csak azért ,mert a te véleményed különbözik az övéktől.

A statisztikák alapján ugyanolyan boldogságszintet érhet el valaki akik mélyen vallásos, mint az, aki még meg sincsen keresztelve.

Ezek a statisztikák. Akinek nem inge, legyen szíves nem magára venni. Több millió ember segítségével elvégzett kutatások, nagy számok törvénye. A statisztikákhoz a boldogságkutatósok nem invitáltak be egyetlen szobába sem egy pekingi buszmegállónyi embert, és nem végeztek rajtuk elektródás kísérleteket, még csak furcsa amorf tintapacákról sem kellett megmondaniuk vajon mire emlékezteti őket.
Nem küldték őket pszichológushoz, hogy a rafinált eldöntendő kérdéseket hatalmas ívben kerülő offenzív agyturkászok kiderítsék vajon mennyire boldogok, és a boldogságuk vajon tényleges tényeken alapul-e vagy mégsem.
Ebben az esetben  - és az bármilyen meglepő is legyen - a tudósok egy sokkal kézenfekvőbb módszertani csodát alkalmaztak.
Megkérdezték őket, mennyire érzik boldognak magukat. Az embereknek csak annyit kellett tenniük, hogy elhelyezik a saját magukat egy 1-től 10-es skálán.
"Mindent összevetve mit mondana, mennyire érzi magát boldognak?"
Kisebb nagyobb eltéréssel ez az a kérdés amit a kutatók, már közel negyven éve feltesznek az embereknek. A válaszok pedig meglepően pontosak.
Valakinek lehet úgy valamilyen betegsége, hogy nem tud róla, de az elég valószínűtlen, hogy valaki úgy boldog, hogy nincsen tudatában ennek.
Az emberek önámítási képességét nem szabad alábecsülni, már csak meg sem említve azt a rizikófaktort, hogy a megkérdezett alanyok valamilyen hangulatmódosító szer hatása alatt álltak-e e kérdés feltételének pillanatában...
Végső soron még mindig ez az egyik legeredményesebb módszer az emberek boldogságszintjének meghatározására.Persze itt bekacsint a boldogság relativitása, vagyis az a tény, hogy a boldogság mindenkinek mást jelent. Nézőpont kérdése. Mint például a Plútó. Ez az égitest évtizedek óta azzal hiteget bennünket, hogy tiszteletbeli bolygóként kering a napunk körül. Aztán hipp-hopp, koffeinfüggő tudósok egy buzgó csoportja talál egy hangyányit nagyobb égitestet a naprendszerünkben és máris ott volt a kérdés, hogy akkor most csökkentsük 8ra ,vagy növeljük 10re a naprendszerünkben található bolygók számát. Így hát cseppet sem meghatódva a szerencsétlen kis 9. bolygónkat egy szerda délután hivatalosan is kitörölték a bolygók listásáról, és  kiszúrták a szemét a lekicsinylő törpebolygó névvel, mert az új bolygó, vagyis egy friss tényező miatt a nézőpontok egy abszolút Pál-fordulatot vettek. Ahogy a Plútó egyik napról a másikra megszűnt bolygónak lenni egy rajta kívül álló tényező miatt, olyannyira ingatag az emberi lények boldogsága is. Nagyon rövid idő alatt, nagyon sokféle dolog történhet, melyek használhatatlanná teszik az addig sikeresen és eredményesen kialakított boldogságot eredményező viselkedési formát vagy életstílust.

Itt van néhány száraz adat a felmérések eredményeiről, a sorrend igénye nélkül.
Az extrovertáltak boldogabbak, mint az introvertáltak; az optimisták boldogabbak a pesszimistáknál; a házasságban élők boldogabbak a szingliknél, bár azok, akiknek van gyermekük, nem boldogabban a gyermektelen pároknál; a republikánusok boldogabban a demokratáknál; azok akik részt vesznek vallásos szertartásokon boldogabban azoknál, akik ilyesmiken nem vesznek részt; a főiskolai végzettséggel bíró emberek boldogabbak a végzettséggel nem rendelkezőknél, bár azok akiknek magasabb egyetemi fokozatai is vannak, kevésbé boldogabbak, mint azok akik csupán az alapfokig jutottak; az aktív szexuális életet élők boldogabbak, mint azok akiknek ez nem adatott meg; a férfiak és a nők egyforma mértékben boldogok, bár a nők szélesebb érzelmi skálával rendelkeznek; egy viszony boldoggá teszi az embert, de nem kompenzálja azért a hatalmas mértékű boldogtalanságért amit akkor él át mikor a partnere rájön a viszonyra, és elhagyja; az emberek a legkevésbé boldogok a munkahelyre való ingázás közben; az elfoglalt emberek boldogabbak azoknál akiknek semmi dolguk sincs; s gazdagok boldogabbak a szegényeknél, de nem sokkal.



Egy másik szempont a pénz.Nagyon fontos szempont de egyáltalán nem kezelhető a probléma gyökereként. A boldogság szempontjából a pénz ( ahogy Laczkó Éva mondaná ) szükséges, de nem elégséges tényező. Ez azt jelenti, nagyban segít a boldogság elérésében az, ha nem kell a híd alatt kuksolnunk és a szemeteskonténerből étkeznünk, de csak abból, hogy a pénztárcánk vastagabb nem következik egyenesen az, hogy boldogok vagyunk.
Hosszú távon és ezreken (a világ minden pontjáról) végzett kutatások azt állítják jövedelem eloszlása nincs befolyással a boldogságra. Azok az országok ahol hatalmas szakadék tátong szegények és gazdagok közt nem boldogabbak azoknál ahol a vagyonfeloszlás egyenlő mértékű. Néha még boldogabbak is.
A pszichológiai körökben az elmúlt 50 évben meglehetősen sok ember törte a fejét a pénz és a boldogság összefüggésének tisztázásán. Az nyilvánvaló, hogy ha sok pénzünk van, akkor az a fajta aggodalom, mint a lakást elborító sárga papírfecnik, vagy a víz, villany illetve gáz kikapcsolásától való félelem nem fog napi szinten stresszforrásként lődörögni az elménkben. Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű.

"Ha megvannak a létfenntartáshoz szükséges javaink, s a pénzünket finom holmikra költhetjük, birtoklásuk több-kevesebb ideig valóban boldogságot okoz. Ám, ha őszinték vagyunk magunkhoz, tudjuk, hogy például egy családi pikniken eltöltött idő, vagy a barátainkkal folytatott beszélgetés sokkal több jó érzéssel tölt el bennünket, mint az, hogy a kirándulásról vagy a látogatásból egy jó kocsival hajthatunk haza." - mondja a hvg valamelyik cikke.
Magyarul, vannak dolgok amikhez kell pénz, és vannak dolgok amik szempontjából teljesen mindegy mennyi pénzed van. Ha úgy tetszik, minden másra, ott a Mastercard...
Nagyon könnyű bedőlni, az önámítás ezen csapdájának, hiszen a világ tele van olyan reklámokkal, melyekben a propagált tárgy körül kivétel nélkül mindenki elégedett, boldog, derűs, békés, és az agyunk primitív része nem tud mást tenni, csak összepasszintja a két dolgot, főleg ha a reklámozott objektum még nem vagyunk a birtokában hiszen ilyenkor csak azt érezzük, hogy most nem jó, ha ez vagy az itt lenne talán akkor kicsit boldogabb lennék.

Az Egyesült Államokban az 1970-es éves környékén megfigyelték emberek egy olyan csoportját akik épp megnyerték a lottó főnyereményt, és ez idő alatt egy olyan másik embercsoportot is szemmel tartottak akik nem nyertek semmit. Egy év leforgása után arra a (nem is annyira) meglepő eredményre jutottak, hogy az a csoport tagjainak a boldogságszintje akik nem nyertek semmit többé kevésbé változatlan maradt, eközben viszont a nyertesen boldogságszintje vitathatatlanul hanyatlani kezdett. Hogy miért? Aki hallott már bármiféle történetet kemény drogfogyasztásról az tudja miért.
Ha valaki példának okáért heroinfüggő lesz, akkor minden alkalommal amikor belövi magát, ugyanannyi mennyiségű heroinnal már nem tudja ugyanolyan mértékben stimulálni az agyának a boldogságérzetért felelős részeit. Minden alkalommal egy kicsit több stimuláns kell ahhoz, hogy ugyanolyan mértékű boldogságot eredményezzen. Ugyanez a helyzet a pénzzel. Ha az elején örömödet leled abban, hogy a kávészünetedben sportautókat vásárolsz, vagy a hétvégére elugrasz Bora-borára, akkor elég nagy a valószínűsége annak, hogy egy hétköznapi bevásárlókörút a barátnőiddel/barátaiddal már sokkal kevesebb örömet fog okozni, mint azelőtt. Sajnos mai világunkban egyre több gyermek nő fel olyan impulzusom hajkurászása közben amihez elengedhetetlen a megalapozott anyagi háttér.
A pénz tehát nem lebecsülendő tényezője az elégedettségnek, vagy elégedettséggel jellemezhető életformának, de meg kell értenünk, hogy a legfontosabb dolgok, mint család, barátság, kapcsolat, egészség, nyugalom, idő, még mindig nem vásárolhatóak meg holmi hologrammal ellátott UV-reagens cetlikért.
Csupán annyi pénzre van szükségünk, hogy elő tudjuk teremteni a méltóságteljes körülmények közt folytatott életformát. Hiszen ez a lényeg. A többi luxus. Nem árt, nem leszünk tőle kapzsik ( ha szemmel tartjuk magunkat, és nem élünk vissza a saját naivitásunkkal), de mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a pénz nem ehető, és még csak nem is finom.

Van még egy nagyon fontos dolog amit muszáj megemlítenem ha a boldogságról beszélünk.
Ez pedig az idő. Általában véve sokkal boldogabban vagyunk amikor a teendőinket nyugodtan, békésen tudjuk véghezvinni, sietség, kapkodás nélkül. Az idő pénz - mondták a bölcsek.
Mindenkinek vannak álmai. Kicsik, nagyon, racionálisak, vagy gyakorlatilag teljességgel kivitelezhetetlennek tűnők. A lényeg, hogy vannak. A beteljesülésükhöz pedig nem csak az erőfeszítés, de az idő is szükséges.

"Amikor most időről beszélünk akkor a „pszichológiai” időről beszélünk, nem pedig az „óra” időről, amely ahhoz szükséges, hogy például eljuss egy bizonyos helyre, vagy elvégezz bizonyos feladatokat. 

A múlt emlékei nélkül a személyiség nem lenne képes önmagát meghatározni, definiálni. Az elme által teremtett ego mindig úgy érzi, hogy a jelenben (Itt és Most), ebben a pillanatban a boldogságához szükséges feltételek (melyeket ő maga teremtett meg) nincsenek meg. Vagyis szükség van az időre, hiszen el kell érni, meg kell valósítani azokat. Az elme mindig kihelyezi a boldogság beteljesülését a távoli (vagy éppen közelinek látszó) jövőbe. Arra kérlek, gondolj arra a dologra, jelenségre, mely véleményed szerint szükséges a boldogságodhoz, de még nincs a birtokodban, vagy vágysz a megtapasztalására. Vedd észre, amint azt elképzelted, már meg is jelent az idő.  Miután a személyiség megtalálni véli a feltételezett „boldogság forrását”, rendszerint hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy azt elérje, és úgy rendezze át a világot, hogy az elvárásainak megfeleljen.

A másik hátránya a boldogság ilyen úton való megközelítésnek, hogy a beteljesülés soha nem rajtad múlik, tehát a saját lelkiállapotodat elméd függésbe hozza olyan - rajtad kívül álló - hatásokkal, amire igazából nincs semmi befolyása. Magyarul, amíg az elméddel azonosulsz, addig kiadod kezedből a saját boldogságod kulcsát. Az egód bizonyos feltételeket hoz létre, melyeknek teljesülni kell ahhoz, hogy engedélyezze számodra a boldogságot (vagy inkább az öröm felvillanó érzetét). Ha a feltételek nem felelnek az elvárásainak, akkor a gyermekkorban bevésődött reakcióval válaszol, ami lehet türelmetlenség, csalódottság, küzdeni akarás, bűntudat, harag, stb. A lényeg, hogy kellemetlen, kényelmetlen állapotba hozza érzéseid, és megteremtsen egy feszültséget, s majd ezt az energiát arra fordítsa, hogy átrendezze a világot. Ezzel elkezdődik egy - az élet során majdnem állandóan fennálló - állapot, amikor keresed, vagy létre akarod hozni, azt a szituációt, amely a vélt boldogságot megadja. S néha vannak is felvillanások, melyek megerősítenek abban, hogy érdemes küzdeni, harcolni, s évekig, esetleg évtizedekig hajszolod az álmot, mely a beteljesülés ígéretét nyújtja.

Létezik azonban egy másik lehetőség arra, hogy boldog legyél. Sokkal egyszerűbb, gyorsabb, és sokkal élvezetesebb, mint az imént bemutatott programozott gondolkodásmód. S ami a legjobb hír számodra, az önismeret erősödésével éppen ennek az útnak a kereszteződésében állsz. Ha megismered a saját elméd működését, mechanizmusait, s annak viszonyát a tudathoz, akkor megtudod, ki is vagy valójában, azon a mentális énképen túl, amely lényednek csak a felszínét alkotja. S nagy valószínűséggel az időt az elméd segítségével megérteni nem fogod, viszont maga a vizsgálat segít túllépni rajta, és megtapasztalni azt ami „Időtlen és Örök”. Akkor pedig Te magad leszel a Boldogság. "  -  fejti ki Szatmári L. Miklós: A bizonytalanság biztonsága – Kvantumszemlélet a mindennapokban című könyvében.

Sokak a fenti szöveget a légbőlkapott, túlspiritualizált, elrugaszkodott, szentimentális, agymosott jelzővel jellemeznék. És ez az ő döntésük. Azért illesztettem be az előbbi szöveget mert nagyon kifinomultan leírja az illúzióhajszolás cselekményét.


Van egy film, amiből már idéztem nektek szerintem, de ha nem akkor most elmondom a címét: A békés harcos útja ( Peaceful Warrior - aki tud angolul annak eszébe se jusson, hogy ne eredeti nyelven nézze). Igaz történeten alapul.
A filmben van egy jelenet, ami az idő, az út és a boldogság kapcsolatának egyik nagyon frappáns jellemzése.
Csak, hogy egy árnyalatnyi előzményt is ismerjünk elárulom, főhősünk Dan Millman (Scott Mechlowicz) egy lázadó fiatal atléta, aki sorsszerűen összefut egy idős, bölcs férfival, Socrates (Nick Nolte), aki később edzője, és mentális segítője lesz.
Egyik nap Socrates (csak heccből szólítják így a filmben, nem nagyképűségből) elviszi Dan-t sétálni. Azt mondja neki, elmegyünk valahova kirándulni, mutatni szeretnék valamit. Megmásszáka  közeli dombságot, csodálatos kis túrájuk van, fantasztikus helyeket látnak, pazar kilátással, meghitt beszélgetésekkel. Mikor odaérnek, Socrates lenéz a földre és azt mondja Dannak:
- Itt van, ezt szerettem volna mutatni Neked. - mondja, és szeme egy, a földön heverő abszolút mindennapi kőre vándorol.
- Egy kő? Ezért hoztál ide? Ezt akartad mutatni? Te most viccelsz velem? ezért a darab kőért kellett ide felmásznom?
- Dehát élvezted az utat, végig mosolyogtál, eljöttünk kirándulni, jól érezted magad...
- De nem tudtam, hogy csak egy kőről volt szó, ha tudom nem is jövök.

Ez a kis jelenet beleégett a memóriámba. Összegezve annyit tesz az út fontos. Vagy ha még pontosabbak szeretnénk lenni a cél fontos, de az út ugyanolyan fontos. Hacsak nem fontosabb.
Hányszor tapasztaltuk már azt hogy valami amit nagyon szerettünk volna elérni, megvenni, megtapasztalni, megkapni, meglátni, meglesni..stb., de abbal a pillanatban amikor ez megtörténik, a hőn állított boldogság, vagy derűérzet nem tart ki olyan sokáig, mint ahogy azt képzeltük azelőtt.

Így hát az idő, ami eltelik addig amíg a célunkért megtesszük a tőlünk telhető legeslegjobbat, legalább olyan mértékben értékes, mint az az pillanat, vagy pillanatok halmaza ami akkor következik be amikor a vágyunk tárgya már a birtokunkban van.Az utunk során tapasztalhatunk, tanulhatunk, megismerhetünk.


Következő szempont: A hely
Alan Watts néhai angol filozófus a következő analógiát használta egy előadásán: "Ha rajzolok egy kört, a kérdésemre, hogy mit rajzoltam, a legtöbb ember azt fogja felelni kört, korongot vagy golyót. Nagyon kevesen fogják azt mondani, hogy lyukat rajzoltam a falba, mert a legtöbb ember először a belsőt képzeli el, nem a külsőt. Valójában ez a két oldal együtt jelenik meg - nem lehet valami 'itt bent', ha csak nincs 'ott kint'."
Más szóval, az , hogy hol vagyunk alapvetően meghatározza, hogy kik vagyunk. Azon hogy hol, nem csak a fizikai környezetünket értem, hanem a kultúrát is. A kultúra egy olyan mindent magában foglaló sűrű, átható massza, aminek létezését néha észre sem vesszük addig, amíg ki nem lépünk belőle. Sokkal nagyobb a jelentősége mint azt a legtöbben feltételeznénk. 
Csak egy példa. 
Vajon miért van az, hogy az utazási irodák falán '98 óta virító már kifakult tengerparti helyek többsége a valóságban napjainkban sokkal alacsonyabb boldogságszinten toporognak, mint például az annyira nem trópusi éghajlattal bíró Izland, Dánia, vagy Svájc, akik viszont az előkelő top 10-ben henyélnek.
Annak a megmagyarázására miért produkálnak a hideg, vagy mérsékelt éghajlatok boldogabb embereket létezik egy úgynevezett összefogsz vagy meghalsz elmélet.
A trópusokon gyakorlatilag könnyű az élet. A táplálék, kókuszdió formájában gyakorlatilag az öledbe hullik. A többiekkel való együttműködés tetszőleges. Hidegebb helyeken azonban muszáj összefogni másokkal. A jó aratás, vagy az eredményes halászat érdekében mindenkinek össze kell tartania. 
Lehet, hogy a szükség találékonnyá tesz, az egymásrautaltság viszont jó indulatot szül. Nekünk embereknek szükségünk van egymásra, így hát együtt működünk egymással - igaz, eleinte önző okokból. Egy bizonyos ponton túl azonban azonban az önérdek háttérbe szorul, és csak az együttműködés marad. Azért segítünk másokon mert megtehetjük, mert örömet szerez, nem pedig azért, mert arra számítunk, hogy a jövőben viszonozni fogják. Van erre, egy szavunk is: szeretet.



Az összes általunk ismert elem közül a franciumnak nevezett (Fr) alkálifém a legkevésbé stabil. 22 percnél tovább eddig még soha, sem maradt meg. A természetben a második legritkábban előforduló elem, az asztácium után. Bármely adott pillanatban a földkéreg harminc grammnál több franciumnál nem tartalmaz többet." Elenyészően ritka",mondják róla. Földrajzi helyekről is állíthatjuk ezt.

Bárcsak létezne olyan hely, ahol az a boldogság a követendő példa és nem az anyagi javak. Bárcsak létezne egy olyan nemzet ami kollektív egyensúlyt igyekszik teremteni ember és természet, modern és hagyományos, megvalósítható és élhető közt. 

Szerencsére néha azonban történnek olyan események, melyek már a csoda határát súrolják.Azt kell, hogy mondjam igen, ilyen ország létezik, csendesen beékelődve India és Kína közé, a Himalájától keletre. Az ország himnuszában szerepel a boldogság szó, és persze ott van a nemzeti irányelvben, melynek neve Bruttó Nemzeti Boldogság. Az ország neve Bután.

A sikeresség mutatói, mint például a GDP nem csupán mérik egy társadalom sikerességét, de jól tükrözik a társadalom értékrendjét, a sikeres fejlődés vélt irányát is.
GDP = fogyasztás + bruttó hazai magánberuházás + kormányzati vásárlások (nincsenek benne a kormányzati transzferek) + nettó export (az export és az import különbsége), ha a kiadások alapján számoljuk. (De létezik még jövedelemáramláson mért és hozzáadott értéken számított GDP is. Egy vállalatnál vagy pénzügyi intézménynél maga a profit a hozzáadott érték.) A GDP esetében ez az irány a nemzeti jövedelem fejlesztése, a gazdasági teljesítmény fokozása; az üzenet pedig egyértelmű: A siker és a boldogság kulcsa az anyagi jólét. Bár ez a feltevés az alapvető szükségleteink kielégítésének szintjéig mindenképpen megállja a helyét, egy bizonyos pont után az anyagi javak felhalmozása már nem fog minket boldogabbá tenni. A felesleges fogyasztás mára társadalmunk egyik hajtóerejévé vált és amellett, hogy nem tesz minket boldoggá, a természeti erőforrások kimerüléséhez, komoly környezeti és társadalmi károkhoz vezet- amely mellékhatások a gazdasági mutatókban nem tükröződnek.

A harmincas évek óta használt GDP-t kiegészítő alternatív mutatók kidolgozását már a hatvanas évek végének kulturális ellenmozgalmai sürgették, a hetvenes évektől a közgazdász- és ökológusszakma is, és a nyolcvanas évektől az olyan nemzetközi szervezetek is, mint az ENSZ vagy a Világbank. Tavaly februárban Sarkozy francia államfő és a francia kormány azon elégedetlenségtől hajtva, hogy a mai gazdasági mutatók – főleg a GDP – nem képesek képet adni a valós gazdasági teljesítményről, a társadalmi haladásról, a környezeti fenntarthatóságról, Nobel-díjas közgazdászokat kért fel, hogy írjanak egy tanulmányt arról, hogyan lehetne bővebb és relevánsabb gazdasági mutatókat kidolgozni, illetve a GDP mérését úgy módosítani, hogy az a kibocsátás mellett annak környezeti és társadalmi hatásait is tükrözze.
Az elmúlt évtizedekben számos kísérlet történt a GDP- nél átfogóbb mutatók kidolgozására, amelyek nem csak a gazdasági teljesítményt, hanem a társadalom tagjainak jólétét és a környezeti hatásokat is tükrözik. Ezek közül talán a leginkább ismertté vált mutató a Bruttó Nemzeti Boldogság (BNB). A BNB mutatót az 1970-es években Bhután negyedik királya hívta életre azzal a céllal, hogy az akkor igencsak elmaradott kis ország fejlődésének irányát kijelölje. Összhangban a buddhista tanításokkal, a nemzeti boldogságra építő fejlődés az emberek egyéni jólétét tartja szem előtt, amely szemben a GDP kizárólag gazdasági megközelítésével magában foglalja a kulturális, a társadalmi, a politikai és mentális jólétet is. A BNB a különböző társadalmi csoportok között kategorikus összehasonlítást tesz lehetővé, amivel hozzájárul jól célzott, a valós problémákra választ kereső megoldások megvalósulásához.

A jólét és a boldogság kutatásával Bhutánban már egy, a témára szakosodott kutatóintézet foglalkozik, amely az elmúlt 40 évben folyamatosan fejlesztette a boldogság kutatásának módszertanát. Jelenleg a BNB index 9 kategóriában összesen 33 különböző mutatóból áll össze. A mutatók méréséhez társadalomtudományi és közgazdaságtudományi módszertant egyaránt alkalmaznak, ezzel egy elegyet létrehozva az egyén helyzetének önmaga által történő szubjektív, és egzakt számokkal mérhető objektív jólétének megállapításához.

A BNB mérések által jelenleg használt 9 kategória a következő:

• Pszichológiai jólét: A vizsgált személy belső, szubjektív elégedettsége az élettel. A jelenleg széles körben használt társadalmi mutatók csak objektíven ítélik meg egy társadalom jólétét – pl. bűnözési statisztikák, válási statisztikák stb. – ezek azonban nem tükrözik az egyén által megítélt boldogságot, az emberi kapcsolatok minőségét, az élettel való elégedettséget. A pszichológia jólét nem feltétlenül következik a gazdasági jólétből- az ugyanis gyakran az emberek folyamatos elégedetlenségéhez vezet. Fordítva viszont elmondható, hogy egy életével elégedett ember feltehetőleg jobban fog teljesíteni gazdasági szempontból is.
• Életminőség: A vizsgált személy anyagi jóléte és a társadalmi erőforrásokhoz (oktatás, egészségügy) való hozzáférésének mértéke, amely tényezők azonban nem kizárólag a gazdasági szempontból vett bevételekből eredeztethetőek.
• Egészség: A testi és a szellemi jólét mutatói.
• Oktatás: Nem csak a hagyományos tantárgyak elsajátításában, de a kreatív tanulás és önkifejezés területén elért sikereket is méri. A jó oktatás nem csak tudást, de értékrendet és kultúrát is közvetít.
• Kultúra: A közös identitás kialakítása, a közösség negatív külső behatásoktól való védelme érdekében elengedhetetlen a kulturális hagyományok megőrzése, a társadalom kulturális sokszínűségének fenntartása.
• Időbeosztás: Egyensúly a fizetett munka, a fizetetlen munka (otthoni és társadalmi munka) és a szabadidő között. A megkérdezettek egy napjuk időbeosztásának ismertetésével jó képet festhetnek egy társadalom működéséről.
• Jó kormányzás: Egyéni részvétel a politikai folyamatokban (a politikai jogok gyakorlása) és hozzáférés a kormányzati szolgáltatásokhoz.
• Közösségi kapcsolatok: Segít megítélni a társadalmon belüli közösségi kapcsolatok minőségét, mivel ezek jelentősen hozzájárulnak egy társadalom fenntartható működéséhez. A mutatók a társadalmi felelősségvállalást (önkéntes munka, adományozás), a közösségi kapcsolatokat, a családi kapcsolatokat és a biztonságérzetet tükrözik legfőbb értékekként.
• Természeti sokféleség és fenntarthatóság: Az emberi egészség és jólét, a társadalmi működés hosszútávú fenntarthatósága nagymértékben függ a természetes környezet minőségétől.

Nagyfokú szubjektivitása miatt érték kritikák a BNB indexét, ugyanis a mutatók jelentős része a megkérdezettek egyéni megítélésére épít, ami a fejlődés kutatásának egy új szemléletmódját teszi szükségessé. Ezen kívül felmerülő probléma még, hogy a BNB kidolgozása során a bhutáni kultúra és értékrend központi szerepet kapott, ezáltal változtatás nélkül nem alkalmazható más országokra, így elveszik az eredmények összehasonlításának lehetősége is. Ettől független a Bruttó Nemzeti Boldogság gazdasága egy kis ország részére egyértelműen kijelölte a változás irányát, ami Bhután esetében nem az eszetlen iparosodás, hanem a kulturális és természeti örökségekre építő, a társadalmi jólétet szem előtt tartó megfontolt fejlődés.

A GDP nem tartja számon a költészetünk szépségét, vagy nyilvános vitáink színvonalát. A GDP mindent mér, kivéve azt, amiért érdemes élni. Nem veszi figyelembe a fizetetlen munkát,és teljesen mellőzi az úgynevezett együttérző iparágat. Az öregembert , akit idősotthonban ápolnak, hozzájárul a GDP-hez, míg az akit otthon a rokonok látnak el nem. Sőt, még talán a GPD csökkenési bűne is terheli az illetőt, ha a róla gondoskodó rokonoknak fizetetlen szabadságot kell kivenniük. Ismerjük el, a közgazdászok igen jó munkát végeztek. Sikerült az önzésből erényt kovácsolniuk.
A BNB nem más, mint hogy az ember tudja, hol a határ; tudja, mennyi elég.

Vannak szegény országok, amelyeknek kevés jutott. De hol vannak azok a társadalmak, melyek azt mondják, 'Megálljunk! Elég amink van'?. ..
Minél gazdagabb egy társadalom, annál nehezebb a fizetség reménye nélkül tenni valamit a jó ügy érdekében. Egy gazdag, fejlett ipari társadalomban, ahol állítólag a tekintélyes mennyiségű szabad időnk gyümölcseit kellene élveznünk, nincsen késztetésünk arra, hogy olyasmit tegyünk ami nem hajt hasznot a számunkra - akár pénzbeli, akár azonnali élvezet formájában. A bhutániak azonban szívesen töltik a napjaikat célbadobással, vagy édes semmit tevéssel.

A bruttó nemzeti boldogság irányelvét 2011 júliusában az egyesült Nemzetek Szervezete is elfogadta, úgyhogy gyakorlatilag a mi dolgunk már csak az, hogy ha a változás bekövetkezik akkor ne legyünk restek megbízni egymásban.
Nem azt mondom, hogy bízzunk meg az olyan kormánytagokban akik ezért semmit sem tettek.
Bízzunk meg egymásban. Mert megtehetjük.

Kicsi lábak, nagy lépések.

Sziasztok!

Vége lett életem egyik eddigi legfárasztóbb időszakának. Mint ahogy azt elég sokan tapasztalták, tanulmányokat folytatni és dolgozni egy időben nem kimondottan a legpihentetőbb és korántsem a legstresszmentesebb életmód. Az elmúlt 6 hónapban én ezt csináltam, és a személyes véleményem továbbra is az, hogy sokkal könnyebb valamit jól véghezvinni úgy, hogyha arra és csak arra a dologra koncentrálsz. Dolgozni csak pontosan, szépen...csakhogy nem mindig egyszerű ezt az elvet  a gyakorlatban is kivitelezni, akármilyen bölcs is volt József Attila, gyanítom nem lenne felhőtlenül boldog ha látná, hogy a napjainkban ez a világ mégis milyen szeles. Az előző héten összesen 6 vizsgám volt. 5 írásbeli, 1 gyakorlati. Az írásbelik témaköre bőr és arckezelések, manikűr & pedikűr, gyantázás, smink, üzleti alapok, a gyakorlati pedig ezeknek a fizikai demonstrálása 2 óra 40 percen belül. Ennyi időm volt véghezvinni egy arckezelést, bőr-analizációval, konzultációval, szemöldökfesést, szempillafestést, arcpakolást, sminket, manikűrt, gyantázást.
Nem tudom kit mennyire érdekel a témakör, nem szeretném a fiukat hüvelyfertőzéses reklámokhoz hasonló gondolatokkal terhelni, szóval igyekszem alaposan de rövidre zárni ezt a lányos témakört.
A gyakorlati vizsgán megjelent egy felsőbb osztálybeli brit hölgyemény, nagyon kedvesnek tűnt, sőt, még az is lehet hogy az, bár a vizsga kezdetének a pillanatától abszolút úgy tűnt hogy a mosolygásért felelős izmai maximálisan el vannak sorvadva. Szerencsére kiderült hogy normális izomfunkciókkal rendelkezik, csak valahogy sokkal hitelesebbnek gondolta a nemzetközi vizsgabiztos szerepét ha úgy vizsgálja a kezelésedet, mint a vallatótiszt a kémeket.
Amikor elkezdtem a sulit számítottam rá, hogy nem csak arról fog szólni, hogyan töltsünk el egy szalonban 3 órát miközben olyan dolgokra költünk pénzt ami a testünkön, és a bőrünkben végbemenő természetes biológiai folyamatok lehető leghatékonyabb lelassítását igyekeznek véghezvinni, ám mégis sokkal több biológiai, kémiai és fizikai elvet kellett megtanulnom mint életemben bármikor, kivéve talán az otthoni masszázssulit.
Előnyöm volt, mivel nagyon sok részt már otthon megtanultam, szóval anatómiailag, fiziológiailag, már a legtöbb dolgot eddig is tudtam, csak át kellett rendeznem őket a fejemben egy másik nyelvben való gondolkodásra. A vizsgakérdések hol nevetségesek voltak, hol pedig nevetségesek nehezek.
Példának okért ha az a kérdés, miként kell véghezvinni a konzultációt a klienseddel és a választási lehetőségek : a) ítéld meg a klienst faji hovatartozás szempontjából, b) ítéld meg a klienst vallási szempontból c) igyekezz nyitott kérdéseket feltenni, és tart a szemkontaktust, vagy d) ne nézz a kliensre és faggasd a magánéletéről, akkor elég valószínűtlen, hogy valaki annyira ostoba, hogy ne a helyes választ jelölje meg. Másrészről mikor azt kérdezték hogy a folyékony alapozókban milyen szerepet szolgál a magnézium szerát, melyik az a sejtosztódási stádium amikor a kromoszómák még kapcsolódnak egymáshoz, de a sejtmag még közös, vagy milyen hatással van a bőrre a ceramid, a lanolin, a hyaluron vagy a méz, akkor már tökmindegy hogy mik a választási lehetőségek, ha nem tanultad meg - nem fogod tudni. Még mindig van egy nem olyan rossz 25 %-os esélyed hogy betippelsz valami használhatót, de az elég csekélyke ha vizsgáról beszélünk (és akkor is ha bármi másról beszélünk).

Nem tudok még eredményeket. Hetekig nem is fogok még tudni. Azt tudjuk ,hogy a  gyakorlati vizsga mindenkinek meglett. Az elméletit rész úgy érzem jól sikerült, kifejezettem az üzleti írásbelin, ami nyilván a szívem csücske volt, meglepően jól felkészült voltam. Viszont a smink az valami botrányosan csehül sikerült, bevallom férfiasan.
Már az első (!) kérdésben volt 2 olyan latin kifejezés amikről ha valaki azt mondja, hogy egy ritka állatfaj neve akkor halál nyugodtan igazat adok neki, tegyük hozzá azt is hogy 5 percenként mentem oda a tanáromhoz megkérdezni (amit szabad) hogy most ez a kérdés vajon akkor miről is szól, mert abban sem vagyok biztos hogy ha magyarul lenne akkor tudnám értelmezni.
Szóval legjobb esetben minden meglesz és lesz egy diplomám 1-2 hónapon belül, ami egy jó dolog.
Legrosszabb esetben a smink részen elbukok, és megcsinálom megint 4-8 hónapon belül, ez esetben diplomám csak 10 hónap múlva lesz, de így sincs különösebb okom szomorkodni mert az égvilágon sehova sem sietek. Azért remélem a legjobbakat, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy még idén lesz diplomám. (Hihetetlen hogy mindjárt vége az évnek....)

Újdonság megint. Költözök. Megint. Ötödjére. Nem, nem azért mert szeretek, hanem mert kisebb problémák adódtak az itthoni körülményekkel. Nem fogok sárral dobálózni, a lényeg annyi, hogy az egyik lakótársam és az én életstílusom nem egyeztethető össze.
Ő szereti a társasági életét a lakásban lerendezni, akkor is ha vizsgára tanulnék, ehhez pluszba hozzájárul egy jelentősebb alkoholprobléma, és kész a "nem szívesen jövök haza" életérzés.

Leültem velük, mondtam, hogy senkit sem hibáztatok de nem érzem így jól magam, s heteken belül ki fogok költözni de nem megyek el addig míg nem találok a helyemre másik lakót, mert nem akarok kitolni senkivel. Mondták, hogy ők is költöznek inkább, úgyhogy szerződést kell bontanunk, mindenki rövidebb lesz 270 euróval, de ez van.
Ezek csak színes papírfecnik, majd lesz belőlük másik.

Rágalmazom azokat a híreken miszerint világrekord megdöntést kísérelek meg egységnyi időben véghezvitt költözések szempontjából. Nem fogok többet olyat írni, mint legutóbb, hogy " most itt fogok lakni egy évig", mert fogalmam sincs mikor mit fogok csinálni, őssze-vissza változnak a dolgok, és hogy őszinte legyek ez egyáltalán nincs ellenemre.

Páran már láthatták facebook-on, hogy kapcsolatban vagyok. Ez igaz. 10-11 hete.
Elég sokat elmélkedtem azon mennyire akarok ilyen privát információkat megosztani egy ennyire publikus blogban, de arra jutottam, hogy alapvető dolgokat el fogok árulni nektek, mivel Ő most pillanatnyilag a mindennapjaim része, és előbb vagy utóbb úgyis hallanátok felőle.

Megkockáztatva hogy keresztet fogtok vetni rám, elítéltek, féltetek, aggódtok és nem értetek egyet, még azt is elárulom, hogy az új lakásba vele költözök.
Iiiiiiigen. Túúúl korai, én is tudom.

Ellenben bármennyire hihetetlen, van jó indokom egy ilyen lépés meghozatalára (is).
Nem tudom mi lesz a jövőben, azt tudom mi van most. El kell költöznöm, neki is ki kell költöznie a mostani helyéről november 15-ig és felröppent a gondolat, hogy mi lenne ha összeköltöznénk. Valószínű úgyis összeköltöznénk előbb, vagy utóbb, persze siettető körülmény az, hogy nekem most kell költöznöm és nem előbb, végképp nem utóbb. Amennyiben most elköltözik mindenki külön - külön, aztán pár hónap múlva összeköltöznénk valaki megint pénzt bukna el, így viszont még spórolunk is, mivel sokkal könnyebb 2 embernek megosztani egy lakás költségeit, főleg ha még együtt is vannak, és nem csak a z ingatlanon osztoznak.
Igen, ettől még korai, én is tudom, ne higgyétek, hogy nem vagyok tisztában vele, de én úgy érzem nem lesz probléma, ha meg lesz akkor majd ráérünk akkor aggódni. Ez most egy ilyen lépés volt. Igen, komoly döntés, igen, tudom.

Alessionak hívják, krupié egy casinoban, ami a lakásommal szemben van, itt ismertem meg mikor apuval elmentünk pókerezni. Velem egykorú. Olasz. Pontosabban szicíliai, de nem, nem a maffia embere. Találkoztunk néhányszor a casinoban, aztán a casinon kívül, teltek a hetek, én pedig elég hamar elképesztően szerelmes lettem.
Roppant érdekes dolog ez a szerelem. Egyesek szerint csakis biológiai és kémiai okai vannak, és mi ezeknek az áldozataként végeznénk tovább fajfenntartó tevékenységünket. Amit nem tennénk meg, ha belegondolunk, mennyi áldozatot kell hozni. Tehát ezért a természet kegyessége miatt, mi addig is jól érezhetjük magunkat, s erre a megoldás a szerelem.

Számomra lenyűgöző hogy néhány kis pöttömnyi peptid és hormon hatására milyen mértékben meg tudunk kattanni.

Az agyalapi mirigyünk fondorlatos módon oxitocint termel minden egyes kézfogásnál vagy összebújásnál, és irgalmatlan mennyiégű dopamint termel amint meglátsz egy bizonyos arcot. A tudósok felfedezték, hogy a feniletilamin egy agy által termelt, ingerületátvivő anyag, mely felelőssé tehető azért, ha valaki őrült szerelembe esik. Az amfetamin természetes formája, mely elárasztja az agyat szexuális izgalomba jövetelkor.
A gond csak az, hogy a szakemberek azt is megállapították, hogy a feniletilamin csak körülbelül a kapcsolatok első 3-5 évben működik(statisztikák szerint a legtöbb szakítás az 5. évben történik). Ez ahhoz az emberfejlődési teóriához vezethető vissza, mely azt feltételezi, hogy az ősidőkben a férfi csak addig maradt a párjával, míg gyermeket nemzett neki, majd védelmet nyújtott addig, míg a gyermek önállóan helyt nem tudott állni a klán mindennapjaiban. Természetesen a hosszú távú kapcsolatok nem csak a feniletilamin jelenlétén múlnak.

Az oxitocint lehetne hormonális ragasztónak is nevezni, mert tulajdonképpen ez működik, amikor feniletilamin már nincs jelen a szervezetben. Hatása erősebb a nők esetében, mivel az ösztrogén erősíti, viszont a tesztoszteron csökkenti működését.Ugyanez a hormon szabályozza a stressz megjelenését vagy épp meg nem jelenését.

Kutatások szerint az oxitocin szint az optimális alatt van mindkét nemnél, amennyiben legalább hetente legalább kétszer nem élnek meg orgazmust. Emellett egy másik kutatás - melyet 3500 résztvevővel végeztek – azt a konklúziót vonta le, hogy akik legalább hetente háromszor szeretkeznek, a valós koruknál 10 évvel fiatalabbnak néznek ki. ( ami azért valljuk be elég bámulatos). A vizsgálatban résztvevő alanyok között voltak európaiak, és amerikaiak is.
Az agyi jutalmazórendszer kulcsa a dopamin. A dopamin az érzelmekért leginkább felelős, fokozott figyelmet, izgatottságot szabályozó ingerületátvivő anyag. Ugyanez a hormon játszik szerepet a kokainfogyasztóknál, és pontosan ugyanez az oka annak is, hogy mikor szerelmi válságba kerülünk, vagy hiányolunk valakit az érzés szinte teljesen megegyezik az kábítószer-megvonás tünetegyüttesével.
Még meg kell említeni a szerotonint ha már ennél a témánál vagyunk.
Bizonyossággal állítható, hogy a szerotonin hiánya összefüggésbe hozható a depresszióval. Az antidepresszáns gyógyszerek úgy hatnak, hogy megemelik a szerotonin szintet, akár olyan hatást is elérhetnek, mint egy kellemes, meghitt beszélgetés a hőn imádott társunkkal. Az állatkísérletek során azt tapasztalták, hogy magas szerotonin szint növelte a szelektivitást, míg az alacsonyabb szint kimutatásakor kevesebb agresszivitás jelentkezett.

Mindent összevetve szerelmesnek lenni az egyik legegészségesebb dolog, és azt hiszem olyan lépések meghozatala mint egy ilyen korai összeköltözés sokkal indokoltabb így, mivel most nem vagyok 100%- osan normális.
Mint eddig, remélem a legjobbakat, és ahogy eddig ez bejött, egyáltalán nem érzek aggodalmat vagy félelmet.
Amit érzek az az, hogy szerfelett boldog vagyok, és örülök hogy most egy olyan helyre fogok "haza" menni, ahol tényleg csak a mi motyóink vannak, és örülök annak hogy a jelenlévő másik ember is ugyanabban a lakásban lakik amiben én.

Igen, 8 hónap kellett hozzá, de most elmondhatom, hogy gondolkodás után sem találok különösebb okot panaszra. Van egy jó állásom, letudtam a vizsgáimat, van építeni-való karrierem, egy csodaszép lakásba költözöm be még ezen a héten (amiről képeket a következő postban fogok mutatni nektek), egy hihetetlen párkapcsolat tagja lehettem, egy olyan országban ahol még mindig többnyire pólós idő van.
A lakásnak egyébként 2 szobája van, hogy mindig tudjon nálunk lakni aki jönne látogatni, úgyhogy innentől kezdve már rajtatok áll gyerekek, nem legitim kifogás ,hogy drága a szállás. :)

Utolsó témaként felvetném, hogy eddig úgy terveztem hogy Magyarország lesz az az ország, ahol megöregszem. Mert gyönyörű, mert csodaszép fővárosa van, és mert egyszerűen semmi máshoz nem fogható, azt meg már nem is említem, hogy itt születtem, ez a hazám.
Mindazonáltal a huncut kis kormányunk mintha ezt valahonnan megneszelte volna, és bár halvány fogalmam sincs róla mi a baja a tisztelt felső párszázaknak a haza még visszamenni szándékozó, vagy épp otthon rabszolgáskodó magyarokkal, olybá tűnik megtesz minden lehetséges pökhendi és felháborító dolgot azt elősegítendő, hogy nem vágyjak vissza ebbe az országba, akár kihátrál az Unióból, akár nem.
Nem a 700 forintról van szó, amit elvileg a szolgáltató fizet ( ahogy a bankadót ugye...)(bár elég elborzasztó tény, hogy igenis sokaknak a 700 Ft is megemlítésre méltó kiadás ma otthon).
Minden tiszteletem a tömegeknek, az összes egyes tagjának, hogy kinyitja a száját egy olyan korban is ahol ezért már nem egy és nem két embert lehetetlenítettek el.
Szeretném az ellenkezőjét hinni, de nincs olyan, ami ne történhetne meg. Egyszerű pszichológiai kényelem ez, útvonalfüggőségek mentén gondolkozunk. A nagy stratégák viszont fordulópontokat keresnek, ahol trendek homlokegyenest ellenkező irányokat vehetnek. Egy éve nem hittük volna, hogy nyugodtan nézegetjük az orosz katonák ukrán területen folyó háborújáról szóló videókat. Azt sem hittük volna, hogy Edward Snowden az elmúlt évtized amerikai jelentéseit ripsz-ropsz feltölti a netre. Ugyanígy most elképzelhetetlen, hogy Magyarország a NATO-védelmet kockáztassa, de alighanem éppen ez történik.

Mi meg nem tudjuk hova nézzünk, vagy inkább hogy honnan fordítsuk el a tekintetünket.
Nagyon elszomorít, hogy az ország , melyet teljes szívemből szeretek a szemünk láttára válik valamivé, ami lassacskán sok mindennek nevezhető, csak élhetőnek sem.
A mostani generáció ereje igencsak le lett becsülve. Bármire képesek vagyunk, vagytok.
Ennek dacára nehéz erőt meríteni onnan, ahol évtizedes keserűség, boldogtalanság, igazságtalanság és korrupció lapul. Csak remélni tudom, hogy haza tudok menni egyszer úgy, hogy ne vágyjak el megint. Őszintén remélem.
Nem érzem teljesen hitelesnek, hogy innen messziről okoskodok erről, én, aki mindezt, (a fent említett okokért is) ha ideiglenesen is, de a hátam mögött hagytam, nem is szándékom bölcselkedni, csak leírtam a véleményemet.
Valahogy meg kell mégis őriznünk a békénket, a boldogságunkat, meg kellene próbálnunk lelkesek, reménykedőek, optimálisak, motiváltak maradni, másként nagyon nehéz lesz ezen a közigazgatási rendszeren fogást találni egy olyan államban, ahol az Országgyűlés házelnőke az interjúiban bizalmasan emlegeti az amerikai külügyminiszter-asszonyt és fittyet hány arra az elég jelentős részletre, hogy az államok külügyminisztere másfél éve férfi...

Nincs ötletem, mit kéne tenni, tényleg, fogalmam sincs, de azt hiszem, hogy a nagyobb baj az, hogy ide nem lesz már elég egy jó ötlet.
Jajistenem, hát le a kalappal még egyszer azok előtt akik fel mertek állni mégis, akkor is mikor mindenki más ülve maradt. Így tovább, beszéljetek amíg nem kell minden szó után adót fizetnünk ékezetes járulékkal.

A végére szeretném megosztani veletek egy jó barátom egyik dalát, (amit habára legkevésbé sem logikus módon, de csak a post elejére tudtam beilleszteni, akárhogy próbáltam idehúzni alulra, nem sikerült), ha bárkinek motivációra lenne szüksége, ajánlom figyelmébe. A videó arról szól, hogy lehet egy fából készült gondosan összeragasztott, profin beállított és szaktudással kezelt formás kis dobozzal inspirálni.
https://www.youtube.com/watch?v=dqLZ1A-nZdk



Vigyázzatok magatokra!
Ölelek Mindenkit!
 :)

Dóri

Belenéztél!

  Van egy játék, ami a velem egykorúaknak, a pár évvel idősebbeknek, és olykor-olykor még a jóóóóval idősebbeknek is nosztalgikus emlékeket csal a mindennapjaiba. Ha jól tudom a játéknak nincs konkrét neve, egyszerűen csak egy karika, vagy kör a szignója amit a hüvelykujjunk és a mutatóujjunk segítségével alkotunk. Mivel végtag-végeink hajláspontjainak száma teljességgel konstans, így a kör ezen speciális esetben nem fedi 100 %-osan az "adott ponttól azonos távolságra elhelyezkedő pontok halmaza" leírást.
Elmagyarázom a szabályokat. Nem kell rizikó szabályokhoz hasonló szisztémától rettegni, ezt a játékot általában alsó osztályban kezdik megismerni a fiatalok, úgyhogy ehhez mértem komplikált a dolog.
Mutatunk egy karikát, ahogy a képen is látszik.

Nincs Anna és Berci, és nem lesz András és Béla sem.Van tehát A és B.
A mutat egy karikát. B-nek van 3 lehetősége.
Vagy belenéz, ami a legrosszabb választás,tekintve a konzekvenciákat,( lejjebb azt is kifejtem miért,) vagy ignorál, vagy kilyukaszt.
Én nem tudok róla, hogy a játéknak lenne bármilyen szexuális hátszele, szóval a lyukasztást itt úgy értem csupán, hogy egy másik kéz egy másik ujjal, belenyúl a karikába, majd az ujjat a karikából tüstént el is távolítja.

Tuuuuudom, tudom, most van rá elenyésző esély ,hogy a rokonaim egy része a fejét fogja, mondván "most komolyan egy ilyen belyegyzésre vártunk hetekig", de azt kell hogy mondjam : Igen.
Anyu, Apu tisztelettel elnézéseteket kérem, de ez a játék meghatározta az én és még sok más korombeli suhanccimborám gyerekkorát, úgyhogy innentől kezdve, aki ismeri a szabályokat (ahogy most már ti is) annak muszáj játszania. Nincs mese,. Ez olyan mint a brokkoli. Vagy megeszed, vagy hisztizel és utána eszed meg.

Szóóóval. amennyiben B belenéz az A által mutatott karikába, és nem tesz semmi egyéb mozdulatot, a helyzet igen egyszerű. A adhat egy zsibit ( zsibbasztó, medvepuszi, olyan kisebb ,de nem kifejezetten fájdalommentes ütés, ami a behatási zónában ideiglenes izomtraumából kifolyólag zsibbadást vált ki, melyet nemritkán fájdalom és lelkes káromkodás kísér).
Kifejezetten vállra ütünk, akkor is ha szerinted egyes embereknek olyan az arcuk, mintha váll lenne.
A váll még egyéb szerepet is kap, de erről amjd később..
Egyes helyeken még olyan szabályok is vannak az ütéshez mint például,hogy ütés előtt le kell söprögetni a területet, ahogy azt ütés után is meg kell ismételni. Amennyiben ez elmarad, és az ütést elszenvedő fél ezt realizálja, a hibáért ujjabb ütés jár, nyilván itt annak aki az előzőt nem megfelelő körülmények között végezte el. Még olyan szabályok is vannak helyenként, miszerint aki a zsibit nem köszöni meg, annak automatikusan jár mégegy, és remélhetőleg  a második alkalommal már rendelkezik annyi mentális kapacitással, hogy azt már megköszönje, különben egy térdőkontinuumot megszégyenítő végtelenbenyúló erő- és életvesztegetés lesz a história vége. Ezek a söprögetős, megköszönős szabályok hol ismertek, hol nem. Senkit sem lelkesítenék arra, hogy ha azt látja, hogy valaki nem köszön meg egy vállra mért ütést akkor parasztozzuk le az illetőt, mert ezt nem tartom épp a helyénvaló viselkedésnek. Nem mindenki ismeri az összes szabályt, és az is lehet, hogy ők máshogy tudják, mert akiktől hallották azok is máshogy tudták,de ettől még nem lesznek kevésbé jól informáltak, egyszerűen ők máshogy ismerik, ilyen egyszerű.
(Ismerek például egy testvérpárt, akik úgy römiznek, hogy ha lepakolod az összes lapodat szóval "hand"-et csinálsz, akkor nem szúrhatsz be még ide-oda lapokat, hanem várnod kell egy kört.
Én nem így tanultam, úgyhogy az első pár 100 alkalommal mikor ennek a roppant furmányos kis szabálynak köszönhetően nem nyertem megesett, hogy udvariatlan kifejezésekkel illettem a Szabó testvéreket, ezért itt és most elnézést is kérek. De ők viszont így tanulták, és így szokták meg, szóval nincs mit tenni, ha játszani akarsz velük, vagy megszokod, vagy kerítesz még 2 játékost, hogy aztán a többség megszavazza a Szabó-szabály ideiglenes felülírását. :) )

Összefoglalva az 1. lehetőséget.: Ha belenézel és nem csinálsz semmit, fájni fog a vállad.


Második eshetőség. Belenézel és kilyukasztod.
Amennyiben észrevetted, hogy valaki karikát mutat, és voltál akkora balek, hogy még bele is néztél, még mindig szépíthetsz: egy gyors és határozott mozdulattal ki kell lyukasztani a karikát és hopp, máris te vagy az aki belelökte a karikát mutatót a saját vermébe. a pillanat a tiéd, a másik a szüleidet szidja, de az élet szép, hisz senki sem fog indokolatlanul fájdalmat okozni neked.
Viszont itt nagyon óvatosan kell ám cselekedned. Amennyiben a lyukasztás során A elkapja az ujjad mielőtt azt kihúztad volna a karikából, megint te, B vagy a vesztes, hiszen rajtakaptak, amint rajtapkatad őket.


Összefoglalva a 2. lehetőséget: Ha belenézel és kilyukasztod anélkül, hogy az ujjad a másik kezében maradjon, nyertél, ha belenéztél, megpróbáltad kilyukasztani de az ujjatad elkapták, vesztettél.(Még akkor is ha pánikbeteg módon kirángatod az ujjad a másik markából. Ha a lyukasztás nem ment csont nélkül, és csak egy pillanatig is el lettél csípve, megnézheted magad.)



Harmadik kimenetel: Ignorálsz.
Ennek több oka is lehet.
Tegyük fel 2. osztályos korod óta játszod a játékot és már a féléber állapontban még csak stand by üzemmódon működő perifériádból is észreveszed, hogy valaki már megint elképesztően agyafúrt akar lenni.
Vagy olyan érett Fölnőtt az emberünk, aki nem törődik az ilyen gyermekded badarságokkal, és ha bele is néz, legyintéssel fűszerezve kijelenti, hogy neki erre nincs ideje, ugyanis ő egy fölnőtt, ha nem tudnád.
(mielőtt rágalom érne, ismerem a felnőtt szó helyes betűzését, csak szerintem kicsit érezhetőbben leírja a szó mélyebb jelentését az ahogy Antoine de Saint-Exupery használta a Kis Herceg c. művében).


Az utolsó és legfontosabb szabály : Csak váll alatt ér. A vállunk nem más, mint felső végtagunk, azaz karunk csatlakozási pontja törzsünkhöz. Karikát csak váll alatt ÉR mutatni. Ez nem jelenti azt, hogy nem mutathatod váll fölött, de az igaság része az is, hogy a szabályok bármilyen nemű figyelembe nem vétele generációkra visszamenő tiszteletlenségnek minősűl, és volt rá számos példa az ezernégyszázas éves közepe táján, hogy akik az olyan súlyos dogmákat nem tiszteltek mint a váll alatti szabály, tisztázatlan körülmények között, máglyán égtek el.Az ütést manapság, legalábbis azokkal akikkel én szoktam játszani nem igazán adjuk meg. Ez nem nagyképűség, egyszerűen egy idő után már nincs szíved napi 10-szer bántani valakit akit egyébként barátodnak nevezel.
Van aki ragaszkodik a szabályokhoz, ilyen konzervatív körökben nincs választásod, odanyújtod a vállad, elfordítod a fejed, de ez már elég ritka, valamelyest viszont érthető.

A játék dióhéjban ennyiből áll, de nyilván még van némi keretsztori amit jobb ha figyelembe veszünk.

Nem mutatunk karikát olyanoknak akik testi adottságaik nem teszik lehetővé a lyukasztást.
Nem mutatunk karikát olyannak sem, aki a lyukasztást a saját, vagy mások élete, vagy testi épsége  kockáztatásával kellene, hogy végrehajtsa.

Minden egyéb esetben mutogathatunk. De amikor mutogatunk, a tenyerünk lefelé néz,  és a kör váll alatt kell, hogy legyen.

Jaaaaaaj , nagyon boldog vagyok, hogy mostmár mindenki ismeri ezta  játékot. :)
Igen, baromság, de egyidőben elképesztő mennyire fel tud dobni egy unalmas várakozással töltendő 5 percet.
Másrészről (véleményem szerint) egész előnyős kis jelentéssal bír:
 Figyelj oda!

Ha ma kimegyek az utcára és körülnézek, minden második embernek tudok csak a szemébe nézni, mert a többiek mind lefelé néznek, valami olyasmire ami az esetek többségében okosabb náluk. Legyen az kutya, vagy készülék.
Ilyen körülmények között ez a játék maga a vegytiszta sikerélmény.
Én a mai napig nagyon szeretem mutogatni, és ez nem igazán segít hozzá bármilyen nemű közszimpátia kiváltásához, de erről valahogy mindig megfeletkezem.

Pont ezért volt meglepő, mikor egy nap, nem tudom milyen felindulásból, de mutattam egy karikát a spanyol kolléganőmnek, mert egyszerűen elfelejtettem, hogy hol vagyok, kikkel vagyok, és anyira ösztönös volt, hogy eszembe sem jutott, hogy nem ismeri.
 De ismerte! Belenézett, és elhadart egy sor vulgárisabbnak nevezhető katalás kifejezést.
Ledöbbentem.
Eddig csak és kizárólag magyar emberekkel játszottam ezt, és nem egy és nem kettő olyan sztorit hallottam magyar emberek szájából, hogy "én ott voltam mikor ezt a játékot kitaláltuk", "én meg ismerem azt a Pistát akitől az egész indult valahonnan Ceglédről, Nyíregyházáról, Kosdról, vagy Gyergyószentmikósról."
Lehet , hogy így van, nem fogok én senkit sem hazugnak nevezni, Lehet hogy a ceglédi szokások már ilyen szintű kontinensmeghódításokon mentek keresztül. Akárhogy is legyen, olybá tűnik, a játék világszerte ismert, ami megint csak arra vezethető vissza, hogy ez a világ néha igen pici ám.

Hetekbe telt mire feldolgoztam, hogy a katalánok is ugyanolyan semmirekellő dolgokkal ütik el az unalmas pillanatokat mint mi, mikor egy szíciliai társaságban, ugyanúgy szembetalálkoztam a megrökönyítő ténnyel, hogy a játék még azon a szigeten is nagy közkedvelntségnek örvend.

Hasznos dolognak tartom az egészet mivel arra kötelez, hogy legyél kicsit figyelmesebb , mitőbb, erre egy mókás módon ösztökél, és lehet, hogy csak én látom így, de a Játék, azt hiszem az egyik legfontosabb dolog az életben. Játssz, mint egy gyerek. Jó szórakozást!


Út közben meglátogatott Apukám, mint azt páran tudjátok, speciel azok főleg akik azon a kék, f betűs közösségi oldalon az ismerőseim.
Csodás 6 napot töltöttem vele, és mitagadás rendkívül jó érzés, hogy kijön apukám valahova ahova én jöttem előbb, bemutathatom a kollégáimnak, bemutathatom az egész szigetnek, elvihetem ide-oda, és itt nem csak a "na-büszke-vagy-fater" érzésről beszélek.
Azt hiszem egy kicsit torz manapság ez a legyünk együtt, hiszen nyaralunk dolog.
Valahogy az élvezzük a nyaralást hozzáállás átváltozott egy most jól KELL éreznünk magunkat mániába, nem tudom mikor, biztos valamikor amikor épp nem figyeltünk oda...
Megnézzük a várost mert a várost ugye muszáj megnézni, megnézzük a legszebb partokat mert mindenki megnézi a legszebb partot, akkor is ha egy törölközőnyi hely sincs a földön, mert tudjuk, hogy nekünk most per pillanat már igen is jól kellene éreznünk magunkat, hiszen nyaralunk, erre spóroltunk és még napszemüveget is vettünk, meg szép új fürdőruhát, és közben csak egy dologról feletkezünk el:
arról, hogy tényleg élvezzük a pillanatot.
Apuval eléggé hasonlóak vagyunk. Kivülről abszolút nem  - ami abban is megnyilvánult , hogy mikor elmentünk pókerezni kivétel nélkül mindenki azt hitte az asztalnál, hogy a férjem, ami azért elárul egyet s mást az itteni játékosok megfigyelési kompetenciájáról - de minden más nem fizikai szempontból sokat örököltem tőle.
Vicces az egészben, hogy egyetlen egy este terveztük, hogy elmegyünk vacsorázni, az étterembe ahol az első 2 hónapban dolgoztam, mert frenetikus sushijaik vannak. Mit ad Isten, pont akkor volt 3 órás áramszünet.
Jaj, hát mit nekünk áramszünet, otthon is annyi van mint égen a csillag...de ez nem egy futó kimaradás volt, egy házban, vagy utcában, vagy házsorban.
3 óráig nem volt áram. Országszerte. Sehol.Se-hol.
Szerencsére a jobban felszerelt helyek (mint ahova mi is beültünk, és mint olyan, azon a 300 méteren ez volt az egyetlen ilyen) vannak saját generátorok. Ezt nyilván a többi 600 turista is igen hamar észrevette, mivel nem nehéz dolog megpillantani az egyetlen éttermet közel s távol, ahol nem mécseseknél nézegetik az étlapot.
Hála az asztalfoglalás bámulatos intézményének, semmit sem vettünk észre a tömegből.
Azt hiszem életemben először vacsoráztam Apukámmal. Mármint ilyen hivatalos vacsora vacsora, apja-lánya körülmények közt.
Nagyon tetszett, hogy nem volt akkor sem feszültség amikor nem csináltunk semmi turistához illőt.
Felkeltünk, ettünk aztán leült ki egy konyvhöz, ki egy laptophoz, és eltelt 2-3 óra ,úgy hogy egyikőnt sem szólt egy árva szót sem. Nekem - és azt hiszem Neki is - bőven elég volt, hogy egy szobában lehettünk, és ennél többre abban a pillanatban nem is volt szükség.
Ő ott volt nekem, én ott voltam Neki, pont jó volt így.
Jaj, Apu, nagyon király, hogy kijöttél :)

Talán halloták már azt is néhányan, hogy nemsokára hazamegyek.
Igen, ez igaz. Október 1-től 8-ig otthon tartózkodom. A számomat majd megírom azoknak akik kérik, talán egy blogba mégsem rakom bele, remélem nem haragszotok meg.
Végre találkozom Édesanyámmal, akit egy éve nem láttam és remélem minél több más családtagommal is tudok majd találkozni, nem is beszélve a barátokról, régi arcokról, és ki tudom használni ezt az otthon töltött 172 és fél órát annyire amenynire csak lehet.

Addig is vigyázzatok egymásra!
Nemsokára találkozunk!

Ölellek titeket! :)

Élni és élni hagyni

" Kultúra fn 1. Az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. | A művelődésnek vmely területe, ill. vmely korszakban, vmely népnél való megnyilvánulása. Anyagi ~; a görög ~. | ritk A civilizációval szembeállítva: szellemi javak, műveltség(i színvonal). 2. Vkinek művelt volta, műveltsége. Nincs zenei ~́ja. 3. Vminek kulturált volta. A viselkedés ~́ja. 4. Tud. | termesztés, művelés. Növényi ~́k | Termesztett növénnyel borított terület. | Biol (Baktérium)tenyészet. [lat.] "

Amíg minden kontinens nagy szeme Brazíliát bámulja naponta legalább 3 x 90 percig, (plusz 5-10 perc a spontán drámaszakkörök miatt) addig arra a következtetésre jutottam egyik nap, hogy ha van olyan hely, ahol a legkülönbözőbb nemzetiségek fiai-lányai relatív békésen, harmóniában és szimbiózisban tudnak élni akkor Málta  egy ilyen hely.
Ezernyi kultúra képes vállvetve létezni, fittyet-hányva az olykor szemernyi, olykor hatalmas különbségekre. Rá kellett, hogy döbbenjek, esetenként hajlamos vagyok előítéletes lenni. Különösen a kulturális különbségekre vagyok valamiért nagyon érzékeny. Nem tetszik, ez tény, de legalább már ráeszméltem, így könnyebb rajta változtatni.

Volt egy kisebb szájkaratém az egyik kollégámmal. Indiaiak, meghívtak vacsizni. Igen, curry  volt (amiről csak halkan jegyezném meg, hogy a magyarokon kívül az égvilágon senki sem ejti "köri"-nek, ezt a fűszert "kári"-nak ejtik, itt is

Ázsiában is), meg rizs, meg egy rahedli olyan dolog amiről azt sem tudom, hogy hogyan kell helyesen leírni.
A szereplőket illetőleg, nem foglak nevekkel fárasztani benneteket, lesz egy fiú, meg egy leány. Felajánlottam a  segítségem hagymavágáshoz, mert bármilyen érdekes, szeretek hagymát szeletelni. A srác azt mondta, hagyjad csak, majd az asszony megcsinálja, üljek csak élvezzem, hogy nem kell csinálnom semmit. A  udvariaskodós "jaj-hagydcsak-te-vagy-a-vendég"  sablon után felálltam és elkezdtem hagymát szeletelni, mire a férj kifejtette nekem, (mintha még sosem találkoztam volna a jelenséggel), hogy a főzés az asszony dolga. Több sem kellett, elöntötte az agyamat az emancipációsóder, amiből a 10-ig számolás után csak az a mondat hagyta el a számat, hogy : " Nem értem, miért zavar, hogy én csak segíteni szeretnék a feleségednek, mivel úgy látom, te nem fogsz."
Ezután jött egy halom félindulatos kifejezés, miértek és miért nem-ek, "te-az-én-házamban"-ok, "hogy-jössz-te-ahhoz,hogy"-ok. Később rájöttem, tényleg nem volt helyénvaló a viselkedésem,mivel az, hogy abban a pillanatban nem segített a nejének, egyáltalán nem jelenti azt, hogy sohasem segít neki, úgyhogy elnézést kértem, amiért beleszóltam a családi dolgokba. Tök érthető, hogy így reagálnak, ha egy kívülálló odamegy, és ítélkezik, miközben semmiről nem tud semmit. Az este végén úgy éreztem egy kulturális világnézetekről ( és azok különbségeiről, valamint a különbségek magyarázatairól) kialakított káosz van a fejemben, amit szeretnék rendbe rakni, amennyire lehetséges. Vitába kezdtem magammal ezt illetőleg, erről fogok ma írni, hogy eddig mire jutottam. Gyanítom, hogy le esetenként olyan témakört is érinteni fogok, mely egyesek által abszolút felháborító, de mikor éljek a szólásszabadság jogával, ha nem most, egy blogbejegyzésben.

Mindenekelőtt (és előre is elnézést kérek minden érzékeny lelkületű nőnemű olvasómtól, nem sértésnek, nem provokálásnak, és végképp nem szónoklatnak szánom), de a magyar lányok ( köztük én is) egy kicsit jobban is értékelhetnék a pozíciójukat.
Tudom, hogy vannak, akik még nem nagyon hagyták el az országot, vagy ha el is hagyták nem nagyon találkoztak a sajátjuktól nagyban eltérő világokkal,de nem árt ha szembenézünk a ténnyel: az európai nők ( az észak-amerikakkal, és ausztrálokkal együtt) sokkal jobb helyzetben vannak mint az a maradék 2-3 milliárd nő szerte a világban, megbecsülés, egyenlőség, szólásszabadság szempontjából. Nagyon fontos, hogy ezek relatív dolgok, és megpróbálok nem általánosítani, előre is elnézést kérek, ha mégis megteszem. Igen, a relatív itt is azt jelenti, hogy az afrikaiakhoz képest gazdag vagy...... és ahogy az elégedetlenkedés korában szokás, hozzáteszed:de ettől még nem vagyok boldogabb. 



Sőt, sajnos valószínűbb, hogy az afrikai nagyobb harmóniában él a környezetével és önmagával, mint Te, aki magadat boldogtalannak nevezed, olykor okkal, olykor különösebb ok nélkül.Nekünk európaiaknak piszok nehéz ugyan elképzelni, de a világ többi része nem, hogy cseppet sem hasonlít, de brutálisan eltér az európai élettől. Akár keletre akár nyugatra fordulunk lesznek bizonyos szokások, amiket a jó esetben "fura, érdekes, különös, csodálatos, megható, elképesztő, bámulatos", rossz esetben a "beteg, visszataszító, kegyetlen, megengedhetetlen, életellenes, rasszista, felháborító, gusztustalan, érthetetlen, tiltanivaló, tűzrevele" kifejezésekkel illetünk , pusztán azért mert amit látunk az nekünk szokatlan.

Hogyan befolyásolhatja a média a nézőpontunkat.

Minden nézőpont kérdése.

Itt ez a kép, ezen látjátok a katonát, látjátok azt is aki nem katona, a kép jobban leírja ,hogy képes a nézőpont ( vagy inkább a média,  - de ebbe most nem megyek bele.... aki kicsit is kinyitotta már a szemét, és utánaolvasott miről milyen híreket, kinek és hogyan mondanak el, az pontosan tudja miről beszélek) változtatni a tényeken, mint ahogy azt én körül tudnám írni.
Imádjuk a tőlünk eltérő kultúrákat azzal az egyszerű mondatocskával pecsételgetni, hogy "Ez egyszerűen nem normális.

Mi az, hogy normális??? 

"  normális (melléknév)

Az általánosan elfogadottnak megfelelő, nem kirívó vagy meghökkenést keltő; elvárt, szokásos vagy átlagos. "

Ha szigorúak maradunk a definícióhoz akkor én nem vagyok normális, bár ezzel nem igen mondok újat. Komolyra fordítva a szót ezt azt jelentheti,hogy a legtöbb barátom sem normális. Viszont vajon ha sok ember együtt nemnormális akkor útközben valahogy nem válunk-e mégis normálissá? Hol van az a határ amikor egy nemnormális cselekedet megszűnik annak lenni, és ahelyett általánosan elfogadottá válik? Ki az aki megmondja mi normális és mi  abnormális?

Erre az utóbbi kérdésre feltételezem, mindenkinek a fejében van egy, vagy akár több konkrét válasz is, én direkt nem írok (és nem is fogok írni semmit) mert nem szívlelném, ha  a blog valamilyen különösebb oknál fogva egyszerűen csak nemkívánatossá válna, akárkinek a számára is.
Olyan dolgok történnek a  világban ezekben az években, hogy néha nem hiszek a szememnek, és mégis van aki szerint a világ így normális. Tegnap például nyilvánosan keresztre feszítettek néhány felkelőt az egyik Délnyugat-Ázsiai országban. Ma egy férfi ottfelejtette a Bibliáját a hotelszobájában Észak Koreában, és ezért
államellenes cselekedet vádjával állítják bíróság elé. Személyigazolvány birtoklásához is fiatal lányok és fiúk vesztegetik a szüzességüket minden második szórakozóhely vécéjében, ki tudja éppen milyen penészgombaölőszer hatása alatt. Japánban már minden hétre jut legalább egy önmagát felgyújtó demonstráló. A vb egyik legfelkapottabb híre, hogy ururguayiak olaszokat harapdálnak. Ukrajna támadni készül, Szíriában már mindenki harcol mindenki ellen. És ez csak egy pár hír abból a világból, ami állítólag normális.
Hogy mit kéne tenni ez ellen?
Nem tudom. Azt viszont átgondolhatom, hogy én mit tehetek.Megtanulhatok toleráns és elfogadó lenni. Bármilyen nehéznek tűnik néha, bármennyire is mást rak rád a társadalom, és bármilyen neveltetésben is vettél részt - képes vagy rá.

Málta erőteljesen katolikus hely. Bár minden 3. káromkodás egyházi eredetű, ezek az emberek nagyon-nagyon-nagyon  a szívükön hordják a keresztény kultuszt. Ez többek között abban nyilvánul meg hogy a világon segol máshol nem jut annyi templom egy nézgyetkilométernyi területre, mint itt. Mégsem háborgatják egymást. Számomra nem tiszta, hogy azért nem mert ennyire magas a szociális IQ-juk, vagy mert egyszerűen ahhoz is lusták, hogy törődjenek bármivel ami eltérő,de itt eddig ritkán találkoztam etnikai konfrontálódásokkal.Nyilván akad amikor meghallasz egy büdös bolgározást, vagy tahó digózást, de az igazság az, hogy itt annyi nemzet él egymás hegyén hátán, hogy az lenne  meglepő hogyha nem tudnának relatív békében együtt élni.
A nagy vallásosság az oka annak, hogy elválni mindösszesen 3 éve lehetséges, az abortusz pedig még mindig szigorúan illegális.
Számomra mégis az volt a legellentmondásosabb, hogy jóllehet a vallási fanatizmus több mint gyakori jelenség, és ha például eltévedsz lehet, hogy egy négyméteres kék neonnal ellátott Jézus-szobor fog meglepni az egyik sarkon, de megkockáztatnám a kijelentést, hogy a lakosság legalább 20 %-a homoszexuális. Ez a másik témakör amiről valahogy ha beszélnek is az emberek, gyakorta nem tudják, hogy nyúljanak a kérdéskörhöz, és inkább csak ülnek és várják, hogy valaki elkezdjen valami másról beszélgetni.
De mivel ez is a mai világ része, ha még csalódást is okozok most ennek a témának is adok egy kis létjogot.
Nem vagyok homoszexuális, úgyhogy egyes szám első személyben most nem beszélhetek, ennek ellenére vannak olyan barátaim akik az azonos nemhez vonzódnak. Itt is, otthon is. Személy szerint nem hogy semmi problémám nincs velük, de nagy részüket nagyon kedves embernek tartom. Az azonban sokszor meglep, hogy ha valakinek (különösen olyannak , akinek szemmel-látható problémája van azon emberekkel, akik a szexuális hovatartozás ezen formáját választották)  felteszem a kérdést, hogy mi is a baj a melegekkel, sosem kapok egyenes egyszavas választ. Szájhúzást tapasztalok, undorodást, felháborodás , elfogadást csak esetenként, nagyon elszórtan. Véleményem szerint egy intelligenciával csak egy kicsit is megáldott ember nem kívánja senki kitaszítását a társadalomból egy olyan dolog miatt amiről nem tehet. Megértem a szülőket akik ugyanakkor nem szívlelik, hogy a tv-ben a gyerkőcök melegeket, transzvesztitákat, szakállas énekes dívákat kell,hogy nézzenek, de ha már itt tartunk, kiakadhatnánk azon is, hogy milyen más fergetegesen értékes dolgokat adhat nekünk egy televízió.
Én itt közel 4 hónapja be sem kapcsoltam egyetlen tv-t sem, a vb miatt néztem most tv-t esetenként, de valahogy még mindig nem tartom magam elmeroggyantnak. Az, hogy a hírek napi szinten 70 %-a csak negatív dolgokat tartalmaznak ,amik ha akarod ha nem, inkább az árnyas oldalát fedik fel a mindennapoknak, az oké, de az, hogy elfogadjunk valamit , ami tény, nem volt gyakori 50 évvel ezelőtt ( bár már azelőtt jóval is létezett), az valahogy nem oké. Még mindig meglep mekkora belső feszültséget okoz egyes embereknek, hogy kudarcot vallanak azt illetőleg, hogy igenis vannak emberek akiket nem tudnak a saját értékrendjükre formálni. Mindenkinek a saját döntése mit csinál a saját életével, és amíg ez másokat direkt módon nem befolyásol, addig nekem ezzel szemernyi problémám sincs.
Itt nem arról beszélek, hogy örömömet lelem abban ha 2 idősebb úr publikusan imádja egymást tinédzserek módjára egy romantikus padon egy margitszigeti parkban. De van egy nagyon fontos dolog ami fölött nem röppenhetek el: Az emberi test egy csonálatos szerkezet, ezernyi funkcióval, szisztematikusan kiépített izomrendszerrel. A nyakban több mint 8 pár izon felel azért, hogy képes legyél elfordítani a fejed, ha akarod. A lehetőség adott, az ha te mégsem élsz vele, az nem más emberek hibája. Ha a hajléktalanokról el tudod fordítani a tekinteted akkor ebben az esetben is megteheted. Legyen az egy párocska, egy felvonulás, vagy egy sorozat.
Van aki azzal érvelt nekem, hogy egy homoszexuális frigyből nem fog születni gyermek, így hát napnál világosabb, hogy ez nem normális dolog, hiszen így ki fogunk halni. Legjobb tudásom szerint, ha csak egy picit is tisztában vagyunk más kontinensen LÉTEZŐ élelmiszerhiánnyal ( miközben csak itt napi szinten tonnaszámra kidobott élelmet látok), és az emberek számának stabil és konstans növekedésével, az emberiség populációja köszöni, jól van.
A világ folyamatosan változik. Ha a technikai innovációkkal nemhogy elfogadóak vagyunk, de totemisztikus imádatot érzünk irántuk esetenként, a változások más perspektivából való megfigyelése ellen miért tiltakozunk ennyire fanatikusan?
Nem értem, pedig megpróbáltam megérteni. Más kérdés ,hogy erről a dologról vallásos emberekket egy-az-egyben nem is tudtam beszélgetni, hiszen az ő meggyőződésük az, hogy minden meleg a pokolra kerül, mivel Isten nem szereti a homoszexualitást, ahogy a szodomitákat és a transzvesztitákat sem.Sajnálják őket annak ellenére, hogy ezek az emberek sohasem kérnek tőled sajnálatot vagy szánalmat. Elfogadást szeretnének, és jogot ahhoz hogy éljenek egy életet, ami bár sokak számára nem megszokott, de ők mégis ezt választották.





Azt hiszem az emberek ( igen, nekem is) legnagyobb problémája az, hogy nagyon erőteljesen szívügyüknek tarják, hogy kritizálják más emberek portájának állapotát, annak ellenére, hogy a saját portájukon már hónapok vagy évek óta nem söprögettek.

Nem azért próbálok elfogadó lenni mert valaki elvárja tőlem. Azért igyekszem az lenni, mert megtehetem.
És ha megtehetem, hogy elfogadó és toleráns legyek akkor miért ne lennék az ?